Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

hisz nyalják egymást! A hullámverés morajánál kellemesebb lesz a szeretkezés? Úgy, úgy, csak tűnjetek el a szemem elől.

Szerelem? A bányában a fiúk „Szűzi“-nek csúfolnak. Persze, alaptalanul. Azazhogy nekik megvan az okuk rá. Jó párszor, ha a szobára vasárnaponként felhoztak valamilyen szajhákat, nem voltam hajlandó részt venni orgiájukban. Ha éjjeli műszak után voltam, akkor is inkább elmentem hazulról. Egyszer úgy látszott, nyugodt vasárnapom lesz, s békésen aludtam majdnem délig. Akkor arra ébredtem, hogy valaki az ágyamon ül és simogat. Vörös hajú meztelen démon volt. Míg én értetlenül bámultam rá, ügyesen mellémbújt és átölelt. Ez a fiúk műve! Kiugrottam az ágyból; minden ajtó zárva, a kulcsom eltűnt. A vörös ledobta magáról a paplant, és hívogatón elnyúlt.

Ha nem tudtam volna, hogy mindez a szobatársak összeesküvése, talán szó nélkül összebújtam volna a vörössel, mert akkor már régen nem volt nővel dolgom. Hát persze, ha az ember reggel arra ébred, hogy egy meztelen lány fekszik mellette, minek kutatná, hogyan került oda. Vagy mégis? Igen, elegem volt az ilyen ébredésekből? A katonaságnál már előfordult, hogy idegen ágyon, idegen nő mellett ébredtem fel, és nem voltak ezek boldogító ébredések. Ki ez a nő? Mit keresek itt? Ez volna a szerelem? Néhány féldeci, egy vödör sör, és már követtük az első, felkínálkozó nőszemélyt. Részeg fejjel azt sem tudtuk, hol vagyunk. Hisz ez még rosszabb volt, mint a Pigalle és a Rue St. Denis üzletei! Ott legalább józan lehet az ember, leszurkolja a tlz-húsz vagy száz frankot egy negyed óráért, és kezdődhet az előadás. Nem, ez sem kell!

Utolsó párizsi napunkon vacsora után Robert kijelentette: most pedig megnézzük a Szerelem utcáját! Hangos üdvrivalgás fogadta szavait. Sírni szerettem volna, még a kis Vlasta is tapsolt örömében.

Az Etienne-Marcelnál leparkoltunk, és kérem: jobbra is, balra is itt a Rue St. Denis! Robert gúnyosan mosolyogva figyelmeztetett bennünket, hogy lehetőleg ne mászkáljunk nagy csoportokban, mert az utcalányok nem szeretik a szájtáti külföldieket. Nagyon helyes, végeredményben dolgoznak szegény lányok, és nem tartoznak a város nevezetességei közé.

Én nem voltam a St. Denis utcán. Semmiféle szempontból nem találtam okát annak, hogy odamenjek, épp úgy, ahogy nem voltam sztriptízen sem. A szex nem lehet cirkuszi mutatvány. Mérges voltam az egész világra, és bementem a legközelebbi bárba. Egy pohár vörösbort kérek! A hangulat álmos. Párizsi hétköznap. Még egy pohárral! Körülnézek. Két vén angol hölgy... a sarokban stájer vadászok iszogatnak... a bárpult túlsó oldalán ülő nő felém fordul: bájos néger lány. Nem is egészen fekete, talán arab? Mindenképpen veszettül csinos. Jaj, persze, nem szabad így néznem rá, hisz nem vihetem őt magammal. Pedig szívesen megtenném...

Természetesen folyékonyan beszélek franciául. Odaülök melléje, és rendelek számára italt. „Ráér ma este?“ kérdem parázsló szemmel. „Az öné vagyok“, súgja vissza szemérmesen. Beülünk Alfa-Rómeómba és... nem! Nekem a Chevrolet jobban tetszik. Kiko- csizunk a Szajnán himbálódzó jachtomra. Alfonz, inasom és magántitkárom, jelentőségteljesen bólint. „Uram, minden készen áll.“ Hangulatvilágítás, halk zene, finom italok és gyümölcsök. „Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel almával; mert betege vagyok a szerelemnek. „Igen, a szerelem legyen szép!" Nevetséges vagyok; csak a milliók hiányoznak. De hisz milliók nélkül is lehet szép a szerelem! Még akkor is, ha reménytelen.

Mi lehet Julie-vel? Lehet, vele szebb lett volna az este. Tegnap egész délelőtt kínt feküdtünk a homokon. Laurent bentmaradt a táborban egy kártyapartira. A kislányok vidáman hancúroztak, mi pedig csak néztük egymást. Néha behunytuk a szemünk, és arról álmodtunk, hogy csak mi ketten vagyunk a világon. Mosolyogva ébredtünk. Nem tudom, miért, a valóság majdnem olyan szép volt, mint az álom. Mindössze mutatóujjaink szorítottuk össze, de mintha ölelkeztünk volna. Mi ez a varázs?

Már néhány perce figyelem, hogy valaki kószál a parton. Ki lehet? Nem, Julié nem lehet! Egyre közlebb jön, nadrág van rajta... Néhány méterre tőlem megáll, és a tenger felé fordítja az arcát.

Mája, a hindu istennő! Nyakigláb lány, csoportunk egyik tolmácsa. Angolt és franciát tanít egy prágai középiskolán, de a kisujjában van az egész művészettörténet. Igaz, van Párizsról egy eredeti Baedeker-kötete, de általában elképesztően művelt lány.