Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - Kundera, Milan: A nemzeti kultúráról

Milan Kundera

a nemzeti kultúráról

Elhangzott a csehszlovákiai írók IV. kongresszusán.

Bár egyetlen nemzet sem él a földgolyón időtlen idők óta, s maga a nemzet is aránylag modern fogalom, mégis a legtöbb nemzet az emlékezet előtti időktől valónak érzékeli a létét, mint istentől, természettől kapott adományt. A nemzetek hajlamosak rá, hogy kultúrájukat, politikai rendszerüket, sokszor még határaikat is mint saját emberi alkotásukat, tehát mint kérdést és problémát érzékeljék, ám maga a nemzeti lét olyan adottság, amely számukra minden kérdésnek fölötte áll. A halál előcsarnokát is megjárt cseh nemzet nem éppen szerencsés, többször is félbeszakított történelme adta, hogy nem engedtük át magunkat ennek a csalárd szuggeszciónak. A cseh nemzet létezése ugyanis sohasem volt természetes, s éppen a természetellenesség az egyik legjellemzőbb tulajdonsága.

Legvilágosabban látható ez a XIX. század elején, amikor egy maroknyi entellektüe! a félig feledésbe merült cseh nyelv, a következő nemzedék pedig a félig elpusztult nemzet feltámasztásával próbálkozott. Ez a feltámasztás szándékos volt, s minden cselekedet választás valami mellett vagy ellen. Bár a cseh felvilágosodás entellektüel- jei igent mondtak, azért az ellenérvek súlyát is ismerték. Tudták — erről beszél például Matouš Klácel —, hogy az elnémetesítés megkönnyítené a cseh lakosság életét, gyermekeinek gyakorlatibb lehetőségeket nyújtana. Azt is tudták, hogy egy nagyobb nemzet sokkal nagyobb teret és hatóerőt nyújt a szellemi tevékenység számára, míg a cseh nyelvvel a tudomány — Klácelt idézem — „szűkíti gondos munkájának hírét“. Ismerték a hátrányt, amellyel egy kis nemzet indul, amely mint Kollár mondta, „szinte csak félig gondolkodik és érez", amelynek műveltsége — újra Kollárt idézem — „kicsinyes és senyvedezö; nem él, csak tengődik, nem növekszik, nem is virágzik, csak vegetál, nem növeszt fákat, csak bozótot“.

Az érvek és ellenérvek teljes ismerete helyezi az újkori cseh lét alapjaiba a kérdést: lenni vagy nem lenni, s miért lenni. Ha a felvilágosulás a létet választotta, ez nagy kihívás volt a jövő számára. A nemzetet az elé a feladat elé állította, hogy történelme során igazolja a felvilágosultak választásának helyességét.

Logikusan a cseh lét alapvető természetellenességéből következett, hogy Hubert Gordon Schauer 1886-ban arcpirító kérdéseket dobott a fiatal, de kisszerűségébe kényelmesen befészkelődő cseh közvélemény arcába: Vajon nem adtunk volna többet az emberiségnek, ha szellemi erőinket egy nagy nemzet kultúrájához kapcsoljuk, amely sokkal magasabb szinten áll, mint a sarjadozó cseh kultúra? Megérte egyáltalán a nemzet újjászervezésére fordított fáradság? Akkora-e a nemzet kulturális értéke, hogy igazolja a nemzetet? S a második kérdés: Képes-e rá az érték, hogy biztosítsa a jövőben az esetleges elnemzetlenedés ellen? Persze, a cseh provincializmus, amely teljesen beérte a puszta vegetálással, a bizonyosságoknak ezt a megkérdőjelezését nemzetellenes támadásként fogta fel, és Schauert kiközösítette a nemzetből. Šalda, az öt évvel később induló kritikus, ennek ellenére a nemzedék legnagyobb alakját látja Schauerban. Cik-