Irodalmi Szemle, 1968

1968/5 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónaplómból

meséket Ír a gyerekeknek, olvasókönyveket szerkeszt, aszályos évek idején a hatósággal dacolva Inségkonyhákat állít fel, gyűjtési akciókat szervez, és élelmet juttat az éhezőknek.

Török Endre, Tolsztoj életének és szellemiségének neves magyar ismerője, a Kritika múlt esztendei októberi számában találón Írja, hogy Tolsztojt a körülmények nyomása vitte a közös emberi sors gondolatköréhez, de szenvedő alkata, akárcsak a Dosztojevszkijé, az orosz kollektív életérzésből lépett elő. „Valójában mindketten a népi vallásos magatartást emelték bölcseleti, ismeretelméleti rangra: etikai szeretet nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül nincs törekvés az életre, nincs súlyos, szellemi megismerés. Dosztojevszkijnál azonban a szenvedés jilozófiai igazolása irracionális színezetű légkörben, »isteni légkörbem zajlik, beláthatatlan; Tolsztojnál logikus előzmény, ésszerű kiindulópont az erkölcsi értékek helyreállításához, s ilyen értelemben a »nem-megismerő«, a céltalan szenvedés megszüntetéséhez is."

Török Endre kitűnő tanulmányában Troyathoz hasonlón rámutat a művészet ma is elfogadható tolsztoji sarkalatos tételére: „A művészetnek el kell érnie, hogy a testvériség és a felebaráti szeretet érzései, amelyek ma a társadalomnak csak a legjobbjaiban találhatók meg, mindenki köznapi érzéseivé, ösztönzőjévé váljanak."

És másutt, Mit tegyünk hát? című, 1886-ban írott tanulmányában ezeket olvashatjuk:

„A gondolkodó és a művész sohasem ül nyugodtan az olümposzi magasságokban, mint ahogy elképzelni szoktuk, mindig együtt kell szenvednie az emberekkel, hogy menekvést és vigaszt találjon számukra. A gondolkodó és művész továbbá azért is szenved, mert örökös rettegésben és izgalomban él: meg tudta volna oldani és mondani, mi szolgálja az emberek javát, őket a szenvedéstől megkímélhette és vigasztalhatta volna, de nem azt mondta, nem azt ábrázolta, amit kell; egyáltalában nem oldott meg és nem mondott semmit, és lehetséges, hogy holnap már késő lesz — meghal."

Az életrajz fényt vet az orosz társadalmi viszonyokra; Tolsztoj megismeri Moszkva nyomornegyedeinek dantei poklát, a cári egyeduralom szörnyű túlkapásait, és kézenfekvő Troyat következtetése: Tolsztojnak el kell jutnia a fennálló társadalmi rend megtagadásáig. Bár erőszakmentességet vall, Naplójában leszögezi, hogy „magának az életnek rendszerét kell megváltoztatni, azt, amin alapul." Forradalmi gondolat ez, de mar az a következtetés, hogy nem szabad részt venni mindabban, ami a rendszer működését támogatja, és hogy a haragot, kapzsiságot, erőszakot szeretettel és a vele járó ésszerűséggel, béketűréssel, kö- nyörületességgel kell felváltani — már az apostoli tételekhez való visszakanya- rodás, és lázadó szelleme ellenére idegen a marxi gondolatvilágtól. Rokonszenvezni ezzel az eszmeiséggel már azért sem képes, mert az csak a nép anyagi szükségleteinek kielégítésére törekszik, és céljai elérése érdekében nem riad vissza az erőszak alkalmazásától. Pedig csaknem három évtizeddel korábban, amikor először fordul meg a fejében egy a hittől és misztikától megtisztított krisztusi, gyakorlati vallás gondolata, abban nem az örök boldogság megteremtését, hanem az „e világit“ tartja lényegesnek.

Ugyancsak WapZőjában Írja: „Elég belépni egy munkás otthonába, és máris kivirul a lélek." És suszterszéken ülve, tisztelőinek és barátainak magyarázza, hogy senkinek nincs joga élvezni a dolgozó osztályok munkáját, ha maga is nem dolgozik ugyanúgy. Ez a hitvallása adja a kaszát is a kezébe, és láttatja meg vele, hogy minden bajnak gyökere a magántulajdon. „Ez a tétel: a magán- tulajdon lopás, tovább lesz érvényes, mint az angol alkotmány, mert érvényes lesz mindaddig, amíg emberek élnek a földön", írja 1865 augusztusában Naplójába.

Troyat könyve a legtöbb és legizgalmasabb újat ott hozza, ahol Tolsztojnak a kortársaihoz fűzött barátságát, a sze- retetét és ellenszenvét elemzi. Tág teret kap itt a Tolsztojnál tíz esztendővel idősebb, Párizsban főúri módra élő Turge- nyev, akit hol csodálatosan nagy írónak tart, hol meg utál, és szívből megvet. Ha együtt vannak, vitájuk összeveszéssal végződik, ha távol vannak egymástól, érzik, hogy valami hiányzik az életükből. Tolsztoj szépítgetés nélkül bevallja, hogy unatkozik nélküle. A francia mű