Irodalmi Szemle, 1968

1968/5 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónaplómból

veltségű, szépíró Turgenyev elismeri fiatalabb társa zsenijét, de az Anna Kareni- nában csak szép lapokat talál, és egészében elveti. „Savanyú az egész, érződik rajta Moszkva, a vénkisasszonyok, a slavofilizmus, a nemesség szűk látóköre" írja, és amikor Turgenyev közzéteszi Töretlen föld című regényét, Tolsztoj visszaadja a kölcsönt barátjának és régi ellenfelének. Turgenyev halála előtt bocsánatot kérő, elismeréssel teli, megindító hangú levelet ír barátjának, Tolsztoj válasza azonban már nem találja öreg barátját és örök ellenfelét az élők sorában.

A legjobban a nála évtizedekkel fiatalabb Csehovot szerette, akit Maupassant- nál is különbnek tartott. „Ateista szellem, de arany a szíve", mondta róla. A stílusa rabul ejtette: „ami a technikát illeti, Csehov nagyon is fölöttem áll." Elbeszéléseit, novelláit sokra tartotta, bár — Troyat szerint — hiányolta belőlük a vallási vezéreszmét. Színdarabjai azonban valósággal felbőszítették.

Shakespeare darabjai rosszak, de a maga darabjai még rosszabbak — szólt ■egyszer Csehovhoz nyers őszinteséggel.

S egy másik alkalommal szelídebben korholta:

— Drága barátom, kérve kérem, ne írjon többé színdarabot.

„Véleményem szerint a modern íróknak már jogalmuk sincs róla, hogy milyen legyen a dráma" — fejtette ki a színházról vallott egyéni nézeteit. — „A drámának nem az a jeladata, hogy elmesélje egy ember egész életét, hanem az, hogy beállítsa egy helyzetbe, csomót kössön a sorsára, azután abból, ahogy megoldja a csomót, táruljon jel egész valója. Igenis bíráltam Sha- kespeare-t. De nála legalább minden szereplő cselekszik, és nyilvánvaló, hogy miért éppen úgy cselekszik ..."

Hogy Tolsztoj mind Csehov, mind Shakespeare esetében tévedett, ez is súlyos ellentmondásainak jellegzetes ténye. (A Lear királyt, a Romeo és Júliát, a Hamletet és a Mackbethet üresnek és utálatosnak találta — talán így akart védekezni Shakespeare zsenijének lenyűgöző hatása ellen, ahogy Beethoven zsenijét is kétségbe vonta, bár könnyekig meghatva hallgatta mindig. Nem ismeri el a hozzá hasonlatos zsenit, talán a lelke mélyén rejlő titkos csodálat szülte a nyíltan hangoztatott ellenszenvét.

Maxim Gorkij elbeszélő tehetségét is méltányolta, de vele szemben is sok fenntartással élt: „Az ön gondolkodásában sok a gyerekes, éretlen vonás, de ismeri az életet."

Van valami vonzó és taszító érdekesség az arisztokrata Tolsztoj és a proletár Gorkij ismeretségében. Két társadalmi osztály találkozott rajtuk keresztül, s a találkozás egyiküknek sem volt kellemes, írja Troyat. „A földesúr, aki paraszt akar lenni, félt a látogató gúnyos szemétől, mert ő csakugyan ismerte a nyomort; a látogató pedig állandóan érezte a parasztruhába bújt házigazda szellemi fölényét."

A Szent Szinódistól egyházi átokkal sújtott, de Gorkij szerint Istenhez hasonlatos Tolsztoj a kereszténységre akarja Gorkijt megtéríteni, Gorkij viszont öreg barátját, a „vén varázslót", akit tetőtől talpig erős, mélységesen földi gyökerekből fontak, a marxizmusnak szerette volna megnyerni.

„Lev Tolsztoj gróf lángelméjű művész, talán ő a mi Shakespeare-ünk. De jóllehet csodálom, nem szeretem", írja Gorkij egyik levelében. Alázatát képmutatónak, szenvedni-vágyását visszataszítónak tartja, és minden tehetsége, szépsége ellenére idegenkedik tőle, de nyomban megrémül, ha ez a levelében nevetségesen mohónak és szánalmasan kacérnak mondott „rettenetes öregember" valamivel rosszabbul érzi magát, és retteg attól, hogy elveszíti.

Egy esztendővel a halála előtt Tolsztoj levelet kapott egy ismeretlen indiaitól, aki „Oroszország titánjának" nevezte, és így fejezte be sorait: „Az ön tanainak alázatos követője." Ezt az indiait Gandhinak hívták. (Évtizedek múlva egy merénylő golyója oltotta ki az erőszak- mentesség politikája indiai vezéralakjának életét.)

Mialatt Troyat könyvével foglalkoztam, azalatt ölte meg egy bomlott agyú fanatikus fajgyűlölő az erőszakmentesség amerikai néger apostolát: Martin Luther Kinget. King bizonyára nem volt tolsz- tojánus; mint a baptista egyház lelkésze nem érthetett egyet Tolsztoj Ember- Krisztus tanával, de hitt abban, hogy erőszak nélkül is ki lehet küszöbölni a négerek és amerikai fehérek közt áthidalhatatlannak látszó társadalmi ellentéteket.