Irodalmi Szemle, 1968

1968/5 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Dobos László: Földönfutók

következik. František Kráľ (szül. 1919) és Róbert Dúbravec ábrázoló módszerének lényege a formai tömörítés, amely Dúbravecnél képi jelet keres, Kráľnál körmönfontan ritmizált ornamentikát alakit. Gabriel Štrba (szül. 1932) szolid technikai felkészültségről és a szürrealista poétika licenciáit is kihasználó szimbolisztikus gondolati tartalomról tanúskodik. Albín Brunovský (szül. 1935), a manapság legünnepeltebb szlovák grafikus először állít ki fametszeteket. Itt is — bár egyelőre kevésbé szuverén módon

— érvényesül többrétűségűen szimultán képiségének kicsorduló forrása és egy sajátos grafikai közlésmódra való törekvés. Emil Sedlák (szül. 1938) Ballada a fejenincs szerzetesről című ciklusa nem a legkellemesebben válik ki a tökéletes mesterségbeli tudással és szuverénül kifejezett tartalommal megalkotott művek közül — Sedlák metszetei alatt egyelőre sem technikai, sem tartalmi vonatkozásban nem szilárd a talaj. A szlovák kollekcióban igen érezhető Ľudovít Fulla, talán Orest Dubay és néhány fiatalabb művész, például Lebiš hiánya.

A fafaragás és fametszés a mai Szlovákiában nyilván háttérbe szorult más grafikai eljárások, például a PVC-metszés, a linó és főleg a litográfia javára. Meglepő, hogy a szlovák fafaragók és metszők cseh kollégáik mögött is elmaradnak, pedig úgy tíztizenöt évvel ezelőtt még a fordítottja volt az igaz. A mostani konfrontáció csak megerősíti, milyen nagy szükségünk van az olyan vállalkozásokra, amilyet a beszterceieknek sikerült tető alá hozniuk.

Végül azt a tényt sem kerülhetjük meg, hogy grafikusaink néhány — a technika kifejezésével élve — külső mutató szempontjából is lemaradnak a külföldiek (nemcsak az ún. nyugatiak) mögött. Amíg a mieink közül néhányan alig 10—20 centiméteres lapokat állítanak ki, addig a külföldi művészek túlnyomó többsége nagy táblákkal, legalább egy kiterjedésben közel háromnegyed méteresekkel dolgozik, sőt a mexikói Malvafónnak szerepel itt egy óriási méretű, csaknem háromméteres lapja is. A fekete festék s a többi szín és a papír minőségéről nem is beszélve...

Dobos László: Földönfutók

Dobos új regénye — előző könyvéhez hasonlóan — egy nemzedék, a mai negyvenévesek emlékezéseit, tűnődéseit és háború utáni viszontagságait ábrázolja. A modern formájú intellektuális regény riportszerű bevezetéssel kezdődik: az író kirándul a barátjaival, s egy baleset szemtanújaként megismerkedik a különösen viselkedő életmentővel, a pilótával, aki most egy mezőgazdasági üzem permetező repülőgépét irányítja. A cselekménysorozatnak először a végét tudjuk meg: a pilóta a fölöt- tesek szemében megbízhatatlanná vált, öngyilkosságot kísérelt meg, s egyelőre nyugdíj helyett bízták rá ezt a kis gépet, „az isten szaros szekerét“. Éveken keresztül emelkedő karrierje hogyan szenvedett törést 1945 után, s hogyan jutott ide: ezt tudjuk meg a pilóta és az író beszélgetéséből, s a cselekmény az időrend visszapergetése révén az író élményeinek, háború utáni emlékezéseinek ábrázolásával is kibővül.

Az elmondottak csupán a regény témáját jelölik meg, mert cselekménye rendkívül sokoldalú és szerteágazó: szexuális kalandok, kamaszkori élmények, 1945 utáni magyarüldözések, diákok útlevél nélküli Magyarországra járása, csempészkedés, megfélemlített zsidók

emigrálása, a pilóta házassága, bölcselkedő motívumok és riportszerű részek tarkítják a könyv meséjét. A regény szerkezete filmszerű, többé-kevésbé szorosan összefüggő képekből áll: a képváltások az író vagy a pilóta emlékezéseinek szabad asszociációit követik. A mű cselekményének legnagyobb részét konkrét élmények, tények alkotják: a pilótával beszélgető „iróféle ember“ kétségtelenül maga a szerző, aki az események nagy részének köz vetlen részvevője vagy tanúja volt, és 1945 után ilyen élményekben volt része egy egész nemzedéknek, a szlovákiai magyar tanulóifjúságnak. Az író tehát egyebek közt egy rendkívüli kort és egy rendkívül bonyolult sorsú nemzedéket is ábrázol.

Mégis a mű középpontjában egyéni sorsok, életpályák alakulásai, viszontagságai állnak, ezért nem érthetünk egyet az Uj Szó kritikájával, amely azt kifogásolja, miért nem ábrázolja Dobos László „a bodrogközi kommunisták eleven, vérző sebeit". A marxista irodalomtudomány már rég elvetette azt a dogmatikus szemléletet, amely úgy tekint a szépirodalomra, mint a politika vagy a történelemtudomány segédeszközére vagy pótszerére, az író helyesen tette, hogy műve középpontjába emberi sorsokat helyezett. A regény értékét nem az dönti el, hogy milyen politikai tételt ír vagy nem ír le az író, hanem főként az, hogy milyen színvonalon, mekkora epikai meggyőző