Irodalmi Szemle, 1968
1968/5 - Gál Sándor: Múmia a fűben
Most fekszem egy barackmagon, és egyetlen biztonságom a bizonytalanság. Tizenhéthez, hogy harmincöt legyen, kell adni... az... igen... tizennyolcat. De nem, eggyel többet, vagyis inkább tizenhathoz, hogy harmincöt legyen... az tizenkilenc. Életem hosszabbik fele a tizenkilenc: tizenhattól harmincötig. Micsoda távolság! Egyszer ki kellene számítani órára és percre, hogy mennyit éltem. De nem, mégse, ez nem fedné a teljes valóságot, mert az ember nem él minden percet, de még minden órát se. Vannak hosszú üresjáratok. Vannak hetek, hónapok, amelyek úgy telnek el, hogy az ember nem él, csak vegetál. Reggel felébred, megeszik egy pacallevest két kiflivel, mert ugye, ez a legolcsóbb reggeli; térde között nadrágszíjjal összefűzött könyveket és szomorú-szürke füzeteket szorongat. Utána rohanás, mert háromnegyed nyolcra már a padban kell ülni, és mindent előkészíteni az órára. Kedden az első óra orosz nyelv ... Ptyícska letájet, ptyícska igráet, ptyícska pajot... és így tovább. Ismétled magadban, hadarod az ismeretlent. lmja szuscsesztvítyelnoe eta csaszty recsi..., hogy Is van?... eta csaszty recsi, nos igen, katoraja atvecsájet na vapró- szi: kto? ili sto? S pontosan egy perccel a csengetés után belép az osztályba az orosztanárnő. Vénkisasszony. Ez a vörös, kiaszott aggszűz kegyetlen, epés, és egy szót se szól szlovákul, csak oroszul beszél, hogy: daragíe druzja... Én meg a szlovákot is alig értem... Olyan az egész, mintha ködben tapogatóznék ... Daragíe druzja ... Könyv, füzet, szótár az asztalon. Ülök a kis Valček mellett — micsoda furcsa neve van —, és nézem a táblát. Készültem, tudok mindent. A szavakat, a ragozást... Itt nem lehet baj... De később, ha jön Hollý, az osztályfőnök, vagy az öreg Hudec doktor, s délután latinra Burian, az igazgató ... A bajuszos Félix végigdünnyög egy sor képletet, s megkérdi: Rozumeli ste? Áno? Tak ideme d'álej ... Az á-kat elnyújtja, mint a rétestésztát. Akkor megyünk tovább. Csak legalább érteném, miről van szó... Az osztály fele magyar, a másik fele szlovák. Ptyícska igráet, ptyícska letáet... A kis Valček harangoz a lábával. Az apja vasutas, egyke, tízóraira mindennap kalácsot hoz. Az első héten még lányok is voltak az osztályban, de később átrakták őket a B-be. Ki bánja? Már ketten lefeleltek. Hadarás az egész. Ki lesz a harmadik? Ptyícska lapoz a noteszben. Valček meglök a könyökével. — Készültél? — No... — Akkor súgj. — Jó. A fehér falak világítanak. A katedra egy kicsit mintha megemelkednék. Micsoda 'aőség van az osztályban! Ptyícska becsukja a noteszt. — Keteles — mondja. Nevemből az ö betű eltűnt. Itt én Keteles vagyok. Azt, hogy Köteles, csak Hudec doktor tudja kimondani. Azt mondják, Pesten végezte az egyetemet. Felállók. Csend van. Érzem, hogy a tenyerem nyirkos és hideg. — Szivódnyasnyij urók — mondja Ptyícska. Szivódnya — dnes — ma... Urók — úloha — feladat... kapcsol bennem a hármas szótári rendszer. A mai feladat: lmja szuscsesztvítyelnoe. Csak nyugalom, csitítom táncoló bensőmet, nyugalom, te bolond, hisz készültél, nem lehet baj. — Nos? — jön a sürgető felszólítás. Darálom a szöveget, de a vörös aggszűz csóválja a fejét. Ez baj, nagy baj, ha így billeg a feje ... Kezdem újra az egészet... — Szkazsítye to iscso ráz. Mondom újra. Billeg a feje. Már csak egy vörös gombócot látok. Rövid szárú, fordított ingát. * — Keteles, maga nem készült. Maga nem tudja az anyagot. Miért nem tanul?
