Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - HAGYOMÁNY - Farkas István: Évtizedek visszahívnak

szetesebb hangján mondta, hogy én éjszaka az üzletében alhatom, este beenged, reggel kienged, és kitűnő alvóhelyet készít a pult mögött, ahol senki se lát. Ez az ember nem félt semmitől. A déli órákban kerékpárjára ült, és élelmiszercsomagokat vitt lefogott emberek feleségének, ingyen, tisztán emberségből. Ügy tudom, hogy nem is volt a kom­munista párt tagja. Farkas István évtizedek visszahívnak tA szlovák-magyar irodalmi közeledés margójára) Kezembe került a Révai Nagy Lexikon utolsó kötete. Lapozgatok a nevek között, s ott látom: „Farkas István ipolysági polgári iskolai tanár... első kísérletképpen Szlovák Prózai Antológiát adott ki a szlovák-magyar irodalmi közeledés megteremtése cél­jából...“ Nem tudom, ki írta ezt a lexikonba, de aki Irta, kissé elkésve Irta, mert az említett antológiát szerény nyomdai előállításban ugyan, de annál több szívvel és megértéssel 1928 februárjában nyomtattuk ki egy vidéki nyomdában. A története itt következik: 1927-ben azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy szlovák dekameronfélét állítok össze, annyival is inkább, mert akkor már megjelent Štefan Krčméry pompás szlovák költői antológiája (csak évek múlva követték Darvas János fordításai), és Hviezdoslav Hájni­kova žena című elbeszélő költeménye Schöpflin Géza eperjesi kollégiumi tanár fordítá­sában „A csősz felesége" elmen. Amolyan „hivatalos“ magyar oldalról azonban nem láttuk a közeledés feltűnőbb jeleit. Tanácsért a Matica slovenskához fordultam, mely szlovák írókat vegyem be a gyűjteményembe. Rudolf Klačko tanár, a Matica akkori másodtitkára, kiváló szlovák kultúrember felelt rá, felsorolt tíz nevet, akikhez körlevél­ben fordultam. Ez 1927 őszén történt. Arról sző sem lehetett akkoriban, hogy hasonló dologra magyar kiadót nyerhessek meg, ezért elhatároztam, hogy a könyvet saját kiadásomban jelentetem meg. A körlevélre minden felkért író szíves hangon válaszolt. Egyúttal többen meg­írták, hogy melyik novellájukat ajánljuk közlésre. A Jugoszláviában élő Martin Kuku­čín (Dr. Matej Bencur) háromoldalas levélben szólt a közeledés szükségessége mellett. Nemrégiben meglepetéssel olvastam a Magyar Újság 1933-ban rendezett „közeledési“ ankétjárói, hogy Karéi Čapek azt írta benne: a magyarok cseh íróktól nem fordítanak, holott jóval az ankét előtt éppen tőle fordítottam egy írást (Point soud —- Vésztörvény­szék), amely 1932-ben már egy irodalmi olvasókönyvben is megjelent. Eredetileg, ha jól tudom, a kassai Magyar Írásban (amelyet akkor Darkő István szerkesztett) közöl­ték. Janko Jesenský, a Szlovenszkői Országos Hivatal alelnöke pedig azt nehezmé­nyezte, hogy például Kukuöintól sem fordítottak semmit, holott ugyanennek az antoló­giának egyik novellája (Tri roje cez deň — Három raj egy nap alatt) éppen Kukučin- tól való, az antológia belső borító oldalán pedig jeleztem, hogy készül a Dom v stráni magyar fordítása (a szerző írásbeli jóváhagyásával), amely „előreláthatólag“ 1928 vé­géig megjelenik. Hogy csak évekkel később jelenhetett meg, az nem az én hibám volt. Ilyen nagyobb terjedelmű könyv kiadására nem vállalkozhattam, hiszen ez legalább 10.000 korona akkori terhet jelentett volna, s a Szlovák Prózai Antológia alig ötszáz példányban kelt el. Jesenský azt is elfelejtette, hogy az Országos Hivatal 1930-ban a magyar írók közül elsőnek nekem szavazta meg háromezer koronás irodalmi ösz­töndíját. De térjünk vissza az antológiára. Kukučín Lipikben élt, onnan Irt. Amikor ugyanott 1928 májusában meghalt, a Slovenské polűady 1928-as évfolyamában Rudolf Klačko írt

Next

/
Thumbnails
Contents