Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - DISPUTA - Fukári Valéria: Jegyzetek a fiatal szlovák prózáról (1961—1967) I.
villanásnyi időre bemutatja színen mozgó emberek életét, természetét, tetteit és — álmait. Hykisch tudatosan, sőt öntudatosan vállalja prózájában a zsurnalisztika és a tudo- mánynépszerűsítés módszereit. Könyvei nagy részét közgazdasági, technológiai, filozófiai fejtegetések, valóságos előadássorozatok töltik ki. Fő alakjai fiatal értelmiségiek, akiket tanulmányaik alatt a társaik kitűnő marxistákként tartottak számon s a gyakorlati életben sokat filozofálnak, okoskodnak, döntéseikben, tetteikben tétovák, de akarnak cselekedni. Érdeklődésük nagy részét a munka ezernyi apró részlete köti le, s mert nyugtalan szellem is lakozik bennük, s főleg mert nincsenek tisztában önmagukkal, mindig akad valami problémájuk. De személyi mivoltukban, bensőségesen, semmihez, még a számukra nagyon fontos munkához sem kötődnek, kapcsolatuk a dolgokkal, sőt önmagukkal is csak okoskodásból és öntet- szelgő morfondírozásból áll. Ismeretterjesztés és drámai cselekmény sajátosan keveredik, támogatja és illusztrálja egymást Hykisch Írásaiban. Az eredmény aztán az, hogy sok anyagot felhalmoz műveiben, csak nincs, ami lelket lehelne beléjük. Valószínű, hogy az új irodalmi kísérleteknek azt az irányát kellene bennük látnunk, amely nem fektet súlyt az esztétikai formára, s a szuggesztív ráhatás eszközeit alig vagy egyáltalán nem értékeli. De Ily- kisch az említett prágai, nemzetközi találkozón mondott beszédében, a modern próza jellegét más, sokkal esztétikaibb értelemben vázolta fel, „a gondolatok és az érzések királyságát“ látva benne, mely — bár a tág horizontú epika kiszorult belőle, továbbra Is arra törekszik, hogy esztétikum, hogy szép legyen. Regényei mégsem tükrözik ezt a felfogást. Módszere úgy hat, mint két különböző program többé-kevésbé gépies montázsa. Az első program a tárgyi, fogalmi valóság száraz reprodukciójára épül (krónikák, értekezések, beszámolók stílusa és egy modern irodalmi irányzat, az „új regény“ módszere), a második az író érzelmi, kissé romantikus szocialista szemléletéből fakad, amit a bölcselkedő hajlamon kívül regényeiben főként a munka központi szerepe és közösségi jelentősége képvisel. Lépés az ismeretlenbe (Krok do neznáma) című regényét például „közgazdasági formulák kavicsos talajá“-ra építi, s benne egy krízistörténetet helyez el, amely a munka és a helytállás lélektani problémáiból ered. Fordítva Is mondhatjuk: krízistörténet, részletes közgazda- sági és szervezési fejtegetésekbe ágyazva. Nada című regénye is lélektani bonyodalmak útvesztőjébe vezeti hősét, egy társadalmi helyzetét, önbizalmát és életképességét vesztett fiatalembert; a bemutatás módja javarészt kommentárokkal, monológokkal kísért filozófiai idézetek. Ez a montázs-irodalom pedig eleve nem bírhat akkora erővel, hogy az ember gondolat-, érzés- és képzeletvilágát mozgásba hozza. Az említett regényekben Is ott találjuk gondolati nyersanyagként — mint formulát, megállapítást, kijelentést — a szerző korának, környezetének és nemzedékének néhány fontos problémáját. Az 1965-ben megjelent Hykisch-regény, a Mähring tere (Námestie v Mähringu) éppen az ő nemzedékét gyötrő lényeges élményeket — a világ hidegháborús megosztottságának hatását és a törtőnelemalakításból való kirekesztettséget választotta tárgyául, megint a szerzőre jellemző módon. A mű sok konkrét tapasztalatot, eseményt halmoz fel, de ezek nem válnak a személyiség olvasztókemencéjében emberi tapasztalattá. A szerző csak a többé-kevésbé ismert tények, hangulatok, jelek megfogalmazásáig jut el. („Eseménytelen nemzedék vagyunk. Események nélkül közeledünk egymáshoz... Nem mentettünk meg senkit a bebörtönzéstől. Senkit sem végeztünk ki. Nem börtönöztünk be senkit. Nem harcoltunk valamelyik községért. Nem keltünk fel semmi ellen. Nem volt forradalmunk.“) Stílusa pedig teljesen a másik program, a gazdaságtan modorát veszi át. 1962 óta további fiatal szerzők művei jelennek meg könyv alakban. Számban kiemelkedő csoporttá alakul a fiatal írói nemzedék. A pozsonyiakon kívül vidéki kiadók is felfigyeltetnek egy-két kezdő íróra (Kassa, Besztercebánya). íme, az új nevek: Andrej Chudoba, Marína Čeretková—Gállová, Peter Jaroš, Ján Johanides, Vincent Šikula, Pavol Vilikovský, Sloboda, Peter Kováčik. Ha csoportot vagy nemzedéket említünk, ez nem egységes művészcsoportot, korosztályt jelent, hanem azt a távolról sem egységes, nem egyhúrú irodalmi áramlatot, amely — mint már hangsúlyoztuk — a háború után felfejlődött korosztályok által 1956 után kapcsolódott bele a szlovák irodalomba. így kell értelmeznünk a „fiatal szlovák próza“ megjelölést is. Az új nemzedéken belül tehát csak a háború utániság tekinthető
