Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - DISPUTA - Ankét: A magyar értelmiség helyzete és fejlődési távlatai Csehszlovákiában II.

egyelőre többé-kevésbé tartalom nélküli jelszók a számukra. Pedig ettől a nemzedéktől konkrét munkát várunk.

Duray Miklós: Erre is szükség volt. Alkalmas hangulatot kellett teremteni, elektromágneses erővonalakat, amelyek vonzzák és elrendezik a vasreszeléket. Most azonban a klubmozgalom fejlődésének új szakasza kezdődik. A romantikus lelkesedésről a klubok átváltanak a tudományos szakmai fejlődésre, a társadalmi értékű munkára.

Tőzsér Árpád: Németh Lászlónak, a nevén kívül, egyetlen gondolata sem él a klubban.

Duray Miklós: Az abarai táborozáson felolvasták „A magyar irodalom jövője“ című tanulmányát, és ez is valami.

Kardos István: A társadalomban az integráción kívül differenciálódás is folyik, az érdeklődés mozgatja az embereket.

Mácza Mihály: A klubosok azért fordultak az „istenekhez“, mert meg kellett kapaszkodniuk valamiben.

Tőzsér Árpád: De miért éppen ezekben?

Kardos István: Ezt nehéz pontosan megfogalmazni. De ha azt mondjuk, hogy példaképeink egy nagyon válságos fél évszázadban lényegében töretlenül meg tudták őrizni egyéniségüket, ez elég válasznak.

Tőzsér Árpád: Ez még mindig csak sémája, modellje egy embernek. Én a modell gondolkodó emberré konkretizálását várom a kluboktól. Ha az elmúlt években lehetett jelszó, program Fábry, Németh László, Illyés neve, az elkövetkező években elő kell venni ezeknek az íróknak a műveit, és foglalkozni kell velük.

Kardos István: Én apróságoknak is tudok örülni. Csak egyszer vettem részt a klubok táborozásán, az elsőn, de az felfrissített. Olyasmit tapasztaltam ott, ami nálunk 1945 óta még nem volt. De már ott is felvetődött a kérdés: van-e a kluboknak programjuk, elméleti koncepciójuk, amire hivatkozhatnának, amit deklarálhatnánk, amire mint eredményre nézhetnek mások is? S akkor megállt a tudomány.

Dobos László: A klub az ösztönös mozgás jegyeit viseli magán. Érthető, hogy ez az ösztönös mozgás szimbólumokat keres. így volt ez mindig, és így helyes. Ez azonban bizonyos mértékig az állandóságok felé tereli a mozgalmat, és egy ponton túl megfosztja a tagokat a konkrét gondolkodástól. Ameddig a szimbólum nem nyer konkrét tartalmat, addig megfoghatatlan. A másik problémát Tőzsér vetette fel: a klubnak kapcsolódnia kell az előző nemzedékhez. Kérdés, lehetséges-e ez?

Duray Miklós: Szerintem a világháborút követő első nemzedéknek kellett volna hatnia a klubmozgalomra. A saját folytatását kellett volna látnia benne.

Tőzsér Árpád: A baj ott van, hogy a klub nem viszonyult az előző nemzedékhez sem igenlően, sem tagadóan, hanem számukra inkonkrét jelképek felé kezdett tájékozódni.

Dobos László: A kontinuitás keresése szerintem létkérdése a kisebbségi magyarság minden mozgásának. Minden egyéni kezdeményezés, amely nem kötődik valamihez vagy valakihez, eleve meghalt. 1918-tól ennek vagyunk a tanúi.

Duray Miklós: 1938-ig megvolt a kontinuitás, 1945 után úgy nőtt az új nemzedék, mint a nulla után következő egyes a számsorban.

Dobos László: Érts meg valamit: a kontinuitás és a kapcsolatok értelmét és fontosságát. Az első köztársaság progresszív mozgalmaiból mi maradt meg?

Duray Miklós: Számomra csak a Sarló maradt meg.

Dobos László: Miért?

Duray Miklós: Az volt a legprogresszívabb.

Dobos László: Egyrészt. De azért is, mert próbált kapcsolódni az itteni társadalom belső mozgalmaihoz, a munkásmozgalomhoz, a DAV-hoz és másokhoz is, a magyarországi, erdélyi, jugoszláviai haladó csoportokhoz. Ez létkérdés, minden kis közösség kapcsolódik valahova.

Duray Miklós: Ez igaz. De a klub kihez kapcsolódott volna? Ahhoz az ifjúsági szövetséghez, amely elvesztette a tekintélyét? A háború utáni első nemzedékhez, amely éppúgy idegenkedett tőlünk, mint mi tőle? Egyedül próbáltunk elindulni.