Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Györy Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye

akinél szepesmindszenti kastélyában évekig élt és dolgozott a bogaras, Szepesség-imádó báró-festő Mednyánszky László, Csáky Mihály diákkorának garabonciás „hőse“.

Mecénás híján azonban nem lett folyóiratunk. Mint ahogy nem sikerült Szvatkónak sem az új Munka: ő behódolt a karriercsábításnak.

46. Bal-szelek balkéz felől

Pedig közös fórumban a jobboldaliak kompromisszumra kényszerültek volna. De sajnos, szektás, proletkultos és szektás dogmatikus hatásra az írószövetséget is, majd a Kúriát is cserben hagyták. S még sajnosabb, hogy ebben a főszerepet a baloldali írók és Fábry Zoltán játszották.

Fábry Zoliban aztán volt annyi jellemerő, tisztesség és emberi nagyság, hogy a harmadvirágzás idején önmaga tévedéseinek is kemény és bátor kritikusa lett.

De akkor „mindnyájunk és a köz nagy kárára“ — ismerte be — nekiszaladt — rossz és tehetségtelen „tanácsadók“, pesti és pozsonyi kávéházi szalonkommunisták befolyására „ultrás“ periódusának. Szidták az írószövetséget, szidták a Kúriát — de nem éltek a kínálkozó lehetőséggel! Nem használták ki a „közös fórum“ lehetőségét sem! Bornirt és gyáva tanácsra megfutottak a csatamezőről — a csata előtt. Az „érzelmi szocialista“ haladó elemek — magam is — soká nyögtük súlyos stratégiai tévelygéseiket. Ez a balfogásos „bakó-szellem“ járatta le hivatása teljesítése előtt a pártig eljutott és reformvágyó Sarló-mozgalmat is. A harmincas évek közepén a népfrontpolitika aztán nekem adott igazat. De már akkor sok minden késő volt. És sok-sok minden

— örökre — reparálhatatlan.

[Fábry és hívei, (a „Korunk" és az „Üt“), a 30-as évek elején gorombán gucsmolták például Móriczot és másokat is. A kerge és gyanús hírű Bányai-Munels Pál pedig a prágai cseh—német—magyar írók találkozóin förmedt neki — botrányt okozva — a vendég Móricznak. A balkezes „ultra hang“ hatott a fiatalokra is: Edgárt például — botrányt nem akarván — csak hátba vágtam a Vencel téren, mikor ő másnap este Zsiga bácsit hazakísérve „ultravisszhang“ megjegyzésével megsértette a nagy írót, jóllehet a Munels-botrányt ő szerelte le ügyes-szellemesen. Később a szektás-ultrahang a neofitáknál még felerősödött. Egyik akkori legjobb ifjú barátom például engem azzal támadott az „í/í“-ban, hogy „mint az ifjúság ideológusa“ az „újarcú magyarok elképzelésében“ liferálom az ifjúságot a cseh burzsoá államnak és a magyar burzsoáziának. Az ilyen heveny vörhenyből hamar kigyógyították persze. Ismét őszinte jóbarátok és fegyvertársak lettünk az antifasiszta népfront idején, mikor már a csehszlovák rádiónál volt állásban.]

Hát így. „Ite missa est...“ Menjetek, vége a misének. De a mise közben eldördült dum-dumgolyók halottjai és bénultjai ettől még mind nem támadtak fel. Magam is nehezen éltem túl a rám szabadult ideiglenes neofiták akkori és Pestre érkezésemkor is divó vad és gyakran jóvátehetetlen lövöldözéseit.

No, de térjek vissza 1926 tavaszára.

47. A második májusi fagy

Amíg én Trencsénteplicen ügyködtem és buzogtam, a „hűvös kastélyból“ elindult a grönlandi hidegáramlat: a kerszoc ciklon. Nem sejthettem. De még maga a főszerkesztőm, a jó politikai szimatú Lacus sem!

Losoncon újjáalakult a Lapkiadó Szindikátus. Tagjai lettek kettő-kettő arányban a két pártvezér: Szent-Ivány és Szüllő, Szilassy és Bittó Dénes. De a ravasz Szüllő bele- suskusolta az ultrareakciós-konzervatív Korláth Endrét is „Kárpátalját is képviselje valaki“ címen. A hivatalos gazdasági ügyintéző Tarján Ödön lett. Szüllő jól megkártyázta a magáét; reakciós többséget teremtett a lap demokratább gazdái fölé. De még ezzel sem elégedett meg. Dzurányit is körülbástyázta, az ő puvoárját is megnyírbál- tatta. Kiverekedte azt is, hogy (ó, paritás!) kerszoc felelős szerkesztő kerüljön a lapra. Sőt — és ez volt élete egyik legzseniálisabb sakkhúzása — a Lapkiadó Szindikátus és a prágai szerkesztőség közé „gyakorlati“ összekötőt neveztek ki „administrateur dé- légué“ címen és jogkörrel: a Prágában élő famulusát a reakciós irredenta kerszoc fanatikust, Flachbart Ernő doktort!