Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - Györy Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye
Engem szintén éppen Dezső napjára ért el ez a második, mindent letaglózó májusi fagy: Az új szindikátus-galeri felmondta szerkesztőségi állásomat, megfosztottak becsületes kenyeremtől. Magyarán: kirúgtak. Tövig lefagyasztották irodalompolitikai reményeimet. Mulatnom kell Fábry Zolin; szerinte „jól tették“! — Irta akkor! Lacus szerette volna megismételni a Vécseyt megmentő trükköt. De én már túl sok eleven szenet gyűjtöttem a fejemre tiszta szándékú kiállásaimmal, verseimmel, a „Kisebbségi Génius"-szál, a „Levelezőlap“-pal és a Magyar Vasárnapért indított harc hallatára írt és márciusban leközölt „Ima a csata előtt“ versemmel: De különben sem sülhet el ilyen trükk másodszor is. A megsrétezett Lacus meg sem kísérelte, Roma locuta... causa finita. Egyik legérdekesebb és legkevésbé ismert, jó féléves költői-irodalompolitikai életszakaszom lezárult. Foghattam diákos cókmókomat, a kiskoffert meg az Eötvös Kollégium óta megsárgult, megszálkásodott, cigányok fonta fflzfakosaramat, és mehettem megint csak szégyenszemre a megdöbbenéstől megfélemlített kisvárosi kultúrember- barátaim fejcsóválgató sajnálkozásai közé. És nyomorgó édesanyám nyakára. A búcsúzkodás a Wilson pályaudvaron nem volt ünnepélyes. Még a „viszontlátásra“ sem volt meggyőző. De nem voltam kétségbe esve. Inkább némán dacos. — Írj, dolgozz, pajtás! Jegyed van. írj riportokat, sordíjra — tett fel Lacus a vonatra. — Harcot kezdtünk. A harcban sebet is lehet kapni. Emlékezz a szavamra: nem ellenünk megy a pakli: a két Józsi reálpolitikája ellen! Mi csak előőrsben kaptunk golyót. Nem hagyom el őket! A Magyar Vasárnap majd elsorvad... De a fiatalság most fog fölfigyelni ránk. Szeretik az üldözötteket,., a sebesült hősöket. Ne törj le, harcolj tovább, ne mutasd, hogy bánt az igazságtalanság... Aztán majd csak kiókumulálunk valamit... Visszahozlak. Ne hagyj cserben! — és felnyújtott egy üveg melniki bort útravalónak. Meghatódtam. Biztatott. Tudatosította, ml történik a háttérben. Jólesett. Persze, még nem sejthettem, hogy Lacus most jól jósolt: Szüllő Jarossal kilövi majd magát Szent-Iványt is; sőt végül Jaross visszalő a miniszteri székből még a „perverz .. való igaz: Damokles-kard vagyok, dévaj damaszkból finomra kovácsolt... s most is függök még vékonyan, keményen tömérdek érdek baljós lakomáján gyönge fonálon, — lelkiismeretből. Suttyomban konok agyarogva lesnek egy ütet taplót nem érő fejek, ha golyó fogna, ledurrantanának felfortyanó szerencselovagok, rámförmedne a szervezett betyárság, ha nem félnék úgy a szörnyethalást, mert borzasztó ez a kard, ez a vétó ez a lázongás, ez az őrzés, mert borzasztó a lelkiismeret.. „Gyerünk: ugatnak a halál kutyái, valaki majd otthagyja a fogát, amikor engem le akar szakítni. Gyerünk: ha neki tetszik, Donkizsót, ha úgy akarja: Dózsa marka hordjon, mindegy! mert szent láz ez a kard, ez a vétó, ez a lázongás, ez az őrzés, láz, tűz, naplángja, férgek félt ragálya — csak bátrak hisznek: egészséges vagyok!
