Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - Czine Mihály: Erdélyi János emlékezete

Abban az időben, Arany emlékezete szerint még minden falu egy-egy mesefészek volt, s minden pőrfiú egy-egy élő mesegyűjtemény. Különösen az lehetett a Bodrogközben és az ungi mezőkön. A gyermeket mesék vették körül, s a történelem legendái; ezen a tájon az eke gyakran fordított ki kuruc kengyelvasat a földből. Hadak útja vezetett erre; szomszédos tájon gyülekeztek Esze Tamás mezítlábasai. Ady jellemzése ennek a tájnak a népére is érvényesnek tűnik: „— ha keserű a szájuk, köpnek, ha viszket a tenyerük, ütnek, s nem rajtuk múlik, ha az életről nem rángatődik le minden komédiás rongy." S ennek a parasztságnak ritka szép hajtása volt az édesapa; a robotos, nótás, verselgető ember, aki még latinul is megtanult, s akinek már egy kis könyvtára is volt. S ennek a parasztságnak a fia volt Erdélyi János. Életrajzírói feljegyzik: a gyermek a lakodalmakban és fonókban piruló orcával hallgatta a daloló legényeket.

S ezt az örökséget Sárospatak tovább gazdagította. Sárospataknak fontos szerepe volt az életében: tízesztendős korában került kollégiumába; később itt lett tanár, itt írta művei jó részét; életének majdnem a felét (két év híján) itt töltötte. S újra azt mondhatjuk: jobb iskolája nem lehetett volna a jövendő népköltési gyűjtőnek és teoretikusnak. Patakon Comenius óta az egyre realisztikusabb irányú tanterv volt a cél; Bodrog- parti Athénként emlegették. Itt is beszélt a múlt: a várban a szabadságharcos fejedelmek kupái csengtek; a kollégium lépcsőit korábban Kazinczy Ferenc, Csokonai és Kossuth Lajos taposták, a diák Erdélyi János Szemere Bertalannal — a 49-es forradalmi kormány majdani miniszterelnökével —, Kazinczy Gáborral és Tompa Mihály- lyal készül a jövendőre. A kollégiumot kitűnően képzett, demokrata tájékozottságú fiatalemberként hagyja el, 1835-ben. Ifjú, erős; népét, hazáját akarja legjobb erejével szolgálni. Bizalma az életben szinte határtalan. Így szólal meg benne, tettrekészen, az élet iránti nagy bizalommal a költő. Plebejus világszemlélet, demokratikus meggyőződés fogalmazódik meg verseiben; gondolati lírájában a kor vezető eszméit énekli. Dalszerű verseiben a népi érzületet fogja formába:

Párját a gerlice Fogadja zöld ágon,

Csak én vagyok magam Ezen a világon

— írja 1840-ben.

Oj hang ez a magyar lírában; azelőtt inkább csak próbálgatták a népdal „tónját“; ez már a dallamban fogant vers. 21 verse lett népdallá; többek között az a máig énekelt:

Piros a te kendőd, lobog is.

Fényes a te szemed, ragyog is.

„Népünk költője!“ — így köszöntötte Székács, mikor a fiatal költőt a Kisfaludy Társaságba beválasztották. Akkor már érezték: egy új irányt szólaltatott meg Erdélyi, a népies-nemzeti irányt; túllépve a klasszicizmuson és a romantikán. Benne tudatosodik először az új költészet ízlése; az egyszerűség, a tisztaság, az üdeség, a népiesség, ami majd Petőfi költészetében teljesedik ki teljesen. Edélyi költészete, Horváth János szerint, külön fejlődési fokot jelent: népdalaival a nemzeti műdal küszöbéig érkezett.

Erdélyi költészete, a maga mértékében, azt a feladatot töltötte be, mint majd a Petőfié. Úttörő volt; kezdeményező, magvető; s ezt akkor sem feledhetjük, ha Petőfi tüneményes fényében az ő lírája hamarosan halványodni kezdett.

A líra csak prelüdje volt Erdélyi munkásságának; a kor irodalmi eszményének kiteljesedését népköltési gyűjteményével és elméleti alapvetésével segítette inkább. A nép- költészet ihlető hatása, a népiesség uralomra jutása, az új ízlés győzelme enélkül lassúbb lett volna. Az Erdélyi által fogalmazott népies-nemzeti elv érvényesülése emeli a magyar lírát a 40-es években a világlíra szintjére, ez segítette Petőfit, hogy eljuthasson a világszabadság eszméjéhez. A költő amúgy is egyre nagyobbakat hallgatott Erdélyiben, a Kisfaludy Társaságba meghívott költői székfoglalóját a népköltészetről tartotta. Ogy érezte, az elmélet terén jelentősebbet alkothat, s szociális és politikai felfogását eredményesebben sugallhatja.