Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Györy Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye

csehszlovák börtönt Is — hírhedt agitátor és jelszőgyártó demagóg volt: magunk is meghökkentünk, mikor például egyik választási hordójáról Pozsony-Pressburg „fővárosságát“ támadva kijelentette, hogy az csupán egy „perifériás“ német-magyar és nem ősi szlovák város, és „Szlovákország“ fővárosának inkább az ő szlnszlovák, központi fekvésű Rózsahegye való stb. (A Husz-eset egyébként európai visszhangot vert: Mar- maggi pápai nuncius tüntetően el is hagyta Prágát, és hazautazott Rómába!)

A kormány elnemzetlenítő politikája jó ellenérveket adott Szüllő kezébe Szent- Iványék aktivista reálpolltikai kísérletei ellen is. Otthon is éreztük a tűszúrás-politikát.. Például Batyiban a valaha kicsapott diák, Markovié Iván szlovák miniszter bosszúja anyámat elütötte az állami nyugdíjtól. Anyu táncpartnere, a szintén szlovák miniszter,, Ivánka Milán és ugyancsak bátyi diák járt ki neki „felekezeti“ nyugdíjkegyet. Az általam Darkó Istvánnal és Bálint Géza kedves osztálytársammal együtt 1921-ben alakított Magyar Cserkész Szövetséget (elnöke a losonci Scherer Lajos bácsi lett, mi főtitkárok lettünk!) betiltották.

Akkoriban mozgalmas, feszült, gyakran létbizonytalan volt a kisebbségi élet. Nem könnyű „messzebb néznem“. Állástalan vasutasok, postások, elbocsátott tisztviselők, munkanélküli munkások és fiatalemberek ődöngtek-ténferegtek az utcasarkokon. Mentek a vagonok az állampolgárságuktól megfosztott „hontalan“ kiutasítottakkal. Sok egyetemista apja is állástalan maradt. Mindez igazán nem teremtett megfelelő légkört a fiatalok mikroklímájában a germánellenes magyar-szláv közeledés, az „européer“ modernség vagy a Kisebbségi Géniusz érzelmi-szocialista elveinek hirdetésére.

45. Az első és utolsó „írószövetség“

Az írószervezet és egy folyóirat érdekében, mint említettem, sokat leveleztem. Egy éles írásomban lelőttem a három pozsonyi író (Herceg Gábor, Tamás Lajos és Szere- dai-Gruber Károly) kezdeményezte érdekvédelmi „írószövetség“-tervét. Egy magyar írószövetség engedélyezésére volt kilátás. Praktikus tervet fundáltam ki. Felszólaltam az Újságíró Szervezet tavaszi ülésén: vegyék fel pártoló tagoknak az írókat. Alosztályként tömörülnek: s kész az „írószövetség“! Javaslatomat elfogadták. Siettettem az alakuló-gyűlést, s pünkösdre össze is leveleztem. Nem volt gyerekjáték: kétoldali klikk-sovinizmust kényszerültem becsületes együttműködésre békíteni: a jobboldali- konzervatív trió vezette „nemzeti“ írókat és az ő dilettánsaikat, meg a pozsonyi nagynevű emigránsok vezette szervezetlen irodalmi baloldalt és az ő dilettánsaikat. A Mécs—Sziklay—Rácz—Ölvedy tábort, és a Kaczér Illés—Antal Sándor—Fábry—Földes tábort. Mindkettő egyeduralomra tört: „Letörni a másik oldalt“. Sziklayék nem akartak Kaczérékról, Kaczérék Sziklayékról hallani. Voltak bőven, akik Trencsénteplicet erre akarták felhasználni. Ebben setesuta Pyrrhust láttam. Keserves szervezés volt. Szerencsémre Darkó, Vécsey és a haladó közép jelenlevői személyesen, az útiköltség-hiány miatt elmaradtak pedig leveleikkel mellém álltak. (Vozári Dezső már télen is méltatta az emigránsok jelentőségét és kultúr-érdemeit három cikkében is.)

Végre a trencséntepllci pisszoárban (sic!) Darkó, Vécsey és néhány józan „kartárs“ segítségével a folyóügyekkel együtt elintéztük a „döntést“ is:

— Két „főnök“ lesz. Elnök Sziklay, ügyvezető elnök Kaczér!

így is lett. Persze, ahogy ilyenkor illik, mindkét oldalon sokan prüszköltek rám. De mégis meglett az írószövetség. Ám... ez volt egyben az utolsó gyűlése is.

Tűz és víz sosem szövetkezhet lap kiadására, sem írószervezetté. Persze ezért nem született meg a folyóirata sem, no meg azért, mert nem volt erdélyi példára arisztokrata mecéíiásunk:kultúrbarát-kedv és némi nyomdaköltség. A megjelenő és fizető folyóiratba már a baloldali írók közleményei hozták volna a progresszió kétségtelen győzelmét egy ilyen „közös" fórumban.

Ha én már akkor ismertem volna az 1930-as első Szent-ivánfürdői Kúrián (Esterházy Jánossal együtt megjelenő és a közéletnek ott bemutatkozó) Csáky Mihályt, a kultúr- barát szepességi Csákyak irodalombarát leszármazottját, akit aztán egy-két év múlva Szüllőék lőttek ki, hogy Jaross Andorral helyettesíthessék! Rajongott a kultúráért, a művészetért, az alkotókért. Méltó unokája volt a zsidó egyenjogúságért, a polgári házasságért verekedő Albinnak és a képzőművészeket, írókat és zenészeket támogató „Műbarátok körét“ megalapító és azt nagy pénzekkel támogató Bolza Annak grófnőnek,