Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - Keszeli Ferenc: Jegyzőkönyv
és havonta három-négyezer sillinggel segíti szegény szocialista családját. Nyolcszobás lakása van, és nem tudja elkölteni keresetét. Tudta, hogy ennek fele sem igaz, de nem cáfolt semmit, pedig ellentmondó természete volt. Eldöntötték, hogy hol szilvesztereznek. A legfőbb szempont: hol a legtöbb nő. A pénz nem számít, mondta a német, már vagy tizedszer. Putyera ismerte a pincért, tudta, hogy nagy feketéző, és vett tőle két jegyet. Utána, a biztonság kedvéért még kettőt. Putyera az utolsó százasát adta a jegyekért, de nem sajnálta, mert látta, hogy a németnél negyvenezer silling volt. Mutogatta a pénzt. Ez őt is érdekelte, sose látott még többet egy százsillingesnél. A német büszkélkedett, hogy az osztrák pénzt nem lehet hamisítani, mert víznyomásos esik van benne. Kiment a vécére. Putyera utánasietett, és megkérdezte, hogy mit szól a szerencséjükhöz. — Csak a te szerencséd lehet. Különben is hagyd a fenébe, még akkor is, ha különb pofának néz ki, mint te. Tudtam, hogy szar alak vagy — válaszolta. — Lassabban a testtel, — mondta Putyera és visszamentek a némethez. — Fiók, tudtok nekem szállodát szerezni? — Akár eladót is — mondta Putyera. Később kiment, körültelefonálta a szállodákat, de minden foglalt volt. — Most már csak te csinálhatsz valamit — mondta. — Megpróbálhatom, de minek neked a szálloda, ha zülleni akarsz az éjjel? — De ne haragudj...!? Sikerült szereznie egy drága szobát. Magukkal csalták, menjen velük, aztán majd csak elmegy az idő estig. Felmentek a szobába, segítették felvinni a német csomagjait. Ö csak a táskarádiót vitte, és megkérdezte, mennyit nyom ez osztrák pénzben? — Olcsó, — mondta félvállról a német. Magnó is van benne. Mikor felértek, kinyitotta a rádió hátulját, mindent megmutogatott, töviről-hegyire. — Elemre, hálózati áramra egyaránt működik. Sőt, ha egy valódi sexbombába dugnám a drótot, akkor sem hozna rám szégyent. — Ne haragudj, ez nem csehszlovák gép — mondta Putyera, és egy nagyot röhögött. Ö meg csak böffentett egy keserűt. Minketten észrevették, s ez eléggé leher- vasztotta a hangulatot. A német levetette zakóját és ingét. Piros, ordítópiros pizsamafelsőt vett magára. Fehér szegélyezéses selyem pizsamát, benne csipkés díszzsebkendő, vasalt, mint a kártya. Röhejes — gondolta —, hogy egy pizsama ilyen elegáns tud lenni. Kuplerájszmo- king — nevezte el magában. Putyera ezt is megcsodálta. A német megmutatta, mi mindent hozott magával. Többek között cirka húsz pár női szilonharisnya volt a bőröndjében. — Nesztek — dobott eléjük egy-egy párat. A bécsi harisnya nagyon gavalléros fize tés a cseh kislányok szemében. Biztos siker, fiaim. — Csak tedd el — tolta vissza —, nem tudom, hányas lába van a feleségemnek. — Ne hülyülj, te nős vagy?! Nem is mondtad — kiáltott fel a német. — Nős. És ne számítsatok rám, én nem megyek szilveszterezni. A feleségem ötig dolgozik, aztán utazunk. Száz kilométernyire innen laknak az asszony szülei. Már fél éve nem voltunk otthon. — Hagyd, majd rábeszéljük őket — mondta a német Putyerának, akin látni lehetett, hogy nem nagyon rajongana a közös szilveszterért. — Ale, hagyd, mondom, hogy nem, és kész. A német meghökkent, hirtelen mindent megértett, s mert nem akarta, hogy rosszat gondoljanak róla, azonnal javított. — Hány kilométert utaztok? — Majdnem százat. — És ötig dolgozik a feleséged, mi? — Ötig, de miéit? — Miért? Hazaviszlek benneteket, és kész. — Aá, nem muszáj, megy vonat. Az igazság az volt, hogy csak a nyolc órai vonattal indulhatnak, s nem biztos, hogy lesz autóbuszcsatlakozás. Akkor tizenegy kilométert gyalog kell megtenniük. Már sötétedett, amikor elindultak. Síkos volt az út, de egy órán belül megérkeztek.
