Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Hajdú Győző: Műhely
csak a szakemberek olvassák: mindenkihez szól, de legesleginkább a mai csehszlovákiai magyar ifjúsághoz. Ténymegállapításaiból ötletek születhetnek, adataiból gondolatok. Nekünk, idősebbeknek eszünkbe juttat sok mindent; nekik felfedez. Nem is tudom hamarjában, mi szebbet mondhatnék Turczel Lajos könyvéről. Rákos Péter Hajdú Győző: Mühaly (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967) „Egy szerkesztő feljegyzései“ — ezt az alcímet Irta könyvére Hajdú Győző, az egyik legismertebb romániai magyar irodalomkritikus, az Igaz Szó című marosvásárhelyi irodalmi folyóirat szerkesztője. A szerény alcím azonban nem a könyv tartalmát jelöli, hanem szellemére utal, arra, hogy Hajdú küldetésként fogja fel hivatását, a közösséget szolgálva írja tanulmányait, kritikáit, irodalompolitikai cikkeit. A művek megítélésében alkalmazott szempontjai erősen hasonlítanak Turczel Lajosnak az írás és szolgálat című kötetben érvényesített szempontjaihoz. A két könyv között persze jelentős különbség is van: Míg Turczel kötetének szinte valamennyi Írása irodalmi recenzió és kritika, Hajdúéban nagyobb terjedelmű irodalomtörténeti tanulmányokat és — ezzel ellentétben — alkalmi jellegű politikai cikkeket is találunk. (Szinte érthetetlen, hogy ez utóbbiakat miért sorolta be az egyébként igényes kritikák és tanulmányok közé.) A kötet előszavában Hajdú Így vall művének keletkezéséről és céljáról: „Ezek az írások a lapszerkesztés sodrában születtek — a lap érdekében, írók, művek szolgálatában. Húszéves se voltam, amikor — tizenhét évvel ezelőtt — a Gaál Gábor vezette Utunk szerkesztőségébe kerültem. Itt éreztem, itt tanultam meg, mit jelent elhivatottságból szerkeszteni; lapot, irodalmi tevékenységet szervezni. Azóta se csinálok egyebet. A bennem égő hittel és új irodalmunk iránti felelősségtudattal igyekszem helyt- állani a szerkesztői asztal mellett. Négy éven át dolgoztam az UtunkreáZ (1949— 1952), az Igaz Szónál pedig immáron a XIV. évfolyam megszerkesztésének gondjaiban osztozom." A Hajdú ismertette romániai magyar könyvek legnagyobb részét nem ismerjük, ezért konkrét megállapításainak helyességét sem tudjuk ellenőrizni, csupán módszerének elvi problémáiról, általánosító ítéleteiről szólhatunk. A közel tizenöt év termésében válogatott gyűjteményből kitűnik, hogy nemcsak kritikai szempontjai hasonlítanak a nálunk alkalmazottakhoz, hanem — a tartalmi ismertetésekből következtethetően — a romániai magyar szépirodalmi alkotások is idézik a mi irodalmunkat. Az ötvenes évek irodalmi életét Romániában is a sematikus „szocialista" szemlélet jellemezte, de az is tény, hogy Erdélyben akkor már a mienknél színvonalasabb, gazdagabb kisebbségi magyar irodalom is létezett. Az akkori irodalomkritikusok általában az Író „eszmei fejlődését“, a művek politikai tartalmát vizsgálták, ami azt jelenti, hogy a kritika ugyanabban a dogmatikus hibában szenvedett, mint a szépirodalom, s ez aligha lehetett volna másként, hisz az irodalmi élet egészét ugyanaz az irodalompolitika irányította. Ezért kissé egyoldalúnak tartjuk Láng Gusztávnak a Korunkban közölt éles bírálatát, melyben Így Ítéli meg Hajdú könyvét: „Egy nagyrészt elavult elvekre épített esztétikai normativizmus, az irodalom eleven folyamatára nem ügyelő, deklaratív irodalompolitikai nézőpont, a rosszul értelmezett időszerűségen túl nem mutató zsurnalizmus — ezek azok a sajátosságok, amiért azt kell mondanom: a szerző „műhelyében" egyetlen érdemleges „műhelytitkot" talál a buzgó olvasó — hogy mi az, amitől az egészséges irodalomszemléletnek s magának Hajdú Győzőnek is meg kell szabadulnia." (Műhely — „titok“ nélkül. 1967. 11. sz.) Helyesnek tartjuk, hogy Romániában is szót emelnek a dogmatikus publicisztikai jellegű irodalomkritika ellen, de nem érthetünk egyet azzal, hogy az új szempontokból mintegy másik dogmát kovácsolva egészében elmarasztalják Hajdú működését. írónk elsősorban a mű mondanivalóját, tartalmát elemzi, de ítéleteiből nem hiányzik az esztétikai szempont: a művészi színvonal értékelése sem. A számos évfordulóra, párt- határozatra írt dogmatikus irodalompolitikai cikk, publicisztikai írás kötetbe gyűjtését mi is feleslegesnek véljük, de
