Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Merényi Gyula

dekadencia borong, és szenvedélyes szerelmi vágy izzik. Méltató! „bánatköltőnek“, tragikus poétának szokták nevezni, s elsősorban hazafias magyarság-verseit értékelték, pedig ezek csak kis helyet foglalnak el költészetében. Legtöbbet szerelmeiről és saját sorsáról énekel. Drámáiban viszont közösségi, társadalmi kérdésekkel foglalkozik. „En nemcsak újságíró vagyok, hanem az Ember, kit megfeszítettek Európa országútjain. A szerkesztőségi telefon testvéreim halálordítását hörgi Düsseldorfból, mert Berlinben az én anyám hal meg éhen, Dublinban az én anyámat húzzák bitóra, Budapesten az én nővérem megy ájult szívvel az uccára, hogy eladja magát... En kollektív ember vagyok. Nekem csak akkor ízlik az étel, ha tudom, hogy mindenki eszik“ — Írja önmagát jellemezve a Csóktalanok című drámában.

Merényi drámáit és néhány költeményét a szociális és forradalmi gondolatok, főként a háborúellenesség és a konzervatív múlt megvetése jellemzi. Csóktalanok című alkotása nyomtatásban nem jelent meg, de Keller Imre Irodalmi mozaikok című művében részletesen ismerteti és idézgeti a művet. Tőle idézzük a következőket: „...együttérzéssel... vitte színre a Csóktalanokban a háború rettentő katasztrófájában összetört áldozatokat. A főhős: Márffy Miklós, a hírlapíró, akinek keze... ökölbe szorul, mert az ifjak »ott hevernek a csatatereken. Aki meg hazajött, azt űzik, kergetik, mint veszett ebet országról országra. Nyugdíj nélküli nyugdíjasok, vőlegénytelen leányok és jövőtlen férfiak. Ez ma a társadalmunk^'. És ez ellen a társadalom ellen lázad, és hirdet forradalmas új etikát magasba szökő akarattal... Merényi Gyula a háború eme szegény elesetteivel együtt sír, együtt zokog, együtt küszködik. Magát is a háború megtörtjének, testi betegének, lelki megkínzottjának tartja. És fájdalmát növeli a jövő bizonytalansága. »Egész Európa óriási sakktábla, min a sors játszik. Ki nyeri meg a partit: a iehér vagy fektete végzet?« És e végzet elől nem lehet menekülni. »A pusztulás megfertőzi minden ország levegőjét, mint valami pestis. Pacifizmusról, a társadalom fejlődéséről beszélni: bolondság... A népek oroszlánok, nem fehér egerek. A prédáért történik minden.a S ha mindig is harcoltak a népek egymás ellen, de »emberibb eszközökkel, nem a gorilla állkapcsával és bunkójával... Ezért fejlődünk vagy egymillió év óta, ezért írtak annyi könyvet, ezért van a kereszténység? Európa keresztény, s a nemzetek úgy marcangolják egymást, mint a sakáloké

A háborúnak gyűlölete forradalmi meggyőződést, forradalmi hangulatot vált ki Merényi békeszerető, az emberi fájdalmat fokozottabban érző szívéből. Ez a forradalmi hangulat a Csóktalanok végén eleven erővel tör ki. Ismét háború van. Miklósnak, a Csóktalanok főhősének be kell vonulnia. »Ha nem találkoztunk volna — mondja szerelmes társának — akkor nem vonulnék be. Habozás nélkül golyót röpítenék az agyamba.« Kár, hogy Merényi drámaírói tolía itt kifáradt... a megoldást egy véletlen golyóra bízza, amely Miklós életét abban a pillanatban oltja ki, amikor síkraszáll a háború ellen.“

Könyv alakban is ránk maradt másik drámájában: a Korona és dollárban a pénz elem- bertelenítő, elidegenítő hatásával foglalkozik. A témát szerelmi bonyodalmak szövik át. A darabot a kassai Nemzeti Színházban 1922 áprilisában mutatták be Faragó Ödön, Föl- dényl László, Tamási Anna, Homonnai Rezső, Justh Gyula és mások szereplésével. A dráma egy tátrai fürdőhelyen játszódik, főhőse egy tőzsdeüzér szép felesége. Elza asszony nem szereti férjét, s férje nem is tart erre igényt, mert feleségét elsősorban reprezentációs célokra használja fel. Egy amerikai milliomos úgy akarja megszerezni az asszonyt, hogy tönkreteszi a tőzsdeüzért, elértékteleníti a magyar koronát. Az asz- szony küzd a férfiak ragadozó vágya ellen, s végül egy szegény festőművészben találja meg igazi szerelmét. A festőművész és az amerikai milliomos vitája során a milliomos cinikusan beismeri, hogy ő idézte elő a korona katasztrofális romlását, a művész pedig szemére veti: „Így fest hát az a gigászi erőfeszítés, amellyel egy nép talpra akart állni. A szörnyű vagyondézsma, az ezernyi adóprés, a bizalom a gazdag föld erejében! Ezért lassúdott meg hát végzetesen a vérkeringés egy nép testében. Azért nem telik már ünnepnap sem darabka húsra a tisztviselő, a félholt munkás keserű, fekete kenyeréhez, hogy Önnek, Hook úr, többje legyen pár százezer dollárral. Mert annyit keresett az üzleten, ugy-e?" A festőművész végül is megöli a milliomost, ő maga rendőrkézre kerül, az asszony pedig öngyilkos lesz. A tragikus hangolású darab főhősének, a festőművésznek néhány jellemvonásában a szerzőre ismerünk.