Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Hamšík, Dušan: A középszerűség géniusza
lyet a le nem győzött nemzetről és a le nem győzött hadseregről hirdetett, a fegyverletételt a tehetségtelen és becstelen politikusok árulásával magyarázta; szerinte a nemzet és a hadsereg ereje sértetlen, egyikük becsületén sem esett csorba, s csupán az összeesküvők, a „hátbadöfés“ (Dolchstosslegende) áldozatai, nem kellett tehát beletörődniük a vereség tényébe, amelynek aligha örülhet bárki is, gálád árulással álltak szemközt, s nem lehetett sző együttes vétkességről, csak a cselszövök és azok árulásáról, akik az életerős és makulátlan nemzeten, valamint büszke hadseregén élősköd- nek. — Németországot legyőzték ugyan, de nem érezte magát legyőzöttnek. Aláírta a fegyverletételi egyezményt, de nem szenvedett olyan megsemmisítő katonai vereséget, amilyen a második világháborút lezárta. Ügy látszott, mintha Európa történelme a későbbi időkre még egy döntő erőpróbát ajánlott volna föl a németeknek, s erre Hitler a maga történelmi fatalizmusában és túláradó nacionalista érzelmeivel összhangban nemegyszer hivatkozott. Agitátori tevékenységének kezdetét mindenben és maradéktalanul a történelem ilyen — a szónoki siker érdekében kellőképpen árnyalt — értelmezése jellemzi; hevesen tiltakozott a győztesek „szégyenletes versailles-i béke parancsa" ellen, amely sérti a német nemzeti büszkeséget, s nemcsak megalázó jóvá- tételi kötelezettséget ír elő, és Németország egy részének ideiglenes megszállására antantcsapatokat rendel, hanem ezen túlmenően igazságtalanul még számottevő ősi német terület elcsatolását is kimondja, méghozzá olyan helyzetben, amikor a nemzetnek amúgy is meglehetősen össze kellett zsúfolódnia eddigi területein, s fejlődése végett nemhogy veszítenie, hanem inkább szereznie és megint csak szereznie kellene! Másodpercenként 80 márka — Dawes* másodpercenként 80 aranymárkát, percenként 4800 aranymárkát és óránként 288 000 aranymárkát követel tőlünk... Hová vezethet ez? — tette föl a kérdést Hitler éhező és kopott ruhájú hallgatóinak, akik kezében a munkabér az infláció következményeként egy pár értéktelen, színesre nyomtatott papírdarabbá változott. Mein Kampf című könyvében, amelyet önéletrajznak, a náci program magyarázatának és taktikai iránymutatójának tekinthetünk, Hitler a nemzeti célokat is részletezi, s figyeljük csak meg, hogy ezeknek a céloknak ilyen szociális aláfestést igyekszik adni: „Akiket egyazon vérségi kapcsolatok fűznek össze, azoknak egy hazában a helyük. A német nemzetnek mindaddig nincs erkölcsi foga gyarmatpolitikai harcot folytatnia, amíg minden fiát egyetlen közös államban nem gyűjtheti egybe. Ha majd a birodalom határai az utolsó németet is befogadják, és a birodalom nem biztosíthatja mindnyájunk megélhetését, csupán akkor teremti meg saját nemzetünk nyomora az erkölcsi jogot idegen föld szerzésére.“ S a továbbiakban is ugyanezt olvashatjuk, ismét a sérelmek hangsúlyozásával: „...bizonyára nem az égiek akarata, hogy ezen a világon az egyik nemzetnek ötven- szerte több földje legyen, mint a másiknak. Annyi földet kell kapnunk, amennyire szükségünk van, hogy élhessünk... S aztán érvényesítjük majd az önfenntartás jogát, vagyis amit nem érhetünk el szép szóval, azt az öklünkkel leszünk kénytelenek ki harcolni." Veszedelmes hazafiasság Hitler szónoki érvelésében sajátoságos dinamikát figyelhetünk meg: a hazafiságból indul ki, a bírálat és önbírálat szükségességével azonban nem sokat törődik, s a hazafias mozzanatok húrját fokozatosan a nacionalizmusig és a legszélsőségesebb nacionalista önzésig feszíti: — Külpolitikánk meghatározásakor az egyetlen szempont a következő: használ-e nemzetünknek most vagy a jövőben, vagy pedig árt. A pártpolitikai, vallási, humanista és általában minden egyéb nézőpontot figyelmen kívül kell hagynunk. Később a tömeg lelkes helyeslése közben így kiált föl: — Ha német emberről van szó, nem ismerek semmiféle tárgyilagosságot! Minden túlzó hazafiságában komoly veszedelmet jelent az a szüntelenül fönnálló lehetőség, hogy az önszeretet mások gyűlöletébe megy át, a saját nemzet feldicsérése a másik nemzet lebecsülésével végződik, s a saját nagyság és dicsőség vágya föléb
