Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Lavrenyov Leszámolás-a a MATESZ színpadán
kori időnek az a fragmentuma, amelyet Lavrenyov megragadott, hogy függetlenül a később történtektől irodalmi életet nyerjen. Lavrenyov természetesen az események gigászi egészét nem ragadhatja meg. A hogyan fog történni pillanatából kénytelen egyetlen epizódot kiragadni, s ez nem is volna baj, ha ezen belül olyan hitelességre törekedne, amelyhez a kívül rekedtek hozzáigazíthatók. Az őszinte szándék azonban még nem művészi ihlet, s így a Leszámolás nemcsak hogy nem képes hűen felkészíteni a beteljesüléshez vezető úthoz, de még a többi hasonló tárgyú dráma hőfokát sem éri el. (Visnyevszkij: Optimista tragédia.) Fekete-fehér figurái készen lépnek elénk, mintha nem is az októberi forradalom győzelmének előkészületi vívódásában vergődnének, hanem csak sokkal később, a beteljesült történelmi eseményekre visszapillantó krónikás emlékezetéből vágták volna ki őket, hogy hozzáigazodjanak a már bekövetkezett külső cselekményszerűséghez. A külső történet váza ennyi: Az Auróra hadihajó (a darabban Zarja néven szerepel) Pétervárra készül, hogy ott a készülő forradalmat támogassa. Legénysége élén a vörösmatrózokkal rokonszenvező Berzsenyev sorhajókapitány s a bolsevik hajóbizottság elnöke, Godun, a hajdani matróz áll. Berzsenyev lánya, Tatjána egyetért apja rokonszenvével, és Godunt, aki házuk gyakori vendége, angolra tanítja. Eközben férje, Stube sorhajóhadnagy az ellenforradalommal cimborái, és Svacs fedélzetmester segítségével elhatározza, hogy a Zárját felrobbantják, mielőtt Kronstadtból kifuthatna. Svacs, hogy a közben leszerelt Stubét a hajóra csempészhesse, leüti az őrt álló matrózt, s a gyanút Berzsenyev sorhajókapitányra hárítja. A kapitány magához méltatlannak érzi a mentegetőzést, s már le is tartóztatják, amikor a hajóra siető Tatjána, aki húgától, Kszéniától megtudja a hajó felrobbantásának tervét, mindent leleplez. Svacsot és Stubét a tengerbe dobják, a Zarja pedig elindul Pétervár felé. Nem tértünk ki a dráma cselekményének összes szálára, mert nem is Itt keressük és érezzük elsősorban a Leszámolás fogyatékosságait. A legnagyobb hiányérzetet a drámai figurák keltik bennünk, akik, ahogy már említettük, készen lépnek elénk, hogy végigjátsszék a történetet. Már az első jelenetben mindent megtudunk Berzsenyevről és Stubéről is. „Hogy a tengerészekkel együtt taszítsam örvénybe Oroszországot? Hogy én ezeknek a barmoknak szolgáljak? Elfelejtsem tiszti becsületemet, nemesi méltóságomat? Köszönöm alássan" — mondja Stube. Apósa pedig így replikázik: „A tiszti kar, az nem az egész hajóhad... Értsd meg! Te azt mondod, nem akarsz barmoknak szolgálni... En azt hiszem, inkább azok a barmok, akik ragaszkodnak egy lakáj előjogaihoz és üres cicomáihoz, aztán megfeledkeznek a parancsnok kötelességeiről, és gyalázatos módon rábízzák hajóikat az elemek szeszélyére." Ezt a párbeszédet nemcsak azért érezzük hamisnak és retorikusnak após és véje között, mert máris túlságosan konklúziószerű, és a két volt cári tiszt között egyszerre és minden előzetes magyarázat nélkül áthághatatlan szakadékot ás, hanem azért is, mert szimbolikája ellentmondást rejt magában. Stube akarja ugyanis visszatartani az elemek szeszélyétől a hajót, s az após az, aki nekivág a viharnak. De nemcsak Berzsenyev és Stube mutatja be mindjárt a bizonyítványát, így tesz a darab többi szereplője is, Tatjana, Kszénia, Svacs, Godun s az anarchista is, ha egy eldobott csikk, amit nem akar felemelni, elegendő bepillantást nyújthat egy anarchista lelkivilágába. így aztán már a darab elején megindul az ördögök és az angyalok párharca, ahelyett, hogy vergődő emberi lelkek hősiességbe torkolló erőfeszítései mögé pillanthatnánk. Ezt a hiányérzetünket nem hogy csökkentené, hanem még növeli a néző be- avatottsága, aki már ismeri a történelmi beteljesülést, s most azt szeretné, hogy embereket lásson, akik a gigászi eseményeket mozgatták. Hiszen azzal is tisztában van, mennyire egy parancsra kell mozdulnia egy Ilyen csatahajónak, sőt még az sem elég, hiszen a szakkönyvek — amelyeket a darab is említ — s a térképek angolul íródtak, ezekhez pedig navigációs ismeretekkel rendelkező tisztekre is szükség van, ahogy az egész forradalom is azt bizonyítja, hogy az értelmiségnek is meg kellett mozdulnia, hisz egyes posztokon nélkülözhetetlen volt. Miféle kompromisszum vagy belső felismerés vezette idáig? A nemesi házban felnövekedett Tatjána az események kaotikus sodrában miért fordul egyszer
