Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Lavrenyov Leszámolás-a a MATESZ színpadán

kori időnek az a fragmentuma, amelyet Lavrenyov megragadott, hogy függetle­nül a később történtektől irodalmi életet nyerjen. Lavrenyov természetesen az esemé­nyek gigászi egészét nem ragadhatja meg. A hogyan fog történni pillanatából kénytelen egyetlen epizódot kiragadni, s ez nem is volna baj, ha ezen belül olyan hitelességre törekedne, amelyhez a kívül rekedtek hozzáigazíthatók. Az őszinte szándék azonban még nem mű­vészi ihlet, s így a Leszámolás nem­csak hogy nem képes hűen felkészíteni a beteljesüléshez vezető úthoz, de még a többi hasonló tárgyú dráma hőfokát sem éri el. (Visnyevszkij: Optimista tra­gédia.) Fekete-fehér figurái készen lép­nek elénk, mintha nem is az októberi forradalom győzelmének előkészületi ví­vódásában vergődnének, hanem csak sokkal később, a beteljesült történelmi eseményekre visszapillantó krónikás em­lékezetéből vágták volna ki őket, hogy hozzáigazodjanak a már bekövetkezett külső cselekményszerűséghez. A külső történet váza ennyi: Az Auró­ra hadihajó (a darabban Zarja néven szerepel) Pétervárra készül, hogy ott a készülő forradalmat támogassa. Legény­sége élén a vörösmatrózokkal rokon­szenvező Berzsenyev sorhajókapitány s a bolsevik hajóbizottság elnöke, Godun, a hajdani matróz áll. Berzsenyev lánya, Tatjána egyetért apja rokonszenvével, és Godunt, aki házuk gyakori vendége, an­golra tanítja. Eközben férje, Stube sor­hajóhadnagy az ellenforradalommal cimborái, és Svacs fedélzetmester segít­ségével elhatározza, hogy a Zárját fel­robbantják, mielőtt Kronstadtból kifut­hatna. Svacs, hogy a közben leszerelt Stubét a hajóra csempészhesse, leüti az őrt álló matrózt, s a gyanút Berzsenyev sorhajókapitányra hárítja. A kapitány magához méltatlannak érzi a mentege­tőzést, s már le is tartóztatják, amikor a hajóra siető Tatjána, aki húgától, Kszéniától megtudja a hajó felrobban­tásának tervét, mindent leleplez. Svacsot és Stubét a tengerbe dobják, a Zarja pe­dig elindul Pétervár felé. Nem tértünk ki a dráma cselekményé­nek összes szálára, mert nem is Itt ke­ressük és érezzük elsősorban a Leszá­molás fogyatékosságait. A legnagyobb hiányérzetet a drámai figurák keltik bennünk, akik, ahogy már említettük, készen lépnek elénk, hogy végigjátsszék a történetet. Már az első jelenetben mindent megtudunk Berzsenyevről és Stubéről is. „Hogy a tengerészekkel együtt taszítsam örvénybe Oroszorszá­got? Hogy én ezeknek a barmoknak szolgáljak? Elfelejtsem tiszti becsülete­met, nemesi méltóságomat? Köszönöm alássan" — mondja Stube. Apósa pedig így replikázik: „A tiszti kar, az nem az egész hajóhad... Értsd meg! Te azt mon­dod, nem akarsz barmoknak szolgálni... En azt hiszem, inkább azok a barmok, akik ragaszkodnak egy lakáj előjogaihoz és üres cicomáihoz, aztán megfeledkez­nek a parancsnok kötelességeiről, és gyalázatos módon rábízzák hajóikat az elemek szeszélyére." Ezt a párbeszédet nemcsak azért érez­zük hamisnak és retorikusnak após és véje között, mert máris túlságosan konklúziószerű, és a két volt cári tiszt között egyszerre és minden előzetes ma­gyarázat nélkül áthághatatlan szakadé­kot ás, hanem azért is, mert szimboli­kája ellentmondást rejt magában. Stube akarja ugyanis visszatartani az elemek szeszélyétől a hajót, s az após az, aki nekivág a viharnak. De nemcsak Berzsenyev és Stube mu­tatja be mindjárt a bizonyítványát, így tesz a darab többi szereplője is, Tatjana, Kszénia, Svacs, Godun s az anarchista is, ha egy eldobott csikk, amit nem akar felemelni, elegendő bepillantást nyújthat egy anarchista lelkivilágába. így aztán már a darab elején megindul az ördögök és az angyalok párharca, ahelyett, hogy vergődő emberi lelkek hősiességbe tor­kolló erőfeszítései mögé pillanthatnánk. Ezt a hiányérzetünket nem hogy csök­kentené, hanem még növeli a néző be- avatottsága, aki már ismeri a történelmi beteljesülést, s most azt szeretné, hogy embereket lásson, akik a gigászi esemé­nyeket mozgatták. Hiszen azzal is tisz­tában van, mennyire egy parancsra kell mozdulnia egy Ilyen csatahajónak, sőt még az sem elég, hiszen a szakkönyvek — amelyeket a darab is említ — s a térképek angolul íródtak, ezekhez pedig navigációs ismeretekkel rendelkező tisz­tekre is szükség van, ahogy az egész forradalom is azt bizonyítja, hogy az értelmiségnek is meg kellett mozdulnia, hisz egyes posztokon nélkülözhetetlen volt. Miféle kompromisszum vagy belső felismerés vezette idáig? A nemesi ház­ban felnövekedett Tatjána az események kaotikus sodrában miért fordul egyszer­

Next

/
Thumbnails
Contents