Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Lavrenyov Leszámolás-a a MATESZ színpadán
az erudíció fegyverével, később röpira- tokkal, nemegyszer ingerült hangú újságcikkekkel védték a tollforgatők nemzetük, népük jogait, szólították föl a társadalom valamennyi rétegét az egyesülésre a nemzeti cél érdekében. Felvilágosodott-racionalista eszmevilágukra vall nemzetpolitikai elképzelésük is. Tanulságos megvizsgálnunk Bosý Študentský pamätníki&t, melyben a magyar, a német, a latin, a szlovák nyelvű köszöntő, bölcs bejegyzés egymást békén követi, de magyar-szlovák vegyes nyelvű versikével is találkozunk benne. Bošáni is egyformán használja a német, a szlovák, a latin nyelvet, ahogy Palkoviö levélben fordul a magyar Nemzeti Múzeum alapítójához, segítse kiadásra szlovák nyelvű újságát. Másutt már szóltunk arról (Soproni Szemle, 1965. 180—184.], mit jelentett Juraj Ribaynak a magyar művelődés, azt is fölvetettük, hogy komplexebb módon kellene a szlovákmagyar kapcsolatok kérdéséhez nyúlni (Soproni Szemle, 1967. 49—55.). Vyvíja- lová kutatásai is ebbe az irányba céloznak. A szlovák nemzeti mozgalom fejlődésének e szakaszán még nincsenek meg a későbbi ellentétek, a szlovákok irodalmi törekvései mellett (például Palkoviő lapjaiban) megférnek a magyar irodalomról szóló ismertetések. A későbbiekben azt is meg kellene vizsgálnunk, hogy a Bécsből sugalmazott s a Szepes- ségben különösen elterjedt „állampatriotizmus“ mennyire élt a kor szlovák vagy magyar írástudóiban, s ez az eszme befolyásolta-e a szlovák-magyar viszonyt. Vyvíjalová tanulmányainak problematikájából csak néhány kérdést ragadtunk ki. Szólnunk kellett volna széles körű levéltári kutatásairól, hasznos új adatairól, tanulmányainak higgadtan mérlegelő, objektív hangneméről. Ezúttal azonban az volt a célunk, hogy a magyar Irodalom kutatóinak s a magyarul olvasó közönségnek hírt adjunk egy szlovák kutatónő érdekes tanulmányairól. Fried. István Lavrenyev Leszámolás-a a Matesz színpadán „Ez a Kszénia már megint zenés kávéházat rendez. Szétpattannak az ember idegei ettől a zongorázástól. Kaphatok még egy csésze teát, mama?“ Tatjánának ezzel a kérdésével kezdődik Lavrenyov darabja, a Leszámolás. Berzsenyev sorhajókapitány kronstadti lakásán vagyunk. Idő 1917 júliusától októberig. Az Auróra a közelben horgonyoz. Itt benn, a szobában, Tatjana a férjével, Stube sorhajóhadnaggyal vitatkozik. Mi, nézők azonban ennél sokkal többet tudunk, azt is tudjuk, ami előtte történt, azt is, ami történni fog. A legendás Potyemkin cirkáló filmemlékével, a valóságos Auróra torkolattüzének a fényét őrizve ülünk a nézőtéren. A szerző azonban nem tud rólunk, neki „mindössze“ az a feladata, hogy az akkori eseményeket feljegyezze. A szerző tehát, amikor meg akarja állítani a pillanatot, távolról sem táplálkozhat az események beteljesült valóságából, sem abból, amivel a kései néző a színpad perspektíváit kiszélesíthetné. Ezért érzem annyira groteszknak a komáromi színház bulletinjének az előszavát, amely a fentiekkel ellentétben a darab jelentőségét és időszerűségét ilyen anakronisztikus állításokkal igyekszik alátámasztani: „Ebben a mi mai társadalmunkban is vannak Godunok, akik lelkesen szolgálják az újat, a forradalmit, az igazságot, de vannak von Stube hadnagyok is, akik — a világimperializmus szolgálatában — hajlamosak a néphatalom ellen törni." S ebben a hangnemben folytatódik is ez a dogmatikus időkre emlékeztető különös esztétikai argumentáció. Nem is lep meg, hogy végül a kölcsönvett idézettár furcsa bosz- szút áll, s a bevezető ezekkel a sorokkal zárul: „Borisz Lavrenyov ma is jő egészségben alkot, és a szovjet írónemzedék legidősebbjeként Szimonovval, Solohov- val együtt irányítója korunk szovjet irodalmának." Mi azonban tudjuk, hogy Lavrenyov még 1958-ban meghalt, s csak a gondosan lemásolt régi esztétikai kelléktár támasztotta fel. A darab jelentőségét vizsgálva, bennünket a mai Godunok és Stubék — ha vannak — egyáltalán nem foglalkoztathatnak, csak az in illő tempore, az ak