Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Lavrenyov Leszámolás-a a MATESZ színpadán

az erudíció fegyverével, később röpira- tokkal, nemegyszer ingerült hangú új­ságcikkekkel védték a tollforgatők nem­zetük, népük jogait, szólították föl a társadalom valamennyi rétegét az egye­sülésre a nemzeti cél érdekében. Felvilágosodott-racionalista eszmevilá­gukra vall nemzetpolitikai elképzelésük is. Tanulságos megvizsgálnunk Bosý Štu­dentský pamätníki&t, melyben a magyar, a német, a latin, a szlovák nyelvű kö­szöntő, bölcs bejegyzés egymást békén követi, de magyar-szlovák vegyes nyelvű versikével is találkozunk benne. Bošáni is egyformán használja a német, a szlo­vák, a latin nyelvet, ahogy Palkoviö le­vélben fordul a magyar Nemzeti Múzeum alapítójához, segítse kiadásra szlovák nyelvű újságát. Másutt már szóltunk ar­ról (Soproni Szemle, 1965. 180—184.], mit jelentett Juraj Ribaynak a magyar művelődés, azt is fölvetettük, hogy komplexebb módon kellene a szlovák­magyar kapcsolatok kérdéséhez nyúlni (Soproni Szemle, 1967. 49—55.). Vyvíja- lová kutatásai is ebbe az irányba cé­loznak. A szlovák nemzeti mozgalom fejlődésének e szakaszán még nincse­nek meg a későbbi ellentétek, a szlová­kok irodalmi törekvései mellett (például Palkoviő lapjaiban) megférnek a magyar irodalomról szóló ismertetések. A későb­biekben azt is meg kellene vizsgálnunk, hogy a Bécsből sugalmazott s a Szepes- ségben különösen elterjedt „állampatrio­tizmus“ mennyire élt a kor szlovák vagy magyar írástudóiban, s ez az eszme be­folyásolta-e a szlovák-magyar viszonyt. Vyvíjalová tanulmányainak problemati­kájából csak néhány kérdést ragadtunk ki. Szólnunk kellett volna széles körű levéltári kutatásairól, hasznos új adatai­ról, tanulmányainak higgadtan mérlege­lő, objektív hangneméről. Ezúttal azon­ban az volt a célunk, hogy a magyar Irodalom kutatóinak s a magyarul olvasó közönségnek hírt adjunk egy szlovák ku­tatónő érdekes tanulmányairól. Fried. István Lavrenyev Leszámolás-a a Matesz színpadán „Ez a Kszénia már megint zenés ká­véházat rendez. Szétpattannak az ember idegei ettől a zongorázástól. Kaphatok még egy csésze teát, mama?“ Tatjáná­nak ezzel a kérdésével kezdődik Lavre­nyov darabja, a Leszámolás. Berzsenyev sorhajókapitány kronstadti lakásán va­gyunk. Idő 1917 júliusától októberig. Az Auróra a közelben horgonyoz. Itt benn, a szobában, Tatjana a férjével, Stube sorhajóhadnaggyal vitatkozik. Mi, nézők azonban ennél sokkal többet tudunk, azt is tudjuk, ami előtte történt, azt is, ami történni fog. A legendás Potyemkin cir­káló filmemlékével, a valóságos Auróra torkolattüzének a fényét őrizve ülünk a nézőtéren. A szerző azonban nem tud rólunk, neki „mindössze“ az a feladata, hogy az akkori eseményeket feljegyezze. A szerző tehát, amikor meg akarja állí­tani a pillanatot, távolról sem táplálkoz­hat az események beteljesült valóságá­ból, sem abból, amivel a kései néző a színpad perspektíváit kiszélesíthetné. Ezért érzem annyira groteszknak a ko­máromi színház bulletinjének az elősza­vát, amely a fentiekkel ellentétben a darab jelentőségét és időszerűségét ilyen anakronisztikus állításokkal igyekszik alátámasztani: „Ebben a mi mai társa­dalmunkban is vannak Godunok, akik lelkesen szolgálják az újat, a forradal­mit, az igazságot, de vannak von Stube hadnagyok is, akik — a világimperializ­mus szolgálatában — hajlamosak a nép­hatalom ellen törni." S ebben a hang­nemben folytatódik is ez a dogmatikus időkre emlékeztető különös esztétikai argumentáció. Nem is lep meg, hogy vé­gül a kölcsönvett idézettár furcsa bosz- szút áll, s a bevezető ezekkel a sorokkal zárul: „Borisz Lavrenyov ma is jő egész­ségben alkot, és a szovjet írónemzedék legidősebbjeként Szimonovval, Solohov- val együtt irányítója korunk szovjet iro­dalmának." Mi azonban tudjuk, hogy Lavrenyov még 1958-ban meghalt, s csak a gondosan lemásolt régi esztétikai kel­léktár támasztotta fel. A darab jelentőségét vizsgálva, ben­nünket a mai Godunok és Stubék — ha vannak — egyáltalán nem foglalkoztat­hatnak, csak az in illő tempore, az ak­

Next

/
Thumbnails
Contents