Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Egri Viktor: Emberközelben
nem lett volna szabad alakjait érzéketlennek és értelmetlennek leírnia. Valahol olvastam egy olyan megállapítást, hogy a modern irodalom számára nem az a fontos, amit mond, hanem az, ahogy mondja. Egyszóval: formai új-teremtés. Ilyen értelemben a forma is lehet a felfedezés, az újat mondás eszköze, miután mondanivalóját formai eszközökkel teremti meg. Nem akarom eldönteni, igaz-e ez vagy sem, csak egy dologra akarok rámutatni: Páral valóban a formával fejezte ki mondanivalóját, mert a motívumok matematikai pontosságú ismétlésével sémát teremtett, egy életforma modelljét, melynek a szereplők csak függvényei. S ebből az árnyékvilágból (vagy maradjunk a tudományos meghatározásnál: modellből) aggasztóan hiányzik az emberi lényeg. Nincs szüksége szubjektív emberi lényegre, mert absztrakció, tudományos igényű, tehát objektív igényű felmérés. Az élet végtelen, a lehetőségei is végtelenek, s mert ilyen, Páral szatirikus nézőpontja is helyes vele szemben. Az ábrázolt rovarlét összefüggései néha hátborzongatóan nagyvonalúak, helyzetei megdöbbentők. De én úgy érzem, inkább csak figyelmeztetőül szánta ezt a regényt, hogy ilyen is van vagy lehet, s ezt azért is érzem, mert a regény befejező részében mégiscsak felvillant egy emberi motívumot, amilyenre semmilyen rovar sem képes: Standa Kocián belenyugvását a változhatatlanba, sajnálkozását azon, ami történt és töprengését, hogy mi is történt valóban: „Bohunka a párnán elfordította a fejét, és olyan mozdulatlanul feküdt, mintha megmerevedett volna a teste; Vinšsel akkor más hangulatban láttalak, DE KUSS? EBBŐL E1ÉG LEGYEN, Standa megsimogatta Bohunka hideg arcát, nyakát, vállát, testét... Mint az elektroliti- kus réz, de valahogy már nem fénylett; mit csinált veled az az ember, mi történt velünk...“ A rovarlétből egy pillanatra kidugta a fejét az ember, és fájdalmasan csodálkozik önmagán. Duba Gyula Egri Viktor: Emberközelben Amikor Egri V. új könyvéből részletek jelentek meg az Irodalmi Szemlében, azt hittük, a szerző emlékiratát, vallomásait írja. Az Emberközelben című könyv azonban régi novellákat, írásokat is tartalmaz, amelyekhez az író újabb cikkeket, emlékezéseket toldott, vagyis felemás könyv. Az itt olvasható elbeszélések mind megjelentek már folyóiratokban, lapokban, nagyrészt kötetben is, némelyiket már ötödik közlésben olvashatjuk. Ha az új könyvét Egrinek 1962-ben kiadott novellásgyűjteményével, a Keserű égbolttal hasonlítjuk össze, azt is megállapíthatjuk, hogy az azonos és valóban sikerült novellákon kívül ez a gyűjtemény felhígított, kisebb szépirodalmi igénnyel készült: a visszaemlékezések nem alkotnak összefüggő egészet, de önálló novellákként is kidolgozatlanok. Igaz, a novellák egy része nem a Keserű égboltban található, hanem az előző gyűjteményben: az Ártatlanok igazságában (Az ötfülű korsó, Az első halál, Simon, A hóhérinas, Fekete Kata, Átkelés a Tagliamentón, Madeleine, Erdei vallomás, Szeben doktor, a pék], illetve ebben is meg abban is. Az elmondottak után nehéz Egri új könyvét értékelni, mert ami valóban értékes benne, azt az elmúlt negyven év alatt (Az első halál először 1926-ban jelent meg.) már többen és többször értékelték, legutóbb például Turczel Lajos Írás és szolgálat című könyvében. Oj ebben a könyvben az összeállítás, amely kronologikus, s ebben tényleg az emlékiratot, az életrajz szerkezetét követi: az első fejezetben az író ifjúkorára, a másodikban az I. világháborúra, a harmadikban a két világháború közötti korszakra, a negyedikben a második világháborúra vonatkozó történetek olvashatók, míg az ötödik fejezet jeles személyekkel (Chagall, Gorkij, Füst Milán stb.) kapcsolatos cikkek, írások gyűjteménye. Az Elő világirodalom című írás részlet az írónak Helsinki napok címmel 1955-ben kiadott békekongresszusi beszámolójából. A legtöbb újra közölt Íráson csak stilisztikai változtatásokat, javításokat találunk.
