Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Hálóing, mint a vágy szimbóluma

luma, „...elfogta a vágy, hogy felvegye az új ingecskét“, mondja Páral, mely valahogy ünnepélyessé avatná a gépies aktust, de mire felvehette volna, az aktus már mindig megtörtént. S amikor végre felveszi, a csoda rövid ideig tart, a hálóing összegyűrődik, beszennyeződik, el lehet dobni. S a fehércsíkos, piros tornanadrág is szimbólum. J., a feleség, amikor látja, hogy hiányzik a szekrényből, rögtön tudja, hogy a férje szerelmi kalandra indult: ebben az esetben a piros alsónadrág a kiteljesedni akaró vágy szimbóluma. És B., belső kényszertől űzve, maga sem tudja, miért (lázadásképpen? De mi ellen?) megmutatja magát S.-nek, annak a Standa Kocián- nak, aki iránta érzett, magába fojtott szerelmében a lány megnagyított fürdőruhás képével szeretkezik. Szóval a szexualitás...

Aztán az, hogy fásultságunkban tehetetlenek, gyávák és megalkuvók vagyunk. J. nem bánja, hogy a férje, A., rövid, de szenvedélyes viszonyt folytat B.-vel, megtérte után sző nélkül visszafogadja a régi csend és közöny kényelmébe (szombaton este tízkor: Cica, Öén- jőistenem), és nagy igyekezettel fut a bevásárlás után. A szerelmes Standa Ko- cíán hetekig lesi esőben és sárban A.-t és B.-t a víkendházban, zubbonyzsebében az ólommal töltött zsákocska, mellyel A.-t meg akarja ölni, s a végén, összetalálkozva, leisszák magukat és össze- tegeződnek. Sőt Bohunka is beletörődik, hogy az esetlen, tramplí Standa lesz a férje, és nem más. Általában mindenki beletörődik mindenbe (tehetetlenség mint életközeg!), és mindenki megalkuszik önmagával, illetve nem is önmagával, mert „önmaga“ senkinek sincs, inkább csak az életviszonyok és a társadalmi adottságok kényszerítő erejével, melyek előre determinálják bogárlétüket.

4. Igen, a körülmények... A körülmények kényszerítő ereje, a körülmények hatalma stb.... sorolhatnánk a külső adottságok döntő szerepére célzó meghatározásokat. A körülmények — sajnos

— önmagát is ismétlő géppé változtathatják az embert. Figyeljük meg ezt a jelenséget Standa Kociánon! Ülepére rakott kézzel sétál napról napra az üzemben, kizavarja a WC-n dohányzó nőket, műszak után hazarobog, felveszi házi munkaruháját *és tetőt bont, falat vés, padlót fényesít, este tízig építkezik, így telik el a hét, vasárnap pihenés,

Inához robog szeretkezni, mert hétfőn újra kezdődik az egész. Vagy A. (Ada). Értekezlet, 361., 362., 363. töltet kész, nevetés a vezér tréfáján, sör a Palace- ban, Vadászbrandy, vasárnap délután kártyaparti. S megint elölről... A rovaremberek élete néhány motívum állandó ismétlődéséből áll, vagyis mechanizmus... Ennek az — elítélő és kígúnyolő jellegénél fogva — szatirikus szemléletmódnak csak egy veszélye van: túlságosan kívülről nézi a rovarként kezelt embert, mintha bura alatt mozogna, ahonnan sem egy hang, sem egy mozdulat nesze ki nem hallik. Hát még a szív halk dobogása hogyan hallatszana ki? S így, a szemlélő álláspontjából, a bogáremberke tevékenységének az égvilágon semmi értelme sincs. A magyarázat egyszerű: figyeljünk meg az ablakon át egy embert, aki egyedül van a szobában! Feláll, járkál, vakarózik, fintorokat vág és újra leül, esetleg torz mozdulatokat végez, gesztikulál... Tökéletesen őrült, vagy legalábbis nem épeszű. Igen, esztelen lény a szemünkben, mert kívülről nézzük, és nem tudhatjuk, hogy az ő számára mit jelentenek esetlegesnek és indokolatlannak tűnő mozdulatai, oktalan, fontoskodó ténykedése. Pedig valamit jelentenek, mert a saját tevékenysége minden ember számára jelent valamit. (A tevékenységben dokumentálódik az ember léte, s mint ilyen, sosem lehet céltalan. Talán az élet dialektikája ez: azért élünk, hogy cselekedjünk, s azért cselekszünk, hogy élhessünk.) S ha így nézzük, a rovarlétnek is megvan a maga értelme, s a rovarember gépies és szürke tevékenysége bizonyára fontos saját maga számára. S hogy közben mintha kihalt volna belőlük az érzés? Egy bizonyos: Páral alakjainak nincsenek komoly problémáik, sem anyagiak, sem erkölcsiek, s ezért lelkiismeretük sincs. S ez már komoly dolog, mert azt jelenti, hogy ha a rovaremberek elszaparodnak

— vagy a rovarlétet termelő körülmények elhatalmasodnak életünkben — magukhoz hasonlóvá sekélyesíthetik a világot. Mert sivárság és színtelenség lengi körül őket, mint az avas szalonnát a szaga, és képesek kiölni az életből az örömet, a reményt, a boldogságot. S mindenekelőtt a hit alapját, a romantikát.

5. Felmerül hát a kérdés: igaza volt-e Páralnak? Mert ha a rovarlétnek is van értelme az élet szempontjából, akkor