Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Csoóri Sándor ( Magyarország ): Jó idegállapot

Háborúk

s nászéjszakák fölött is

csak a legközönségesebb szerelem uralkodhat.

Közönséges csavargó, végelgyengülés szentje, szemétláda-szavakkal beszélj, a sár ocsmány taglejtéseivel —

s vesd le cigarettával kiégetett ingedet, hadd lássam messziről is lélegző bordáidat.

Csoóri Sándor

jé űiegaflsip€»t

Igen, a napot így is lehet kezdeni: bekapcsolni a rádiót és nem figyelni oda, aztán elhúzni az ablakról a függönyt, kinézni a háztetőkre, a fegyverben álló kémények kivégző osztagára, s nem törődni azzal, micsoda pusztító unalom húzódik meg mögöttük.

Igen, a napot folytatni is lehet így. A borotválkozást, a reggelizést, mindent. Nem kérdezni soha, mit, miért kell.

Esendő evőeszközök az asztalon: kés, teaszűrő, fakanál, bádogcsésze. Köztük a sovány sótartó, fekete kalapban, mint aki gyászmisére indul. Igen, ezt is lehet: érintetlenül hagyni a tárgyakat, bent hagyni őket a nevetségesség kelepcéjében, mit sem törődve a nevetségesség görcsoldó hagyományaival. És a tükröt, azt se kell bántani. Nem kell bezúzni, leköpni, lelökni. Hadd fényes- kedjék csak a falon, mint valami szentkép. A tükör a világ iránti udvariasságunk záloga. Megfésüljük benne magunkat, hogy jól érezhesse magát a környezetünk: a szomszédunk, a barátunk, a házmester, a kalauz.

Jó sors és semmi más — hajtogatta. Zrínyi. Én már csak ezt hajtogatom: jó idegállapot és semmi más. Az ember védekezésre rendezkedik be, ez a legkorszerűbb harcmodor. Esik az eső? Beázik a mennyezet? Semmi! Kivirágzik a falon a salétrom, és békák költöznek a konyhaszekrény alá? Semmi. A mikulások tojásgránátot cipelnek csokoládé helyett a puttonyukban? Ö, semmi, semmi! Mért is akadnánk fönn ilyen csip-csup huncutságon, mikor a láthatatlan légtérben hidrogén-bombákat cipelnek Repülőgép-Mikulások. Minek ide képzelet, gonosz játék! Minek ide a látomások! Már rég nem ijedek meg semmiféle gondolatomtól se — a valóság sokkal ijesztőbb! Jó idegállapot és semmi másl Aki elviseli önmagát, el tudja viselni a világot is.

Az életről végeredményben úgy is lehet gondoskodni, hogy a háború: háború, a béke: béke, a politika: politika. Továbbá úgy is, hogy ami elkezdődik hétfőn, lehet, hogy be is fejeződik, de az is lehet, hogy csak a hétfő múlik el.

Aki olyasmiben reménykedik, hogy az idő helyrehoz mindent, begyógyítja a sebeket, csalódik. Az idő nem mulaszt el semmit, nem gyógyít be semmit — az idő bennünket pusztít el. Ez a valóság, de az időben így is lehet élni.

Nagyra voltunk a huszadik századdal, hittünk benne, döngettük a mellünket. A csodák százada! A nagyarányúságé! Gyönyörű volt a mese, hatalmas távlatú. Csak egyről feledkeztünk meg, arról, hogy az arányok növekedése nemcsak a jóra vonatkozott, hanem a rosszra is. Hazudni például a huszadik században nem érdemes kicsit, mert ezt senki se veszi észre. Hazudni csak nagyot lehet,