Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Sziklay László: Milan Pišút és a magyar irodalom
alakját is árnyaltabban, hitelesebben megrajzolni. Véleményünk szerint Milan Pišút két könyvének ezek a részei 48—49 magyar-szlovák problematikájának sokkal hűbb képét adják, mint azok a polémiák, amelyek a közelmúltban erről a kérdésről lezajlottak. Igen érdekes módon domborodik ki az egészből Kossuth felelőssége, akinek politikai nagyságáról Pišút is elismerően szól, de ugyanakkor rámutat arra is, hogy elhibázott nemzetiségi politikája milyen végzetes következményekkel járt (pl. 12,14; 15,216). Központi témájának, Janko Kráľ költészetének elemzése közben Pišút nem elégszik meg az említett politikai történeti fejtegetésekkel. A két irodalom társadalmi bázisából kiindulva mutat rá Petőfi és Kráľ költészetének párhuzamos vonásaira is: ezen a téren hatolt tipológiai vizsgálatai során a legmélyebbre. Már a Syn pustiny című költemény vizsgálata során is felveti a két költő tipológiai rokonságának kérdését (7,185), de ugyanakkor azt is bemutatja, hogy Král — a Štúr-iskola puritán, teológus koncepciója következtében — nem jutott el a szubjektív önkifejezésnek arra a fokára, ami Petőfire jellemző (7,237). Két kisebb, Petőfivel kapcsolatos írása jelenti az előmunkálatokat a két költő tipológiai összehasonlításához. Ez a két, aránylag rövid cikk alkalmi írás: az egyik Emil Boleslav Lukáč AposíoZ-fordításának megjeleftése alkalmából készült, a másik a nagy magyar költő ünneplése születésének 130. évfordulóján. Energikusan és véglegesen leszámol bennük azzal az előítélettel, amellyel a szlovák írástudók a nacionalizmus korában Petőfihez etnikai származása miatt közeledtek. Igen fontos, hogy a költő életének néhány mozzanatát kiemelve, Pisút rámutat: Petőfi költészetében nem a nacionalista, hanem a forradalmi harc motívumai jelentik a csúcspontot (8,657), s hogy az irodalomtörténetírás nagy adóssága: megrajzolni Petőfi szlovák utóéletének objektív képét (8,659). Csukás István nemrég elkészült, még kiadásra váró disszertációja végzi el ezt a munkát. Milan Pišút kutatómunkája felszámolta kezdeti álláspontját a Petőfi-kérdésben. Egyik, tárgyunk szempontjából legfontosabb tanulmánya (18) a két költő eszmeiideológiai és tipológiai összehasonlítása. Mint ilyen, egyedülálló a maga nemében. Gondolatébresztő módon mutat rá — addigi irodalomszociológiai tanulmányaira támaszkodva —, mi a különbség Petőfi és Janko Kráľ nemzetfogalma között. Az állam és a nemzet viszonyáról alkotott nézeteik meghatározásával a kérdés igényes, komplex elemzését adja. Ugyanakkor a közös eszmevilág és költői motívumok alapos, szövegösszehasonlításokon alapuló bemutatásával azt a végső következtetést vonja le, hogy Petőfi és Král esetében azonos költőtípussal van dolgunk, egy légkörben, de két önálló nemzeti kultúra képviselőiként értek egymáshoz hasonló, mégis önálló egyéniségekké. Pišútnak ezt az úttörő tanulmányát az a bírálat érte, hogy nem hasonlítja össze a két költőt sajátos kifejező eszközeik szempontjából8. Az vesse rá az első követ, aki a kellő előmunkálatok hiányéban egy rövid tanulmány keretében mélyebbre tudott volna szántani. Mindezzel nem merült ki Milan Pišút érdeklődése a magyar irodalom iránt, a fentebbiekben fejlődésének csak a főbb vonalait akartuk megrajzolni. Irodalomtörténeti munkásságának alig van olyan szektora, ahol ne említené a szlovák-magyar kapcsolatokat egy-két adalékkal. Ezek közül csak néhány példát említünk. Salagius, valamint Katona István vitájáról Juraj Papánekkel és Juraj Sklenárral két helyen is ír, rámutatva arra, hogy ez a vita hogyan indítja el a szlovák öntudatosodást, de arra is, hogy — Dobrovský szerint is — Katona István járt a tudományos igazsághoz közelebb (15,116; 16,20—23). Eszméltető módon elemzi Michal Semian Mészáros Ignác: Kárti- gám-fordítását, rámutatva reakciós ideológiai hatása mellett fontos funkciójára az eddig világi szépprózával nem rendelkező szlovák irodalomban (16,77—78). Felveti Hajnóczy József szlovák vonatkozásait, állítólagos szlovák Marseillaise-fordítását (15,144—145; 16,68), Széchenyi és Kollár kapcsolatát (1,3; 1,217; 6,177), közös témákat említ (Karol Štúr: Nevoľnica — Arany János Katalin 1,120), beszámol arról, hogyan kerültek közelebb Štúrék a realitáshoz, amikor a nagymoráviai történeti témák után magyarországiakhoz, a magyar irodalommal közös témákhoz tértek vissza (igaz, hogy ezt egy kicsit mechanikusan, Štúrék politikai kényszerhelyzetével magyarázza 1,200— 8. Gáldi László: Tanulmányok a csehszlovák-magyar irodalmi kapcsolatok korából. Helikon, 1965. 4. sz. 517.
