Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - DISPUTA - Dobossy László: Hašek és a magyarok

zeti szabadságukért a magyarok; aztán ott volt Világosnál, Aradnál. Allegorikus személy ez a Halál: jelen volt mindenütt, ahol a nép valami másra, jobbra vállalkozott; s jelen volt minden bukásnál is. Most pedig utolsó útján bandukol a Bakony felé, szülőföldjére, meghalni. Már csak annyi ereje van, hogy odáig eljusson. S ekkor szakad rá a végső csalódás: csendőrökkel találkozik, s megtudja tőlük, hogy már a Bakony sem a régi, nem védi a betyárokat, nem ad menedéket az üldözötteknek, a szabadság megszállottjainak. „Halál, a csavargó“ meghalhat hát banálisan, tömlöcben, csendőrkézen: a szabadság már legfeljebb csak lelkekben pislákol... Az elfáradt betyárnak, a szabadságvágy e jelképes megtestesítőjének végső találkozása a megváltozott valósággal (amit csak hangsúlyoz a bizarr névadás: „Halál, a csavargó"), egyetemes, szinte már metafizikai távlatba vetíti a magyar tematika egyik vonalán végighúzódó szabadságmotlvu- mot: az ember szeretne kitörni a társadalomkovácsolta béklyókból, de már a természet sem segíti...

Ezért hat példázatosan a Savanyú Jóska betyárvezér végéről írt Hašek-humoreszk, egyébként megint egyik remeke a rövid műfajnak: Az illavai öreg jegyház életéből (Ze staré trestnice v Ilavé, 1915). Ez môr a betyárvilág alkonya; hajdani nagyhírű szegénylegények, köztük Savanyú Jóska is, csendesen raboskodnak a zordon falak mögött. Egy jóindulatú börtönigazgató konyhaszolgálatot javasol a levitézlett betyárkirálynak; tudja, hogy a betyárok érzelgősek, adnak a becsületszóra. Savanyú is példásan viselkedik, őrökkel parolázik, kijár velük a kertbe, a faluba..., mindaddig, amíg új igazgató nem jön, aki ismét megalázza, emberi méltóságát újból próbára teszi. A betyárvezér ekkor hasznára fordítja korábbi tapasztalatait, összejátszik az őrökkel, és eltűnik az illavai ódon fegyházból... S elbeszélése második részében Hašek leírja, hogy bolyongásai során valahol Bukovinában találkozott egy békésen pipázgató öreg magyarral, aki üdvözletét küldött vele az egyik illavai vendéglősnek, s akiről csak később tudta meg, hogy ő maga volt a legendás szökevény, a híres-nevezetes Savanyú Jóska.

Ily prózai végbe torkollt a hajdan dicső betyár-romantika. A modern kor megtépázta a szabadság-mítoszt is; mi maradt helyette? Egyéni gúny, szatirikus fintor, amely jól alkalmazva adhat még erőt és önbizalmat a lentieknek. Ezért oly fontos alkotása Ha- šeknek — a világirodalmi rangú főmű leghitelesebb előfutára — A törvény keretei közt működő békés haladás pártjának története (Déjiny strany mírného pokroku v mezre/! zákona), benne a „Párt küldöttjeinek“ magyarországi kalandjaival. A szabadság, amelyet hirdetnek, már csak a bosszuló fintor szabadsága: betyárok helyett úri bitangokkal találkoznak Nagykanizsán. A hajdani romantikus motívumokat szétfújta az idő... S ugyanígy, amidőn 1915-ben a Sopron—Győr—Budapest—Hatvan—Miskolc vasútvonalon a galíciai harctér felé utazik, s kinézve az ablakon, versbe foglalja a látottakat, az elégikus költemény már nem visszhangozza a magyar tájhoz tapadó korábbi képzeteket; a költő a szabadság hóna helyett termőföldet lát, ahonnan eltűntek, más munkára mentek a dolgozó emberek.

4. Hašek magyar tárgyú műveit összefoglalóan értékelve megállapíthatjuk, hogy a két tematikai csoport párhuzamosan jelenik meg bennük, s hogy inkább műfaji szempontból mutatkozik bizonyos időbeli fejlődés: kb. 1906-től kezdve ugyanis egyre gyakrabban találkozunk a politikai szatíra hiperbolikus módszerének alkalmazásával. Az ilyen, határozott tendenciájú művek mellett azonban Hašek magyarországi karcolatai és elbeszélései közt szép számmal akadnak több-kevesebb humorral átszőtt, semlegesnek mondható életképek is, amelyek főleg csak helyzeti érdekességükkel vagy az idegen környezet varázsával kívántak az olvasó képzeletére hatni. Típuspéldaként említsük meg az Elindulta Ajgó Márton című karcolatot (1905), amely fölött a cím is magyarul áll a fent írt módon, s csak csillag alatt olvasható a cseh fordítás: Vypravil se Ajgó Márton... Maga a történet humoros változat az ismert népballadai témára, amelyet a szerző elbeszélése elején össze is foglal. Nála azonban Ajgó Márton kövér és egyre kövéredő legény, akinek hiába próbálnak asszonyt szerezni falujában. Végre jó hírt hall egy távoli molnárlányről, elindul hát keresésére, hegyen át, völgyön át; ámde útközben széttépi egy medve, és sem a falubeliek, sem a távoli mátka — Tüske Etelka — nem tudják meg, hova tűnt, mivé lett Ajgó Márton.

Ebben a fekete humorú balladaváltozatban a cím Is magyar, s a szövegben is számos magyar sző, közbeékelt kifejezés, sőt itt-ott egész mondat is festi, hitelesíti a magyar környezetet. A plébánost „nagyságosnak“ szólítják a parasztok, Ajgó Márton pedig hibátlan magyarsággal válaszol az aggályoskodóknak: „Nem sokat tesz (nezáleží moc