Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Dobossy László: Hašek és a magyarok
ték hangszereiket, s hazájuk, a magyar alföld dalait játszották. A széles síkságon, ahol pásztortűz ég az éjszakában, valaki vágyakozva emeli szemét a csillagos égboltra."* Ezzel az egyébként igen kifejező Olbracht-idézettel azt a közhelyszerű puszta-reminiszcenciát kívántuk érzékeltetni, amivé a hajdan oly élő szabadság-motívum satnyult századunk első évtizedeinek irodalmi tudatában, egyebek közt talán a Cigánybáró és más hasonló típusú, Bécsből szétsugárzott művek hatására. Nem így azonban Jaroslav Hašeknél, aki írói egyénisége valamennyi rostjával a forradalmi hagyományokhoz kötődik, s a publikációs lehetőségek biztosította keretben nyíltan vagy burkoltan mindig lel rá módot, hogy az elnyomottak, kizsákmányoltak, megalázottak szabadságjogát hirdesse (még ha ez nemegyszer torzult formában jelentkezik is). Az író magáévá teszi ügyüket, megérti erkölcsrendjüket, igazolja az elveket, melyek a társadalmon kívüli létet szabályozzák. Hašek ennek a törvényen kívül került — illetve más törvényekre hallgató — lenti világnak a szószólója, nemcsak világirodalmi rangú főművében (ahol a két világ összeütközése mitikus méretűvé nő), hanem — tételünk szerint — voltaképpen már korábbi alkotásaink legjavában Is. Ezek közé tartoznak a magyar téma e második változatú — szabadságvágyat kifejező — feldolgozásai is. A magyar világ kivetettjei közt főként és hagyományosan a szegénylegényeket illeti elsőbbség. Se szeri, se száma az olyan Hašek-novelláknak, amelyekben a magyar alföld száműzöttjei, a pásztorkodás és a kapcabetyárság közt hányódó nyugtalan lelkek az éjszakák végtelen csendjében s a nappalok végtelen szomorúságában ábrándokat szőnek a nagy bosszúról, a megváltó kalandról. Hašek betyárjai — miként egy jegyzetben ki is fejti — olyan gulyások, csikósok, kanászok, akik szívós türelemmel lesik-várják a kínálkozó alkalmat, aztán — a nagy tett elkövetése után — az éj leple alatt meg a társak, az egész nép cinkos jóindulatától kísérve visszatérnek a rend világába. Mindenki tudja róluk, hogy betyárok, ám védi őket a lenti íratlan törvénye, a sűrű hálózatú népi összeesküvés. Ha üldözött betyár közeledik, megnyílik, rejtekhellyé válik minden tanya, mert — írja Hašek egy tanyai parasztról — „nem lenne magyar, ha elűzné, aki bebocsátást kér“.10 Az ilyen tematikai képletre épült Hašek-elbeszélések közül — tipológiai vizsgálat végett — legalább egyet nézzünk meg tüzetesebben. Legyen talán épp az, amelynek a címe is: Betyár-történet (Befárská povídka, 1907). A badacsonyi dombokon disznókat legeltet két kondás, „egyébként elsőosztályú betyárok": Kígyó és Teher. Ez utóbbi szerelmes az egyik falusi leányba, akinek az apja, Homlők, maga is nevezetes betyár volt hajdan. A leány kezére azonban a bíró fia is pályázik. De a vén betyárban valami sérelem izzik a bíró ellen, s ezért Tehernek ígéri leányát, ha az végrehajtja az íratlan törvényből önkéht következő ítéletet. Az ifjú kondás bánatos betyárdalokat dúdolva érleli a bosszút. El is érkezik a megfelelő pillanat. Tél van, a bíró a városba megy, a betyár titokban követi. Este indulnak haza, elöl a bíró alkoholtól tántorogva, nyomában a tettre kész betyár. Vihar dühöng, a részeg ember megbotlik, egyensúlyát veszti, beleszédül a hóba, fagyhalál fenyegeti; ekkor ér oda a betyár: itt hagyhatnálak — sziszegi —, de nem teszem; indulj, vén korhely — azzal káromkodva ragadja őt hónaljon, és a faluba vonszolja. A megbízást adó öreg betyár elégedetlen: ti, fiatalok jobbak vagytok — mondja —, én bizony ott hagytam volna, gebedjen meg a hóban... De nem valamiféle nemeslelkűség ez (hiába írja Hašek, hogy megesküszik rá: a badacsonyi kondásoknak és betyároknak ilyen a jellemük); csak a két világ közt folyó küzdelemnek is vannak bizonyos játékszabályai: magatehetetlen emberrel nem végez a betyár... A természeti környezet, amelyben e zord történet játszódik, vészekkel telített: a völgyet, ahol a kondás-betyárok legeltetik állatjaikat, Mérgesnek hívják, a ritkán hallatszó emberi hangok tragédiákról énekelnek... Nem könnyű a szabad élet, de mégis vonzóbb, igazibb, mint a hamisságokkal vásárolt jólét. Ezt példázza egy más típusú betyártörténet is, egyébként művészileg a legsikerültebb valamennyi magyar tárgyú elbeszélés közt, amelyeket Hašek írt. Halálról, a csavargóról fO Halálovi, tulákovi, 1907) szól e balladás hangvételű prózai ének, a szabadságvágy, a lenti világ dicsérete. Betyárok leszármazottja ez a „Halál, a csavargó“: látta, miként küzdöttek jobblétükért a Savanyú Jóska vezette parasztok; látta, miként harcoltak nem9. Ivan Olbracht: Podivné pfátelství herce Jesenia, Praha, Československý spisovatel, 1964. — 91. 1. 10. Jaroslav Hašek: Galerie karikatúr, Praha. Československý spisovatel, 1964. — 315. 1.
