Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Dobossy László: Hašek és a magyarok
Tizennyolc éves volt Jaroslav Hašek, amikor egy szlovák iskolatársával első ízben barangolt az akkori Magyarország északi tájain, vagyis Szlovákiában. Ennek a vándorlásának az emlékeiből meríti azoknak a karcolatoknak az anyagát, amelyekkel voltaképpen az irodalomba lép, s amelyek — a Csehországban uralkodó közhangulatnak megfelelően — a magyar-szlovák viszony furcsaságait, a szlovák nép teljes kiszolgáltatottságát, főként pedig a magyarosítás képtelenségeit pellengérezik ki. Az egyik ilyen hangulatkép A magyar postán (Na maďarské pošte, 1902) címmel a későbbi szatíraíró kifejező eszközeit próbálgatva teszi szóvá a magyar hivatalok légkörének abszurdságát: a város lakossága „túlnyomó többségében szlovák, de mindennek magyar a jellege", s magyar az összes felirat (be is mutat néhányat, egyiket-másikat érthetetlenné torzítva), és csak magyarul beszélnek a tisztviselők, akik közül az egyiket, a legostobábbat, célzatosan Szamáry névvel szerepelteti... Az ilyen típusú s elég nagyszámú helyzetrajz mellett már az író első korszakának termékei közt is találhatók műfajilag kiérleltebb, szabályosan formált elbeszélések. Erősbödik e tendencia 1906-tól, amidőn Hašek egyre tudatosabban módosítja, illetve némiképp a saját hajlamait követve az abszurd és groteszk elemek kellő távlatba vetítésével újjáformálja a politikai szatíra műfaját. Az ilyen jellegű szatirikus elbeszélés példájaként említhetjük a Rendes tanítót (Žädný uöitel, 1910), amelynek egyik hőse, hajdani cipész és obsitos őrmester, tanítóként „nádpálcával veri szlovák gyerekek fejébe a magyar nyelvet és a magyarok iránti tiszteletet"; a másik hős, egy magyarrá vedlett szlovák a budapesti minisztériumból ellenőrzi a szlovák vidékeken működő magyar iskolákat; ám mindegyiknek fontosabb a maga ügye, mint a munka, amelyet végeznie kellene; hiszen a világ, ahol élnek és jól élnek, korrupcióra épül, aljas embereknek kedvez. Miként találkozik teljes egyetértésben e két hitvány hős, az ellenőr és az ellenőrzött, miként ismerik föl lényegi azonosságukat a bitangságban — ezt mutatja be Hašek, helyenként gogoli szituációkat teremtve; végül a tanfelügyelőnek már csak az fontos, hogy a „rendes tanító“ jól meg tudja javítani elfeslett cipőjét, ő pedig (akit Hašek — megint nem szándék nélkül — Savanyúnak nevez) úri svihákként pompázhasson szíve hölgye előtt. A politikai szatíra végletesen abszurd válfajára is akadnak tipikus példák Hašek kar- colatai közt. Ilyen mindenekelőtt a Magyarországi parlamentből (Z uherského parlamentu/ című karikatúra, amelyet Hašek első ízben a Szociáldemokrata Párt központi orgánumának 1907-i évfolyamában közölt. E pompás szatírában kitűnően egészíti ki egymást az anarchista szemlélet és a magyar úri politika elnemzetlenítő törekvéseinek groteszk bírálata. A budapesti parlament a hazai nem magyar nemzetek kiirtásáról tárgyal. Az elnök javaslatot tesz, hogy a nemzetiségek lakta vidékeken vezessenek be rögtönítélő bíráskodást, és mérgezzék meg a kutakat. A Hašek-szatírákra később — a Svejkben is — alapvetően jellemző hiperbolikus ábrázolással az író az abszurdum végtelenjébe vetíti a groteszk ötletet. A magyar honatyák, akik közül az egyik ilyen furcsa (ám megint célzatosan választott) néven szerepel: Atyája, versengve javasolnak fantasztikus népirtó ötleteket, miközben persze rendre összekapnak, s a legképtelenebb ürügyekkel marják-tépik-gyalázzák egymást; végül az elnök — megállapítva a teljes egyetértést — későbbi időpontra halasztja az emberbaráti érvekkel indokolt népgyil- kolási javaslat tárgyalását. Olyan szatíraszerző írása ez, aki az ábrázolt embereket báboknak látja, s cselekvésüket az abszolútumok síkján jeleníti meg; így teszi őket nevetségessé. Egyébként semmi köze hozzájuk; nemzetileg is, társadalmilag is más világhoz tartoznak. Elsősorban nem is magyar mivoltuk okán, hanem e más világhoz tartozásuk miatt pellengérezi ki őket; a magyar jelleg (miként a magyar nevek használata, s a magyar szavak és kifejezések szövegbe illesztése is) csak színező hatású; hiszen Hašek épp ez idő tájt a korabeli cseh politikusokról is bőven rajzolt szatirikus torzképeket. A nemzetiségeket irtó úri magyar nemzet képzete csokorrá terebélyesedve jelenik meg a Svejk-téma második feldolgozásában, amelyet 1917-ben erősen nacionalista szellemben írt Hašek, aki ekkor Kijevben a Csehszlovák Légió újságjának egyik szerkesztője volt. A királyhidai epizódról, a Kákonyi-kalandról s ennek sajtóvisszhangjáról van sző, amelyet majd Hašek lényegesen átdolgozva s épp az értelmét módosítva iktat be a harmadik, végső változatba is. Az 1917-i regényben Švejk látogatását a magyar kereskedőcsaládnál nagy utcai verekedés követi, s ennek során a cseh katonák elsöprő diadalt aratnak; a következő napokban a magyar sajtó fékeveszetten ír a „cseh
