Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - DISPUTA - Dobossy László: Hašek és a magyarok
felbukkan, ahogy erről František Hrubin egyik szép elbeszélése, a F oly ónál (U feky ) tanúskodik. A nosztalgiás magyar szabadság-motívumok ismételten és szépen jelennek meg például Mikoláš Aleš számos kitűnő festményén és rajzán, de gyakran találkozhatunk velük olyan forradalmi demokrata írók műveiben, mint Antal Stašek vagy mint a nyomortól megalkuvásba zaklatott Karel Sabina, akinek az 1870-ben kiadott Feléledt sírok (Oživené hrobyj című szép regénye a levert forradalmak után kegyetlenül üldözött magyar, cseh, olasz szabadságharcosok közös sorsát idézi. A hetvenes évek elején aztán lényegesen módosul a cseh irodalom magyar tematikája: a cseh uralkodó osztálynak nem sikerül elérnie azt, amit a magyar elért, vagyis a kiegyezést, a politikai egyenjogúságot — s így 1871-től kezdve a közgondolkodást befolyásoló intézmények és tényezők — köztük a sajtó, sőt az irodalom is — egyre gyakrabban nyúlnak olyan motívumokhoz, amelyek a két nép közti antagonizmust mélyíthetik. E motívumok közt természetszerűleg a magyarországi szláv lakosság sorsa, illetve a magyar uralkodó osztály elnemzetlenítő politikája, az ún. magyarosítás állt. Ehhez járult, illetve ennek az új, ellenséges magatartásnak a távlati indokolását adta a két nemzet társadalmi összetételében mutatkozó különbség, amely főleg ebben a korszakban tudatosult. A cseh vezető réteg a népből nőtt ki (mivel a nemesség kipusztult vagy elnémetesedett a XVII. és a XVIII. században), s a gazdasági hatalom birtokába jutva is sok mindent megőrzött a népközelségből, miként — másfelől — az egész XIX. század folyamán a cseh irodalmat is alapvetően jellemzi a népnevelő szándék. Ezzel szemben a magyar vezető réteg a maga úri képzeteit és illúzióit igyekezett beoltani a nemzet minél szélesebb rétegébe — s a lázadásokat, tiltakozásokat, a politika és az irodalom rengéseit, a cseh fejlődésnél jóval patetikusabb hullámzásait nagyrészt épp e felemásság váltotta ki. A vázolt képletek kialakulása mindenesetre ösztönzőleg hatott arra, hogy a hetvenes évektől kezdve a cseh irodalomban és publicisztikában mind több pamflet, szatíra vagy indulatos támadás jelenjék meg a szlávok jogait semmibe vevő magyar „úri nemzet“ ellen. A magyar tematikának az itt röviden jellemzett sajátos kettőssége, illetve e kettős szemlélet párhuzamossága néha ugyanazon szerzők életművében is föllelhető. Alois Jirásek például — az egész problémacsoportot a múltba vetítve vissza — a magyarokat hol ellenszenvesnek festi, így a Bratstvo (Testvériség) című regényben, mivel megakadályozták, hogy a cseh és a szlovák nép egyesüljön a huszita szabadságeszmények szellemében — hol pedig (a Huszárok című szép elbeszélésben) lelkesen dicséri a magyarok 1848—49-i szabadságvágyát, honszeretetét, hősiességét. Mégis a magyar nemzet cseh irodalmi megjelenítésének kettőssége talán legpéldásabban Jaroslav Hašek életművében kísérhető nyomon. Ez ugyanis — végső fázisban — még arra is példa, miként oldódik fel e kettősség egy tisztultabb szemléletben: a szocialista internacionalizmusban. Hašek életműve, a benne előforduló magyar motívumok nagy száma és változatossága miatt, kiváltképpen alkalmas ilyenféle tematikai elemzésre. Minden jel szerint az író ciklusokat, esetleg köteteket tervezett a magyar tárgyú elbeszéléseiből; erre utal pl. az alcím: Magyar elbeszélésekből (Z uherských povídek) a Halál, a csavargó (O Halálovi, tulákovi) című, 1907-ben írt elbeszélés alatt. A teljesség kedvéért megjegyezzük még, hogy az említett két témacsoport közt — mintegy átmeneti anyagként — számos olyan „magyar elbeszélés“ van, amelyek egyszerűen, csak életképszerű hitelességre törekedve mutatnak be magyar népi jeleneteket. 2. Az elmondottak alapján első tételünkként túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a cseh irodalomban meghonosult s fentebb leírt kétféle magyarságkép különféle árnyalatai Jaroslav Hašek elbeszéléseiben, útirajzaiban és regényeiben lelhetők fel a legváltozatosabban, ha nem is mindig egyenletes művészi értékkel. Az értékbeli egyenetlenség oka — többek között — az is, hogy Hašek úgyszólván egész írói pályafutása alatt szorosan függött a szerkesztőktől, a kiadóktól, s általában a pillanatnyi irodalmi kereslettől. Értékes emlékirataiban František Langer elmondja, hogy barátai társaságában Hašek olykor páratlan epikai bőséggel, ritka megjelenítő erővel mesélt magyarországi útiélményeiről, s ilyenkor sokkal többet mondott, mint amennyit elbeszéléseiben leírt, „főleg olyan részletekkel bővítve történeteit, amelyeket egy kiadó sera nyomtatott volna ki“.5 5. František Langer: Byli a bylo. Praha, Československý spisovatel, 1963. — 60. 1.
