Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - Bárczi Géza: Nyelvművelés és nyelvtudomány

kibővült, és a Nyelvtudományi Intézetben hatalmas kutatógárda dolgozik együtt, s ennek eredményeképpen máris több, világviszonyban is számottevő mű készült el: A Magyar Nyelv Értelmező Szótára, A magyar nyelv rendszere, majd újabban A Magyar Szókincs Finnugor Elemei, s A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára, melynek hatalmas első kötete néhány hét előtt látott napvilágot. Sajtó alatt van nyelvatlaszunk, régi adósságunknak kb. 16 évi munka árán való törlesztése, szerkeszés alatt áll új magyar tájszótárunk, és sorolhatnánk így tovább a monográfiák hosszú sorát, valamint átfogó nyelvtörténeti szintéziseket stb.

A nyelvjárási gyűjtések ezekben a korai forrongó években — 1950 körül — ismét kissé háttérbe szorultak. Inkább csak a régebbi, elszórtan közzétett anyagnak az összegyűjtésén, egy új tájszótár kialakításán dolgoztak (e munka rövidesen el is készül). Friss gyűjtéssel új anyagot a nyelvatlaszén kívül azonban alig hoztak, pedig ez is rendkívül fontos. Nyelvünknek és történetének ismerete adatokon, tényeken alapszik. Történeti adatok és tények azonban nem teremnek minden bokorban. Remélhetjük, de nem számíthatunk rá, hogy új nyelvemlékek bukkannak föl, mint ahogy a húszas években előkerült a Mária-siralom, s később néhány más kisebb emlék. Ilyenek biztosan lappangnak ugyan, főleg külföldön, de hogy mikor fognak felszínre kerülni, és milyen mértékben adnak használható anyagot a nyelvtörténésznek, ki tudná ezt megmondani? Am itt van előttünk egy óriási tárház: a népnyelv, a nyelvjárások szövevénye, mely rengeteg új anyagot kínál, csak ki kell aknázni. Ezért tartom a magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb eseményének, hogy sikerült megszervezni Magyarországon az önkéntes gyűjtők gárdáját. Ennek munkássága meglepően rövid idő alatt máris gyönyörű gyümölcsöket termett. Megjelent egy hatalmas kötet Zala vármegye földrajzi neveiről, s befejezés előtt áll egy ilyen természetű munka Somogy vármegyében is. Sorompóba álltak Veszprém megye, Komárom megye stb., de nemcsak a Dunántúl. Egy vagy két megye kivételével mindenütt folyik hasonló jellegű munka. Talán megvilágítja ennek -az értékét, ha megemlítem, hogy a debreceni nemzetközi nyelvészkongresszuson, amikor a magyar nyelv iránt érdeklődő külföldi szakemberek megtekintették a magyar nyelvtudományi irodalom újabb termékeit, örvendő meglepetéssel forgatták a zalai kiadványt, majd pontosan följegyezték, hogyan, milyen módszerrel készült, hogyan volt megszervezve a munka, vagyis mindazt, amiből ők is tanulságot meríthettek. Többen elhatározták, hogy hazájukban hasonló kezdeményezésekkel próbálják előre lendíteni saját nyelvtudományuk ügyét. Ogy érzem, hogy amint az önkéntes gyűjtőgárdának ez a megszervezése, az utóbbi évek minden egyéb gazdag eredményei ellenére, nyelvtudományunk újabb történetének talán legjelentősebb mozzanata, akként ezek a napok, melyeket itt most átéltünk, a magyar nyelvtudománynak ugyancsak emlékezetes dátumai lesznek. Föltéve természetesen, ha a folytatás sem marad el, ha mindenki, vagy legalább a jelenlevők nagy része vállalja a tovább haladást ezen az úton, melyen itt most elindultunk.

Említettem, hogy a nyelvjárások friss és becses anyagot kínálnak a nyelvtudomány számára. A legcsekélyebb megfigyelés Is igen értékes lehet, messzevágó következtetéseket indíthat el. Semmit sem szabad elhanyagolni; ha fölöslegeset jegyzünk föl, az nem baj, a nyelvészek majd kiemelik a gyűjtésből azt, ami valóban jelentős. Hogy milyen apró jelenségek járhatnak messzeható eredményekkel a nyelvtudomány számára, arra elég talán egy példát említenünk. A magyar -talan, -telen fosztókéjizőnek, mely egyik legelevenebb képzőnk, Barslédecen meglelték egy olyan változatát, mely addig sem a nyelvtörténeti forrásokban, sem a nyelvjárásokban nem bukkant föl: hirtelen helyett ott hirtel-t, mezejtelen helyett mezejtel-t stb. mondanak. A nyelvtörténészek már régóta tudták, hogy a -talan, -telen-ben az -n mődhatározórag, e képzővel ellátott szavak egykor mód vagy állapothatározók voltak, s olyan alakokból váltak melléknevekké, amelyeket még ma Is lehet mondani: „okvetlen gyere el“, „meztelen szaladgál“ stb. Azt is tudjuk, hogy a vogulban e képzőnknek -tál felel meg, így netál „nőtlen“, istái „esztelen“ stb. Ám egy konkrét adat, élő emberek szájából megfigyelve mindennél döntőbb bizonyíték. De e nyelvjárási alakok még többet is elárulnak. Ez a -tel ugyanis önmagában is alkothat határozókat,, s ez rámutat arra, hogy benne az -1 ugyancsak határozórag, amit eddig nem tudtunk. A tulajdonképpeni fosztóképző csak a -ta, -te rész, s így nyilvánvaló, hogy képzőnk az ősi finnugor -tta, -ttä képzőnek raghalmozással való tovább alakítása. így tehát egy lényeges részletkérdésben egy szűk körű nyelvjárás néhány adata adta kezünkbe a megoldást. Ilyenféle példát nem