Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - Ludvík Vaculík: Szekerce

Emitt egy asztalos építette fel a házát — jó ideje. Meghalt a felesége, egyedül maradt a gyerekkel. Ott ült az új műhelyben és dalolgatott. Elvitték az őrültek házába, s ha meg nem halt, még most is ott van.

Elmondom még egyszer, mert az első változat nem volt eléggé kifejező. Egy fiatalember, aki asztalosmesterséget tanult, házat épített magának. A ház csapott sarkán meglehetősen méltóságteljes bejáratot épített, s a homlokfalba kirakatot csinált. Ezen a házon minden deszkadarab az ő tudását, mesterkezét dicsérte. Az épület egyik végét csak ideiglenesen csinálták meg, a foghíjas falat az asztalos később tovább akarta építeni. Ekkor meghalt felesége, s egy fiúgyereket hagyott rá. Az asztalos, aki akkoriban épp bútort csinált magának, mindent abbahagyott. Mivel senki más munkát nem rendelt nála, feleslegesen járt be a műhelybe. Olykor fölkapott egy botot, s egy tetszése szerint kiválasztott fadarabot püfölt vele, és énekelt. Csak várt, várt, de senki se jött. Őszutón mégis megjöttek, hat férfi érkezett. Megkötözték az asztalost, védekezett és ordítozott, annak ellenére betuszkolák egy autóba. Az asztalos nem tért vissza többé, s ez harmincegy évvel ezelőtt történt. Hallatlan eset.

Az anyai nagybátyák és nagynéíiék otthonai is elmaradoznak mögöttem. Ideragadtak szegények, mint a fecskék az eresz alá, félig valami iparos szakmába, félig a földbe kapaszkodnak.

— Helybeli szellem hatja át őket — mondogatta apám, s arra gondolt, hogyan üldögélnek az ereszek alatt, nem Indulnak neki a világnek, és a politikai életbe se szagolnak bele. Emlékezetemben felidézem könnyű mosolyát, mosolygok rajta.

Itt, ebben a házikóban élt nagyapó és nagyanyó. A magas, barna, érdes felületű ajtó felső felében egy kis ablak van, azon át tekintgetett ki nagyapó az utcára, mikor az iskolából hazafelé mentem, és nem volt szándékomban betérni hozzájuk. De mindenkor betértem, ha észrevettem, hogy nagyapó a magas, barna, érdes felületű ajtó felső felébe vágott ablakon át kitekinget az utcára, és engem figyel. Ogy illik, hogy a gyermekek térjenek be a nagyapókhoz, mert a gyermekeknek szükségük van erre, hogy egyszer szép legyen az öregségük. A nagyapónak ősz volt a haja, meg a bajsza, s mint Masaryk elnöknek, magas kora ellenére egyenes volt a testtartása. Fiatal korukban mind a ketten Bécsben kóboroltak, de alapos megfigyelés után a hülye is felismerhette, hogy a mi nagyapónk jószívű, de kevésbé jó harcosa a nemzeti függetlenségi mozgalomnak, mint Masaryk elnök. Nagyapó olyan kalapot viselt, mint egy öreg szociáldemokrata abban a korban, mikor az ilyesmit még kalapviselettel is ki lehetett fejezni. Ha ma ránézek erre az ajtóra, s a beüvegezett téglalapba képzelem az arcát, az az érzésem, hogy azon a házikón kívülről a mi mégvénült osztrák császárunk arcképe függ.

Az arcképpel díszített ajtó kinyílt, és a küszöbön feketébe öltözött nagybátyám jelent meg, aki már teljesen elárvult. Az asztalhoz ültem.

— Te, ugye, nem dohányzol — mondta nagybátyám —, akkor végy magadnak kenyeret.

Ám nagynéném egy tál kökényes pogácsát tett elém.

— Hát, hogy vagytok ott Prágában? — kérdezte.

— Jól megvagyunk, néném —, mondtam válaszképpen a szokásos érdeklődésre.

— Hml Prágában mindig is több tejet adtak a tehenek —, mondta nagybátyám.

Néhány ismeretlen unokatestvérem vitatkozott valamiről, a legnagyobb pedig szótlanul ringatta ölében megbúvó kisfiát. Mégis megérdeklődtem:

— Hát, hogy megy a sorotok?

A néni elmosolyodott, nagybátyám szederjes ajka pedig ezt mondta:

— Jól.

— Jól kell hogy menjen — hangsúlyozta a néni, és állához nyúlva megigazította a fejkendőjét. — Elvették a földünket, de lehet, hogy te nem tudsz róla.

— Nem tudtam, dehát ez mindenütt így van.

— Mindenütt? Ne mondd! Én azt hittem, hogy ez csak nálunk van így.

Egy bögre tejet adott nekem is, a nagybátyámnak is, aki föl-alá járt a bögréjével a konyhában, ivott olykor, s kenyeret tört hozzá.

— Hallod-e — szólt hozzám fordulva —, a fogóm beesett az ágy alá. Bújj be érte.

Abban a szempillantásban hasra feküdtem, tenyeremmel végigtapogattam a göcsörtös

padlódeszkát, hátra egészen a falig, penész- és mészszaga csapta meg az orromat. Még