Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - Gyurcsó István: Versek
lapjait csak a szél lapozgatja, s ablaklom eresztékén füst szivárog be. Az atombiológusok jó gombatermést ígérnek. Az őserdő bennszülöttei még mindig faragják kőszerszámaikat, s nyakig állnak a tegnapban. A világ egyik fele árnyékban van, s minden csendes, mert az emberek száját kipöckölte a sötétség, másik felében pedig a fényesség némította el őket. Fehér test fekszik egy ágyban, s csukott szemmel tapad bele az ágaskodó reménységbe. A holnapi napra gondol: jóllakik és felöltözködik az ölelésből. És teljességgel szeret, mert nem tud már szeretni. Feloldódik a pillanatnyi gondtalanságban. A házak is feloldódnak a pillanatban, s a város szétfolyik a mezőn. „Szomorúság, vigalom, szerelem.“ „Ölelés, baráti ölelés, szerelmes ölelés, termékenyítő ölelés, gyilkos ölelés.“ Az egész emberiség ölelésben fonódik össze, de minden pillanatban mások tapadnak egymáshoz. Férgek másznak a szobámba, s fejük vörös fényt áraszt. Az ablakom előtt is fény dereng. A másik oldalon pillantom meg mint este, mikor eltűnt a szemem elől. Lefejtem magamról a keserű indákat. Az éjszaka repülő emléke sötét csíkot húz maga után. éjféli órák után kétségek Újra a holnapban van a tegnapom. Pénteki estém s szombati hajnalom között talán több, mint háromezer szó nyüzsög, árad: kapocs és feloldó hatalom, itt, a szétszórt asztalon. Most már kopoghatsz. Oldj fel, nyugalom! Ezüst a bánat, éles, mint a kés: ne szúrj halálra vérző ébredés! Szőke nyugalom: most csókolj, álom... — Káromkodom, és az Istent szánom, aki nincs, mégis oly gyakran szóba jön. Nem nyugtat semmi, hiába oldanám magam a barátság tiszta vizében. Sokszor azt sem tudom, milyen napot jeleznek az ég csillagai... Összeáll, megkövesedik minden elhatározás: de így vannak mások is velem, Szeretnének feloldódni bennem, ám én is csak olyan vagyok, mint ők. A baráti szomjúság nedvei nem rendelkeznek a savak erejével. De az is lehet, hogy keménnyé és bomlásra képtelen anyaggá kövesedtünk és így nem old fel semmi: nem bont fel indulatokra sem a barátság, sem a szerelem, ha mi magunkat nem akarjuk feloldani. Nem sok kell hozzá és olyanok leszünk, mint a múmiák: vagy olyanok, mint a gépek. Gyurcsó István
