Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - Duray Miklós: Hatsugarú arányosság
Duray Miklós hatsugarú arányosság A nap már régen eltűnt a párkány sarkánál, s a Föld ördögtáncát járta a kék színű végtelenségben. „Harmincháromezer év múlva megint jégkorszak lesz.“ „Ma is az van.“ Ha nem süt a nap, zúzmara lebeg a kulcslyuk előtt, nem lehet leselkedni, és az ajtó pántjai berozsdásodnak. Holnap nem zöldül ki az almafa, s én csak fekete, kopasz ágait fogom látni. Az ágak nedves fényességgel merednek előre, beleböknek a levegőbe, mely fájdalmában fehéret könnyezik. És mindent ellep ez a fehérség. Fehéren gyászolnak a hegyek és síkságok, és piros foltok rajzolódnak a megbillentett nyugalomra. Kékesen vibrál a szekrény sarka is. A hegymászók már lejöttek a hegyekből; s füstbe burkolóztak. Várják a reggelt. Fáradtság van a levegőben, a rádió éjszakai műsort sugároz, s a bemondó nagyokat ásít a mikrofon mögött. Az embereket mintha ólommal töltötték volna meg. A hangszóróból kifolyik a rezesbanda, asztalról asztalra ugrálnak, s bakancsokkal rugdossák az emberek fülét. A sarokból vízállásjelentés hallatszik. „A Duna Passautól Komáromig árad, máshol apad“... „Négyszázharminc, kettő, húsz.“ Minden csendes, csak az ajtó előtt nyöszörög a lábtörlő, s belép egy árnyék. Talán azt szeretné, ha a hóna alá nyúlna a Gondviselés. Aztán kifúj mindenkit a szél, s vissza sem jönnek. Csak az árnyék marad bent. Öregedik az éjszaka, s mindenütt ásítanak. Ki álmában, ki gémberedett bordacsontokkal, fejét az utca párnájába dugva. Ki unalomból, ki megszokásból, agytekervényeiben pénzt számolva. „Ma kétszáz korona.“ Valamelyik utcasarok mögött szól a zene, s lábak döngetik a földet. Prostituáltak ácsorognak az utcákon. Ök is ásítanak: már megszokták magukat. Az élettől ásítanak. Négyezer méter mélyen a tenger szintje alatt a planktonok mészhőjai unatkoznak. Mikor pillantják meg újra a napot? A természetet bolondokházába zárják, mert a csillagállatkáknak kinőtt a hatodik karjuk. „Meditáció.“ „Hova-tovább...“ „Végesvégtelenség.“ „Folytonosság.“ Egy centiméterrel nőtt a Déli-sark jégpáncélja. Ötezer mérföldre az ágyamtól végigsimították valakinek az arcát, hogy újból termőföld váljék belőle. Aki keserűségében ásított, ropogós kifliről álmodik, s a dzsungelban nem kiáltanak tüzetszüntesst. Sehol sem kiáltanak. A kiáltóknak is elhal a hangjuk. A biblia
