Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: Az iszony és a szerelem drámája

Tegyük hozzá, hogy Móricz Zsigmond a Horthy-rendszer lázadó hangot nem tűrő kényszere és cenzúrája mellett alkotott, Hronský pedig az első köztársaságunk lényegesen demokratikusabb világában. Szemlélet dolgában a mérleg nyelve tehát erősen Móricz javára billen. Joó György életét Móricz semmiképpen sem érezte idillnek, azokban a részekben sem, amelyekben Joó György a Horthy-rend idején visszasírja a világháború előtti, boldognak hitt régi világot. Valójában kíméletlen ítélet ez egy rendszer ellen, amely a szegényt még szegényebbé, a boldogtalant még boldogtalanabbá tette. Joó György ugyanúgy nem lázadó, mint Jozef Mak, ám ha reménytelenül fejet is hajt, életén átsüt a jobb jövőbe vetett hite. Makot az örökös robot eltompítja, elhallgattatja benne a szeretetet, jó érzései fölé szinte sziklák szorulnak, amelyek alatt minden elnyomorodik és megcsúnyul. Különösen a regény közepén válik egyhangúvá, és fárasztóan leverővé ez a nyomottság és reménytelenség. Joó György is sokat csalódik, szenved és nyomorog, de őt nem törik meg a csalódások.

Hronský regényében a vigaszt maga az író mondja el, Móricz csupán lejegyzi, amit az utolsó beszélgetésben kérdésére hőse felel:

„Hová jutottam? ... Ha én nem lettem volna Ilyen ember, amilyen vótam, azóta meghaltam vóna az árokparton. Iszen én tizennégy esztendős koromban semmi nélkül maradtam. Engem úgy megüldöztek a fiskálisok meg a többiek, azt akarták, pusztuljak el a faluból... De én ottmaradtam. Nekem ma ott nyolc hold földem van. Öt gyereket felneveltem. Két jányt férjhez adtam. Egy fiamat szabómesterhez iktattam be inasnak. A többi is, ahhoz képest, egészséges és olyan jó gyerek, hogy párját kell keresni. Én egy olyan nőt vettem el feleségül, aki ennyi idő óta egy rossz órát nem szerzett nekem. Inkább a legnagyobb bajokban is vigasztalásomra vót és a verejtékemet letörülte ...“

Hronský regényének ötvözött a nyelvezete — a szlovák szépprózában a legszebbek egyike —, Móricz meghagyja hőse beszédének sajátos ízeit és színeit, a következetlenségeit is, és ez merőben más, közvetlenebb hatást vált ki az olvasóból, magát a művet pedig a dokumentum mivoltán túl időállóbbá teszi.

Hronský regényét — amely számolhat olvasóink érdeklődésével — Zólyomi Antal, a gyakorlott fordító minden erényével ültette át magyarra, és helyes volt a regény 1966-os új szlovák kiadásának Utószavát, Ján Števček jól tájékoztató elemzését a magyar kiadásban is megjelentetni.

Egri Viktor

az iszony és a szerelem drámája

(F. Kafka: Dopisy Milené, 1968/

85 esztendeje (1883. július 3-án) született Prágában Franz Kafka. Negyvenegy évet élt, s újabb negyven esztendő kellett ahhoz, hogy műveit és jelentőségüket a világ elismerje. Ez a rendkívül érdekes jelenség, aki egész énjével, jellemével, életének céljával és értelmével a kulturális prágai német közösség gyermeke volt, csak akkor támadt teljes életre, miután fantasztikus víziói beteljesedtek, s nagyon is valósággá váltak. Akkor ismerte fel a világ, hogy ebben a karcsú, szokatlanul magas és törékeny emberben modern prófétáinak egyikét veszítette el. S azt is megértette, hogy akit korábban „provinciális egzisztenciának“ tartottak, az valójában a XX. század legegyetemesebb szelleme volt.

Mégse bánjunk igazságtalanul Kafka szülővárosával: tagadhatatlan annak a jelentősége, hogy Kafka a múlt század 80-as éveinek Prágájában született, amikor ébredőben volt már a modern cseh polgári réteg, amikor friss paraszti vér áramlott az akkor még csak félmilliós városba, amikor a „gründeri korszak“ az addig ismeretlen cseh tömegekből meglepő erős egyéniségeket emelt ki az ipar, a kereskedelem s a kultúra területén is.

Ebben a környezetben növekedett, járt gimnáziumba s a német egyetemre ez az érzékeny ifjú, aki egyformán jól beszélt csehül és németül, akiben csodásán keveredett az apai zsidó-plebejusi, inkább cseh, mint német elem az anyai