Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Csanda Sándor: Első nemzedék

sebben kell velük foglalkozni, akkor írhatna róluk bővebben önálló cikk ke­retében, annak viszont nem ebben a könyvben, hanem irodalmi folyóiratban volna a helye. így több hely jutott volna az V. fejezetnek, amelyet nemcsak a publicisztika és irodalomtudomány, ha­nem általában a tudományos irodalom művelőinek szentelhetett volna. Így meg­emlékezhetett volna Khin Antal és Mangha János etnográfusokról, Haiczl Kálmán történészről; Jankó Zoltán pe­dig mint író és Khin Antallal együtt mint a somorjai (most dunaszerdahelyi) Csallóközi Múzeum megalapítója is em­lítést érdemel. Sas Andorról meg kellett volna említeni, hogy szlovák nyelven is publikált történelmi tanulmányokat, Po­zsony reformkori történetéről szóló könyvének kiadása pedig a mai napig húzódik, habár in memoriam irodalmi pályázaton díjat nyert. Orbán Gábor, a nyelvész, szintén önálló méltatást érde­melt volna. És mindez csak néhány kira­gadott példa! És ha már kétnyelvű írók­kal foglalkozik (pl. Neubauer Pál), ér­demes közölni, hogy az általában né­metül író Benyovszky Károly, a Károlyi­kormány Pozsonyba emigrált detektív- főnöke akadémiai pályadíjat nyert a po­zsonyi magyar színészet történetéről írt könyvével. Ezt azért említem, mert Csanda előszeretettel foglalkozik az emigránsok irodalmi munkásságával, né­hol már-már azzal az érzéssel forgatom könyvét, hogy ezt az őshonos literátorok rovására teszi. Ez vonatkozik az epika művelőiről szóló fejezetre is, ahol pl. Barta Lajosról kevesebb is elég lett vol­na. Talán ezzel akart az írónak elégté­telt nyújtani, amiért élete alkonyán mél­tatlan agyonhallgatás jutott neki osz­tályrészéül. A szerző néhol — mint pl. Forbáth és Bányai Pál esetében — sze­mélyi tulajdonságaik taglalásába is mé­lyed, Forbáthban pl. egy önmagával el­telt toliforgatót ismerünk meg, aki ma­gát „a legnagyobb magyar forradalmi költőnek“ hirdeti. Bányai Pál jóval gyen­gébb író, mint Szabó Béla, ennek da­cára úgy látszik, mintha Szabó szigo­rúbb bírálatot kapna. Ki kell emelni a szerzőnek Egri Viktorról, Darkó István­ról, Szombathy Viktorról és Sziklay Fe­rencről készített irodalmi portréit. Vé- csei Zoltán is megérdemelte volna, hogy külön foglalkozzon vele, nemcsak A síró város című regényes riport tartal­mának és sorsának ismertetése kapcsán, hanem azért is, mert a jelenleg Vesz­prémben élő Vécsey ma is aktív író, a természettudományok köréből publikál. Néhány apróbb életrajzi adat beszúrása színesebbé tette volna a könyvet, pl. Fábry Zoltánról megemlíthette volna, hogy az ő jóvoltából kapott a hontalan­ná vált Thomas Mann csehszlovák ál­lampolgárságot, Farkas Istvánról, hogy vörös katona is volt, Sziklay Ferencről pedig azt, hogy apja Sziklay Lászlónak, aki kitűnő könyvet írt a szlovák iroda­lom történetéről, az ifjú Hviezdoslavról, egyéb írásairól nem is szólva. Nem tu­dok egyetérteni Csanda azon véleményé­vel, hogy Szalatnai Rezső a cseh és szlo­vák irodalom történetéről írt könyveiben szubjektiven elfogult nézeteket is han­goztat. Az ilyen megállapítást legalább néhány mondatban meg kell indokolni. A sarlós generáció egyik aktív szereplő­jének véleménye szerint a Sarlóval összefüggő dolgok sincsenek történetírói tárgyilagossággal tisztázva. Ezért keve- selljük a Balogh Edgárról és a Sarlóról szóló rész terjedelmét. Helyeseljük, hogy Fábry Zoltán megbírálásától sem riad vissza, egykori ultrabaloldali túlzásaival ,mi sem értünk egyet, de méltatni kellett volna „A vádlott megszólal" című röp- iratát is, amelyet két évtizeddel ezelőtt „Obžalovaný prehovorí" címmel sokszo­rosítva terjesztettek. Képzeljük el, ha a magyarok a kiegyezés után négy évtize­den keresztül hasonló ürüggyel ezt a politikát űzték volna. Száz évvel ezelőtt jó esetben bolondokházába csukták vol­na az ilyen politikust, aki a nemzetisé­gek ellen 1848/49-es magatartásuk miatt szabadrablással egybekötött tömeges megtorlást kezdeményez, sőt, még arra sem került sor, hogy a nagyenyedi vé­rengzés értelmi szerzőjének tartott Axente Szevérnek megvonják a nyug­díját ... A ruszinszkóí magyar írókról többet kellett volna írni, hiszen ez a terület is Csehszlovákiához tartozott. A Kárpátuk- tajna elnevezés a Volosin-kormány ide­jén volt használatban, tehát kissé ana- chronisztikusnak látszik. A hitleri pro­tektorátus alatt álló Szlovákia (239. o.) meghatározás nem egészen pontos, mert volt Cseh-Morva Protekturátus és német védelem alatt álló Szlovák Köztársaság, amelyet diplomáciailag többek közt a Szovjetunió is elismert. Fogarassy László

Next

/
Thumbnails
Contents