Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - FOLYÓIRATSZEMLE - Fukári Valéria: Kis francia körkép
közben kiderül, hogy a háború idején az SS-nél szolgált. Ettől fogva a hajón 1943 szelleme van jelen: a volt SS és francia barátai a tolmács személyében egy volt francia partizánnal találják magukat szemben. Maurer a yacht személyzetével fellázad a két házaspár egoizmusa miatt, s egy incidens során életét veszti. A francia kritikus a következőképpen vezeti le a műnek Camus és Malraux sorskoncepciójával rokon tanulságát: A hősök fáradtak — ezt halljuk a háború után, már vagy tíz esztendeje. Maurer is fáradt, fásult volt, de a luxushajón feléledt, újjászületett benne a hős, az emberi sors tragikumát vállaló ember. Nem az a fontos, hogy hősi korban élünk-e vagy sem, Roblés szerint az ember egyetlenegy életre-halálra kihívó mozdulata, cselekedete is elég ahhoz, hogy magára találjon, hogy ismét igazán és mélyen önmaga legyen. R. M. Albérés szerint a két algériai író: Mohammed Dib La danse du roi és Mouloud Feraoun fours de Kabylie című könyvében csak a hangnem más: a harc, a megpróbáltatás, a veszély mélyén itt nem valamilyen metafizikai vagy erkölcsi kérdés vetődik fel, mint Malraux, Camus — s hozzátehetjük: Vercors — műveiben; ezek az életjelenségek náluk kizárólag a szenzibilitásban mutatkoznak meg, az ember csak érzéki fogékonyságával éli meg őket, de totálisan, csaknem az elmerülésig. A La danse du roi (A király tánca) például háborús összecsapásokat és történeteket jelenít meg anélkül, hogy tudhatnánk, a nemzeti függetlenséget megelőző vagy követő harcokról van-e szó bennük; a szüntelenül jelenlevő háborút sosem nevezi meg, az ellenség neve egyszer sem hangzik el a könyvben. Dib könyve a francia kritikus szerint elsősorban lélektani regény, éspedig mély behatolás az algériai nép, az arabok és kabilok érzékenységébe, életérzésük és reakcióik mikéntjébe. Mint sajátos lelkület képe, dokumentuma annál inkább hat a reveláció erejével francia kritikusunkra, mivel szavai, mondatai francia szavak, francia mondatok, mégis egészen más lelkivilágot, másfajta érzékenységet fejeznek ki — olyan nép lelke tárulkozik ki bennük, amely a franciákkal együtt élve sem szűnt meg soha a maga módján élni és érezni. A francia kritikus mint az algériai életérzés kifejezését értékeli Mouloud Feraoun fours de Kabylie (Kabiliai napok) című elbeszéléskötetét is, amely a két éve tragikus körülmények közt elhunyt író utolsó, szülőföldjéről szóló írásait tartalmazza. Feraoun a könyvet francia barátjának, Emmanuel Robles-nak ajánlotta. A Roblés regényével kialakult témakör a francia kritikusnak végül azt a megállapítást sugallja, hogy az afrikai írók által megújult mediterrán irodalom valóra váltja az emberek és népek megnyilatkozásának, magukra találásának eszméjét, amelynek Camus oly nagy fontosságot tulajdonított. A megmaradásnak és önfeltárulkozásnak további értékes dokumentumáról ad hírt a francia lap egyik nyári száma egy nemrég magas életkorban elhunyt kabil nő, Am- rouche asszony önéletrajzából írt ismertetésében. A család számára, s nem irodalmi céllal született, rendkívül tehetséges íróra valló mű egy hosszú élet rettenetes szakaszokkal teli drámáját mondja el, s egyben autentikus képet nyújt a kabil lélekről és a nép etnikai feltételeiről. Amrouche asszony francia iskoláztatása és 40 éves emigrációja ellenére is — saját szavai szerint — mindig kabil maradt, örök száműzött, aki soha, sehol sem érezte magát otthon. Önéletrajzának francia ismertetője külön kiemeli, hogy Feraoun és más algériai írók specifikusan algériai levegőjű munkái mellett a szerző asszonyvoltának hála — új megvilágításban láthatjuk ezt a különös világot: Amrouche asszony egész életével bátran, de kellő méltósággal cáfolta a hagyományos kabil társadalom ősi törvényét, amely tiltja, hogy a nő bármilyen formában kilépjen a nyilvánosság elé. Ez a kis válogatás a Les Nouvelles Littéraires idei könyvismertetéseiből, úgy vélem, minden egyoldalúsága mellett valami általánosat is érzékeltet a hagyományosan és megérdemelten nagyra tartott francia irodalom mai mozgásából. Nevezetesen azt a tájékozódási készséget, amely a Franciaország határain kívül nekilendülő fiatal francia nyelvű irodalmakban is szempontokat, sőt ösztönzést keres, s amelynek a Milyen a mai francia irodalom? címen megrendezett konferencia is tanújelét adta. A provence-i Roquefort-les-Pins-ben összehívott 10 napos találkozónak az volt a célja, hogy megvitassa a mai francia irodalom problémáit, konfrontálja irányzatait. A konferencia néhány témája: Egy „új
