Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - FOLYÓIRATSZEMLE - Fukári Valéria: Kis francia körkép

regény“ szükségessége; A regény elmélete; Az irodalom mint alap; Irodalom és mozi; Irodalom és színház; Az intim napló; Pszichoanalízis és irodalmi kritika; A kanadai franciák és költőik.

Szervezője és irányítója, G. E. Clancier, a Les Nouvelles Littératres szeptember 12-i számában így összegezte e nagyhatású dialógus értelmét és következtetéseit:

A címben feltett kérdésre a konferencia nem adott ugyan határozott választ, de rávilágított a költészet, a regény, a színház, az irodalomkritika vitális lehetőségeire, nem feledkezve meg sem tartós, sem változó elemeikről, mozzanataikról.

A sokágú párbeszéd egyik legtöbbet vitatott kérdése az irodalomkritika helyzete volt. Bármennyire örvendetes is a mai francia kritika aktivitása, nyugtalanító az irány, az orientáció. Ahelyett ugyanis, hogy az irodalmi alkotások mibenlétét elemezné és felmutatná, csak ürügyül használja őket a maga független működésében.

Ennél is súlyosabb tünetekkel jár a kritika behatolása magába az alkotásba. A francia regényben és költészetben ma nyomasztó kritikai szellem zsarnokoskodik, amely eleve kizárja a teremtő képzelet munkáját, s művészet helyett csak bizonyos formai vagy intellektuális rendet állít fel a szépirodalomban. Pedig műalkotás csak úgy születik, ha az alkotó egész lénye: szelleme, lelke, szíve, érzékei mind részt vesznek a játékban, s nem csupán intelligenciája, ízlése, tudása vagy mesterségbeli fölénye.

E két jelenségből szükségszerűen következik a harmadik: az a mozgolódás, amely az irodalmi berkekben egy bizonyos „kutató-regény“ érdekében folyik. E téves és kilátástalan elképzelés kialakulása tulajdonképpen arról árulkodik, hogy a francia irodalomnak ma igen szüksége volna egy elsősorban költői fogantatású regény-áramlatra. A „kutató-regény“ propagátorai ugyanis ott tévednek, hogy nem veszik tudomásul: a regény megújhodása nem valamilyen kutató vagy tudományos gondolkodásnak, hanem valamilyen szürrealista, illetőleg fantasztikus sugallatnak vagy a költői realizmus hatásának köszönhető. S ha a francia kritika nem képes meglátni, és kellő módon értékelni a költői ihlet jelentőségét az élő francia irodalomban — ahogy kitartóan mellőzi a mai francia költészet ilyen jellegű alkotásait —, akkor a Franciaországon túli francia nyelvű irodalmaknak kell rá felnyitniuk a szemét: az afrikai, madagaszkári, az Antillákon vagy Quebecben élő költők művei, akikre sugárzó erejével tovább hat mind a rimbaud-i „szó alkímia“ (l’alchimie du verbe), mind a tragikus emberi sors s a világmindenség látomása közt létező titokzatos baudelaire-i „összefüggések“ varázsa.

De időben és térben sokkal közelebb állő tények is meggyőzően bizonyítják egy költői eredetű beáramlás szükségességét, a francia irodalomba. Clancier úgy véli, hogy a májusi franciaországi események — ha politikai és pártszempontokból függetlenül vizsgáljuk őket — megmutatták, mennyire sóvárog a francia ifjúság a képzelet egzaltációja után, s milyen költői lendülettel igényli az élet megváltoztatását. A májusi falfeliratok szürrealista hangja egyáltalán nem tekinthető a véletlen művének, ahogy az sem véletlen, hogy pompás verssorok is akadtak közöttük.

Ha javítani akarunk szorongatott helyzetünkön, ha föl akarunk szabadulni a divat zsarnoksága alól — fejezi be G. E. Clancier az eszmecsere tapasztalatairól szóló írását —, fel kell fedeznünk, hogy az irodalom Franciaországban, mint ahogy Afrikában és Amerikában is a költői tett abszolút szükségességét tanúsítja, amely nélkül az emberi társadalom kilátástalan, fojtogató termeszbollyá válik, s művészete csak a csőd sötét képét nyújthatja.

Lélek a lélektől kap tüzet

„Egyáltalában nincs igazuk azoknak, akik úgy vélik, hogy csupán az irodalom ,dobogtatja meg az ember szívét’, míg a tudományok egyedül az intellektust fejlesztik" — állítja Jean Rostand, a neves francia biológus, Georges Gusdorf, a filozófia tanára pedig a humántudományok leszűkítésétől, megnyirbálásától félti az ember épségét.

Szóval nemcsak az irodalom és a művészet, hanem a tudomány is mélyen belenyúlnak az emóciók világába és viszont?

Érdemes közelebbről is megnézni ezeket a szellemi aggályokat. Az előbb Jean Ros- tand-nak a tudománytörténet XII. nemzetközi kongresszusán elhangzott s a Les Nouvelles Littéraires-ben is közzétett megnyitó beszédéből idéztünk. A híres francia biológus