Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Serfőző Simon: Versek
Serfőző Simon ( Magyarország f jószága, földje Vakaróztató a meleg, a víz fölforr az árakban, a tücskök oldalán forog olajos lendkerék, vontatnak kiszáradt potrohát, benne por, leszakadt bélrendszer, nap süt, kismadár kel ki a kőből, apám arcán kemények a ráncok, a kertből jön elő, siet, kalapját az ólra dobja, inge izzadságtól vizes, gondja van, jószága, földje, kenyere se fogyhat el, a konyhában tyúktetű, sok légy, beleesnek az ételbe, pókháló rezzen, az ágy alatt rossz cipők, lábnyomorítók, a jó nem kell, kazlak felöl jön az alkony, villamos: szekér megy el az ajtó előtt, a mindenségbe rakéta indul el: szikra a kéményből, hosszan egy csillagot lesek az égen, a gúnár húz róla fényes fonalat — beesteledett. hatalmas asszonyok Váltamig sem érnek föl, körömcipőbe lábuk nem fér, esővizet, földet hordanak testükben, gerincükből kinő pipacs, bógáncsfű, a tücskök is megnyálazzák fülüket,, a kutyaól eresze alatt elférnek, kontyukat kis füvek lökdösik, védőangyalnak kéne kísérni őket, mert eltévednek. Csinom Palkóarcú kölykeik boszorkánynak nézik őket, konyháikba be nem ülnek, ó, istenem, vasorruk van, lábukat elgáncsolja a liba, föltámadáskor felöltöznek szépen: kartonruhába, erejük nincs annyi, hogy a hátukra zuhanó falevéltől ne essenek el, mégis hatalmasak, jajgatva dolgoznak, a földeken anyajogúak, a kisbikát mellükből is megszoptatják, kazlat vesznek nyakukba, lépnek hétmérföldet, gépeken túltesznek, barmok háta ha fáj, felállnak rá, megtapossák, a földekre trágyának csípejük két malomköve közt őrölnek fehér búzát, markolják, megeszik a munkát, filléreken kitelelnek, a legnehezebbet bírják.
