Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Batta György: Szülőföldem
Batta György szülőföldem / A hazai táj, a szülőföld fái, virágai, madarai és vizei rejtegetik a mágnest, amely a más területre szakadt, máshol megtelepedett embert visszavonzza. Ez lehetne a szülőföld definíciója, de korántsem teljesen, hisz kimaradt belőle az ember: a barátok, az ismerősök és természetesen a szülők. Van Gömörnek egy része, ahova ritkán jutok el, s ahonnan a lehető leggyorsabban távozom. Egy faluról van szó, ahol tizennégy esztendőt éltem, méghozzá nem is akármilyen tizennégyet: gyermekkorom évelt. Ismerek itt minden házat, minden bokrot, a zöldes vizű Rimát, az állomást, mely csak tiszteleg az átrobogó gyorsvonatnak, a labdarúgó- pályát, amelyről percek alatt a legvadabb zápor nyála is lecsorog, s ahol a labdarúgók mindig elkeseredett küzdelmet vívtak a libák gazdáival, mert a szép gyep gyakran vált csúszóssá miattuk. Négy barátom nyugszik az itteni temetőben. Egyikük sem ért meg huszonnégy évet. Együtt kezdtük a csatákat a harcmezőn, amelynek élet a neve. Első verseimet Sándorral írtam egy vonalas füzetbe, órák után a fatartóban; másnap fennhangon szavaltuk őket a lányoknak, akik e sorokból tudták meg, hogy csintalanok, és irigylik a fiúkat, mert fiúk. Sanyi nagyszerű barát volt, jó versenytárs, neki is köszönhetem, hogy aránylag tűrhető eredménnyel fejeztem be az iskoláimat. Szorgalmas volt és céltudatos, rengeteget olvasott, leginkább Jókait szerette. Magyar gimnáziumban érettségizett, a cseh főiskolán mégis a legjobbak közé tartozott. Halála máig rejtély, talán az orvosoknak is. Miklós vidám szemű, jószívű fiú maradt, még a koporsóban is. Rák végzett vele, s én a mai napig csodálom ezt a fiút, aki elolvasta az orvosi leletet, pontosan tudta, mikor hal meg, hogy már csak fél esztendeje van hátra, mégis úgy élt, olyan tapintattal viselte a sorsát, hogy ez már nem is emberi. S éppen neki kellett elmennie, pedig milyen sokan vannak kormosszívűek, kegyetlenek, rosszak. Elemér idősebb volt nálam két évvel, s inkább megbukott, csak ne kelljen nélkülem végeznie az első osztályt, én viszont hamarább jutottam iskolába, s így összekerültünk. Őstehetség volt, ragyogó mozgásérzékkel, nincs sportág, melyben ki ne tűnt volna. Azonkívül rajzolt, énekelt, szavalt, játszott. Korszerű halál végzett vele: a labdarúgás. Kapus volt, szenvedélyesen játszott. A kapustól rengeteg függ, szerepe, posztja a leghálátlanabb, nemcsak az ismert tényezők miatt, hanem azért is, mert kedvezőtlen időjárás, eső, hideg esetén a mezőnyjátékos mozog, önmagát fűti, a kapuvédő azonban egy helyben topog, didereg. Elemér egy esős délutánon megfázott, rövidesen komplikációk léptek fel, a makkegészséges fiú szlvreumát kapott. Még rajzolgatott az ágyban,
