Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - E. G. Viaňa: A szerződés (novellák)
szőrére, szarvára, amihez fogható a pokolbéli ördögnek sincs talán; szemére, amelyből mintha valami szörnyű fenyegetés áradna. Ez ad nekünk is erőt, hogy ne engedjük elkobozni. S most itt vagyunk a mezőn — testünket verejték s az éjszaka sötétje lepi, remegve, sóvárogva lapulunk a magas fűben. És itt van ő is, már érzi, hogy figyeljük. Forog, nézelődik mindenfelé, mintha a pokloktól kérne segítséget, hogy láthasson bennünket. Nem akarjuk, hogy észrevegyen, mert a szomorú állatok elvesztik büszkeségüket. Az este leszállta óta vagyunk itt. Feljött a Telihold is, s így biztosan halálos a döfés. Indulunk. A cserjék mögött ülnek a számadók, és itt van a bika. A szögesdrótok előtt újra hatalmába kerít a düh. Már nem érdekel a „Sátán“ sorsa, nem fáj látni, ahogy békén nyaldossa a füvet. A hosszú vörös penge a szügyébe mélyed. a szerződés — „... és szállj alá a csipkebokorba. Azt kívánom, hagyd el lakhelyedet, bármely pontján tartózkodj is a földnek, és jöjj, hogy beszéljek veled. Szállj le ma éjjel, vedd föl emberi arcodat és repülő köntösödet, és szállj alá a csipke- bokorba.“ Már elfelejtették Florenciót. Nem emlékeztek gyér bajuszára, tekintélyes orrára, s az ösvényre sem, amely házához vezet, amely más nyomot nem őrzött soha, csak az övét és rőt szamaráét. De azt mindenki tudja, hogy otthon kincsekkel teli korsója van, mert zálogba adta lelkét a Gonosznak. Egy napon Florencio végleg számkivetett lett Santo Rosában. Vontatott hangját nem hallották többé, tekintetük nem állt meg göcsörtös alakján, amely sárga-fekete volt, mint ai nagyon öreg, száraz platánok törzse. A Pestis évében történt. (Nem állítom, hogy Florencio volt az oka, de annyi bizonyos, hogy akkor nagyon furcsán viselkedett.) Abban az évben kéken születtek a borjúk, és párzás után fölfújódtak a tehenek. Kiszáradtak a tanyák, s lelkek bolyongtak sötétedés után a forró legelőkön. Holdas éjszakákon végigfutott a Halál a völgyön, s magával vitte legszebb borjúinkat, bikáinkat, ökreinket. Fehér volt a Halál, szanaszét fehér csontvázakat, koponyákat hagyott maga után. Senki sem tudta, miért hordja el szép, tarka marháinkat. Egyre csak azt kérdezgettük egymástól, mi baja lehet velünk. Mindenki tudta, hogy Florenciónak eddig semmije se volt. Gyakran csavargóit errefelé, be-betért a kunyhókba, hogy élelmet kolduljon magának. Ezt mindenki tudta. Jöjj, Lucifer! Jöjj, Lucifer! Nem tudni, hogyan, de amint kiszáradt a patak, és temetővé változott a völgy, Florencio sovány legelője kizöldült, állatai megszaparodtak. Ügyes alkuval megvette a szomszédos földeket, s míg a mi tarka állatainknak csak a szelleme kóborolt a mezőn, elhagyva a fehér csontokat, addig Florencio magas, sötét kerítése távol tartotta tanyájától a Halált. Amint szétfutott a hír,
