Irodalmi Szemle, 1967

1967/10 - E. G. Viaňa: A szerződés (novellák)

hogy Florencio tudja a titkát, hogyan lehet a Pestist megállítani, hozzá siettünk, három kapuval őrzött birtokára.

— Ki innen! — kiabálta — Ki innen! Mit akarnak? Minek jöttek ide? Mi közöm nekem a más állataihoz. Vigyázzanak rá úgy, mint én az enyéimre... Kifelé, a mindenségit...! Ki innen...!

Otthagytuk. Angelino Gil állította, hogy emberi hangon hallotta beszélni Florencio állatait, s a szemük villámokat szórt.

A történtek után mindenki el tudta képzelni a párbeszédet. A Sátán a csipkebokorra szállva kérdezte:

— Mit akarsz, Florencio, miért háborgatod nyugalmamat?

— Azért hívtalak, mert szerződni akarok veled. Add nekem ezeket a mezőket összes állataival, és a víz meg a meleg csak nekem szolgáljon.

— Akkor teljesíthetem csak kérésedet, ha húsz évre eladod nekem a lelkedet.

— Minden adósságomat visszafizetem, Nagy Lucifer, húsz éven belül, csak a lelkemet ne kérd.

— Az nem elég.

Florencio csökönyös volt és kitartó.

— Ne gyötörj már. Megadom, amit kértél, de csak akkor, ha minden hónap első hétfőjén áldozol nekem, s csak egyszer hívsz hetente, mégpedig csütörtökön.

— Áll az alkn.

A Sátán a levegőbe emelkedett, és elrepült.

Erre mindenki emlékszik. Florencióról senki sem beszél. De mindenki emlékezetből tudja párbeszédét a Gonosszal. Egyesek látták, ahogy csütörtökön szentelt gyertyával a temetőbe ment.

Senki se szorítja meg Florencio kezét, senki se beszél vele. Házát senki se ismeri.

Ezekben a napokban valakinek eszébe jutott, hogy meg kéne lesni, mit csinál. Besurrantak az udvarába, és bekémleltek a házba. Ott feküdt vérében, s az ablakot nézte. Azt mondják, most telt le a húsz év.

Hogy most látnak innen kijönni, azt fogják mondani, ebben a erszényben hozom a lelkét. S azt is fogják mondani, hogy egy feketébe öltözött alakot láttak innen kifutni, akinek pata volt a cipője helyén, és szarvak a fején. S kacagva távozott, mint egy bolond.

Mikola Anikó fordításai