Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Gál Sándor: Versek
Z. Mináčova: Játék I. Gál Sándor békét magamnak békét magamnak tavaszi éggel folyók felett hajnali párával mikor a harmat összegyűlik a fűszálakon vadkacsák békéjét a tavak zizegő nádasaiban és az özek békéjét a Duna-parti füzesekben a béke békéjét magamnak testem felszakadozó felszíne alatt a remegések elcsitulását a füstök és mérgek percenkénti támadásában békét a sorok közti szűz terekre s az utak mentén vonuló zölddel és arannyal teleírt földek könyvlapjaira békét békét tegnapi emlékeimre s mindenre ami holnap lesz múltidejű még mindig n«m tudom még mindig nem tudom miért nevezem a halált fehérnek tisztának bölcsnek még mindig nem tudom pedig az éjjelek sötét takarója alatt mikor a diófák újra levelet bontanak és némaság növekszik mellem boltozatán szeretném kitalálni ilyenkor olyan közel motoz szívemhez néha meg is cirógat s érzem hogy boldog csak azt nem tudom még most se miért nevezem fehérnek tisztának bölcsnek
