Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Duba Gyula: Ugrás a semmibe (elbeszélés)
Duba Gyula ufjráf a femmibe A mező szélén, a poros üt közelében sötétzöld lakókocsi állt. Jelenlétével megbon totta a táj megszokott képét, mert ezen a helyen soha azelőtt nem állt lakókocsi. Fel volt túrva körülötte a föld, halmok övezték, és vastag karókon villanykábel húzódott feléje a falu felől. Nem messze tőle három traktor állt, két Zetor és egy lánctalpas DT vontató. Sofőrjeik ebédszünetet tartottak. A Zetorok motorját leállították a traktoristák, de a DT halkan pöfögött, és ventillátorja ízekre szabdalta a forró levegőt. A traktorok már inkább a mező arculatához tartoztak, s némileg enyhítették a lakókocsi okozta diszharmóniát. A földhalmok között toronyszerű építmény nőtt ki a tarlóból, néhány gerendából tákolták össze, és fekete csőkígyó nyúlt alóla az út felé. A csővezeték X alakú támasztékokon, néhány méter magasságban függött a mező felett, de az út felé egyre lejtett, s odaérve az út porába hasalt, hogy a másik oldalán eltűnjön az élénkzöld csalamádéban. A szivattyú villanymotorjának zümmögése nem hallatszott ki az útra, de a csőkígyó az egyik összetételnél sziporkázó vízsugarat permetezett a levegőbe, s egy támasztékon szögre akasztott kékmázas bögre lógott; kóstolja meg a vizet, aki megszomjazott. A csalamádéból is víz csörgött vissza az útra. Szárazság volt, hetek óta nem esett, de a csalamádéföld így sem bírta magába inni az áldást, melyben a pumpa részesítette, s a visszafolyó víz miniatűr völgyeket és szorosokat vágott a bokáig érő porban, szétágazott, néhol apró tavakat, vizenyős porvirágokat rajzolt, egy ága meg határozottan a falu felé tartott, és szalmaszálakat meg lótrágyát sodort magával, mint egy haragos játékfolyam. Valamikor Földünk születése idején, a vizek elrendeződése korában így vághattak maguknak utat a löszben a folyamok és a történelem előtti áradatok. A csőkígyó környékén olyan volt a poros mezei út, mint egy hatalmas árvíz sújtotta, kopár vidék fényképe, melyet egy sztratoszféragépből látott meg a fényképezőgép üvegszeme. A tocsogó erek között szandálos férfi lépkedett, és azon gondolkodott, hogy miért fúrhattak kutat a mezőn. Levette a szögről a kék bögrét, és megkóstolta a spriccelő vizet; erős vasíze volt. A férfi családjával a szüleinél lakott, nyaralni jöttek haza. Tíz perce ezt mondta a feleségének: — Most elmegyek, és megkeresem a fiatalságomat. — Soká leszel? — Dehogy — mosolygott —, amit keresek, ott van azok mögött a távoli szalmakazlak mögött... S most itt ugrál és egyensúlyoz a tócsák között, hogy beléjük ne lépjen. És nem tudja, miért fúrtak kutat a mezőn. Majd megkérdezem az apámat, nyugtatja meg magát... Az út déli fekvésű domb lábánál vezetett. Élénkzöld szőlősorok futottak a dombhát felé, s tűntek el mögötte. Olyan a dombhát, gondolta a férfi, mint egy ritka fogú,