Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - FIGYELŐ - Czine Mihály: Vas István: A félbeszakadt nyomozás
Vas István: A félbeszakadt nyomozás Semmiből világot teremteni csak a bibliai istennek sikerült és a költőknek, ahogy mondani szokták. A költők azon ban — a szerencsésebbek — a világteremtéshez már örökölt anyagot is felhasználhatnak: a bölcsőből hozott nyelvet es világot; a gyermekkor „szőlővesz- szeit“ ültethetik el a hagyományokkal dúsított Jelen termő talajába, hogy levelet hozzon. Vas Istvánnak nehezebb volt a dolga: amit a gyermekkor polgári környezetéből hozott, a költő számára inkább teher volt; az emlékek fakók és felejtésre kí- vánkozők. Szegényen indult világhódításra. Neki magának kellett mindent megszerezni, ami a költőnek kell; magának kellett a semmiből, illetve a környező kopár valóságból világot teremteni. S teremtett: gondolatainak nyelvet, magányának várost, ahogy Juhász Ferenc Írja róla, „vad és komor lelkiisme- retfurdálásainak ellensúlyaként... finom lemondani-tudást és vad és komor és lágy és nosztalgikus és materialista és mégis az elrendelésben megnyugvó élet- szeretetet és bizakodást“. Vas István valóban teremtő költő, s a teremtéshez a maga külön útján jutott el; a polgárnak szánt fiúból a saját akaratából lett szocialista tájékozódású költő. „Ellentétek keresztezési pontja vagy magad ts“ — írta egyik régebbi versében. így igaz: ellentmondások keresztezése, ellentétek találkozási pontja az ember, Vas István; pontosabban: ellentmondásokon keresztül érkezett teljes önmagához, a szabad emberséghez, költészetben pedig egy új fajta, „ódon modernséghez". Erről a különös emberi és költői útról Vas István maga beszél írói önéletrajzában, méghozzá a verseihez felérő művészettel. Már az első kötetre, az 1964- ben megjelent Nehéz szerelemve külön böztetett figyelemmel tekintett a kritika: az évtized egyik legművészibb szépprózai alkotásaként ünnepelte. Most kiadott könyve, A félbeszakadt nyomozás, folytatása a Nehéz szerelemnek. A nehéz szerelem itt is a líra, a szocializmus, s maga az élet. Ez a könyv is a líra regénye; a kor és az ember regénye. Irodalom és történelem egyszerre. A Nehéz szerelemben, az első kötetben az 1959-es behavazott bécsi telet választotta az író kiindulópontul, „onnan sietett visszafelé, az egész ügy kiindulópontjához", majd állapodott meg hosszabban a nevezetes esztendőnél, bogozgatva a szálakat, amelyek sorsát fonták. Oj kötetében innen indul tovább, s újabb négy esztendőn keresztül nyomoz az irodalom, a valóság s benne a maga útja után. Vagyis 1929-től 1933-ig halad idő szerint. Az irodalom és Vas István életében is nagy fordulat érik ebben az időben: a forradalmas láz a lemondástudatba fordul, s az avantgardot elhalványítják a népi és klasszicizáló törekvések. Az ábrázolt idő kezdetén forradalom ígérkezett; négy esztendővel később nyilvánvaló lett a fasizmus előretörése. Nehéz erről az időről még a törté nésznek is beszélnie. Még az irodalom- történeti vonatkozásokról is. A líra akkori forradalmát, konzervatív látszatú megújulását sokan tévedésnek látják, különösen mostanában, az avantgard perújítása idején. Többen úgy vélik, hogy az avantgardtól a hagyományos felé fordulók odaadták egy tál lencséért az apai örökséget, illetve az apai örökségért — az ígéret földjét. Vas István nyomozása más eredménynyel zárul. Mindent számba véve úgy látja, a magyar avantgardot nem lehetett folytatni, a lírában a történelem változása is előírta a fordulatot. Vas István az avantgard, a líra kérdéseinek az idézésénél is, mint mindenütt, történészként és művészként ábrázol egyszerre. Az események, irodalmi mozgalmak mögött, az adatokkal és logikai fogalmakal kifejezhető dolgok mögött a művész felfedezi az irracionális vonatkozásokat is. Az emberek, intézmények képviselte erőket olyan ponton rögzíti, amikor leginkább alakítóan hatnak. Arcokat idéz, Kassákét, Illyését, Déryét, Zelkét, eseményeket, kortörténetet és személyes emlékeket — elválasztva mai tudatát az egykoritól; politikai, szerelmi és költői vonatkozásokat sző egybe, s hangulatokat, még a tél végi, tavaszt ígérő szelet is felidézi, amely oly gyakori motívum lírájában. Valóság és költészet szőttesében mutatja fel elmúlt életét. Mindenről lírai fűtöttséggel, s mégis tárgyilagosan beszél, önmagáról is; mintha harmadik személyről volna szó.
