Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - FIGYELŐ - Saučín, Ladislav: Szabó Gyula művészete

az erkölcs érvényes, mint az őskorban: az élet érdekében meg kell ismernünk és ki kell használnunk a környezetet. Egyedül, esetleg kisebb csordákban. Csakhogy ez a kihasználandó környezet az ősközösség óta az „erkölcsös“ (értsd: az éppen hatalmon levő) ember intézményeivel (rendőrséggel, bírósággal, vallással) bonyolódott (amelyeknek szolgálatába most már rendszerint éppen a legembertelenebb emberek állnak), s így a gengszter szerepébe került ősembernek inkább őshuma- nistának, már egy kicsit filozófusnak és szociológusnak is kell lennie. De a meztelen emberségű gengszter-ősembert nem kell félteni, „László Kovács“ nagyszerűen ismeri a nagyváros modern őserdejét, s nem véletlen, hogy nem üldözői, a gépezet képviselői, hanem szeretője, a hasonlóan ősember-erkölcsű Patrlce által pusztul el.

Három film közös nevezőn: a hagyományos, intézményes humanizmus revíziójának a nevezőjén — Wajda és Lumet hősei látszólag hagyományos humanisták, de ha jobban megnézzük őket, látjuk, mennyire nem illik rájuk ez a jelző, menynyire nem a humanista szándék, a hagyomány, a norma vezeti őket, hanem valami elemibb s egyben hatalmasabb erő: az „élni kell" parancsa. Persze, az áruló, a gyáva, a gyilkos Is élni akar, de tekintet nélkül másra, s így tettei mindig egyszeri érvényűek, esetlegesek és következetlenek, és ezért kell törvényszerűen elbukniuk az általánosabb érvényű élni akarással, a gondolatnak a gondolkodón túli egyetemességével szemben, a következetes, mert az „élni kell“ törvényét természeti jelenségük mivoltában élő Lumet- és Wajda-hősökkel szemben.

Ezt az ősállapotban felmutatott mondanivalót Godard kihegyezi, érthetőbbé teszi: vissza az egyes emberhez, aki sokszor a gengszter (tehát a kisebbség) mezében és eszközeivel kénytelen az intézményesített humanizmus ellen, az erkölcs megújításáért küzdeni.

Szabó Gyula: Megrakott szekér, tusrajz, Deresk, 1959