Irodalmi Szemle, 1967

1967/1 - FIGYELŐ - Hamar Kálmán: Mazauric: Babeuf és az egyenlők összeesküvése

Ez a program ugyan a XVIII. század végének utópista elméleteiből született, de a francia forradalom alatt a nép akcióival szoros kapcsolatban alakult ki, s a demokratikus forradalom hat évének népi tapasztalataiból táplálkozott. Ba- beufék azok mellett foglaltak állást, akiknek a polgári forradalom nem hozott egyebet, mint megcsalt reményeket. A kommunizmus leszállt a földre, és állásfoglalássá változott, s ilyenképpen a XX. század szocialista forradalmainak előhírnöke lett.

Claude Mazauric öt fejezetben dolgozza fel az Egyenlők történetét. Felhasználja az eddig kiadott forrásanyagot és az újabb levéltári kutatások eredményeit is. A tanulmány a következő legfontosabb kérdéseket elemzi: a francia társadalom fejlődése az Egyenlők összeesküvéséig, az összeesküvés története, Babeuf és Darthe jelentősége, akiket a direktórium az összeesküvés felszámolása után 1797. május 26-án kivégeztetett, s Antonette, Deboa, Germain, Lepelétier, Batson, Duret forradalmi tevékenysége és elméleti fejlődése.

Az Egyenlők összeesküvésének hatása a későbbi szocialista és kommunista elméletekre és forradalmi gyakorlatra sokkal jelentősebb volt, mint ahogy általában hinnénk. A babeufizmus sok egyenlőségi és „társadalmi“ témát szolgáltatott, amelyek a XIX. század első felében kidolgozott utópisztikus rendszerekben bontakoztak ki. A babeufizmus sugallta a népek nemzeti függetlenségi és nemzeti egységharcának gondolatát, legalábbis 1840-ig. Az olasz nemzetiségű Buanarotti részvétele az 1796- os összeesküvésben, küldetése Olaszországban és a holland forradalmárokkal fenntartott kapcsolatai tanúskodnak a legfényesebben arról, hogy a nemzetek függetlenségi követelései összefüggésben voltak a francia forradalom legszélsőségesebb szárnyával. A szerző saját kutatásai alapján megállapítja, hogy a babeufizmus hatása 1820-ig korlátozott volt. Az 1830. évi forradalom előtt és után azonban éppen Buanarotti 1828-ban írt könyvének hatására a babeufizmus ismét rányomja bélyegét a társadalmi gondolkodásra és a kialakulóban levő munkásöntudatra. Az utolsó babeufisták- nak és főleg Buanarottinak köszönhető, hogy a forradalom babeufista elgondolása volt az az őstípus, amelyből a marxizmus előtti forradalmárok merítettek.

1830 után módosított formában feltámadt Babeuf szocialista tana. A gyors meggazdagodás, a fényűzés, az új „élvezetek“ számának növekedése egyre vilá gosabban állította szembe egymással a gazdagokat és kisemmizetteket. Üjra felmerült az egyenlőség és a kommunizmus régi követelése. Pontosan kimutatható, mit vettek át Blanqui Francier, Louis Blaume és mások a babeufizmus- ból. A magántulajdont kiküszöbölő tár- sadalmasított gazdasági élet eszméjét mindenesetre belőle merítették.

Marx és Engels nagy történelmi érdeme, hogy az utópiákat elvetve felfegyverezték a proletariátust a harc elméletileg kidolgozott eszközével: a tudományos szocializmussal, s bebizonyították, hogy a társadalmi egyenlőséget össze lehet egyeztetni a gazdasági bőséggel.

Marx a Szent-család-ban ír Babeuf elméletéről, de foglalkoznak vele a Kommunista Kiáltványban és Engels smlíti Babeuföt az Anti Dührlngben is. A Kommunista Kiáltvány a babeufiz- must „elnagyoltnak" és „műveletlennek“ minősítette. Ez a marxizmus megjelenésének idejében jogos kritika volt, de ma, ha figyelembe vesszük, hogy az Egyenlők összeesküvése nyitotta meg az utat a „végső“ forradalom előtt, akkor helyes, ha hódolattal adózunk neki.

Hamar Kálmán