Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Fukári Valéria: Belgiumi széljegyzetek
Fukári Valéria belgiumi széljegyzetek Belga barátaim többször faggattak, vajon nagyon eltérnek-e a látottak s tapasztalataim attól, amit Belgiumról és a belgákról képzeltem. Nem tudtam válaszolni. Mert hát milyen elképzeléseim is lehettek Belgiumról? A németalföldi humanizmus és a hires leuveni egyetem, a flamand festészet, közelebbi ismeretség Breughel-reproduk- ciőkkal — ennyi élt bennem Belgiumról. Mindez több évszázados múlt, Belgiumnak s egyben az európai kultúrának a hagyománya. És a mai Belgium? Néha egy-egy hír a sajtóban Kongóval összefüggésben, nagy ritkán Belgium nemzetiségi és nyelvi problémáiról valami, na és természetesen az ország térképe, amihez útrabocsátás- képpen kedves buzdítást kaptam itthon: „Amennyire te kedveled a síksági gyaloglást, könnyen keresztiil-kasul sétálod majd azt a kicsi, a térképen csupazöld országot“. Mindebből én bizony semmilyen konkrét képet nem rajzoltam magamnak a mai Belgiumról és lakosairól. A belgák között pedig többször tapasztaltam, hogy nekik meg éppen csak elképzeléseik vannak rólunk. A francia nyelvű vallon vidéken például többen is — értelmiségiek — közvetlen társalgás közepette megkérdezték: a magyarok tulajdonképpen osztrákok-e vagy németek? Különös képzettársítás: nyilván még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származik (amelynek 1714-től csaknem a század végéig Belgium is része volt), de ha már egyszer a magyarokat ezzel a rég levitézlett államalakulattal hozzák kapcsolatba, akkor is érthetetlen számomra, hogy két jelzőjéből miért csak az egyikkel, az „osztrák“-kal. Annál váratlanabb — és kellemesebb — meglepetés ért egy idős vallon paraszt házában, aki, amikor meghallotta, hogy Csehszlovákiából jöttem, csöndes elbeszélésbe kezdett arról, mit szenvedett Csehszlovákia a második világháború alatt. Barátaim mondták később, hogy e vallon vidék emlékezete is sok borzalmat őriz a háborúról. Egy vallon falu mellett, a francia-belga határ közelében pedig a helyi vadőr, aki valószínűleg sehol sem járt szűkebb pátriáján kívül, személyesen is ismert „keletieket“. A háború alatt két éVig rejtegetett és táplált a falu hozzájárulásával németektől megszökött foglyokat, köztük oroszokat és jugoszlávokat. A helyi résistance 50 szervezője közül kívüle még hárman maradtak életben. Ahogy telt, zengő hangján, egyszerű megfogalmazásban a több mint húsz év előtt történtekről, az ellenállás helyi szervezéséről és akcióiról beszél, megjegyzi, hogy a jövő évtől kezdve az életben maradtak az ellenállásban való részvétel címén állítólag évi 2000 belga frank járadékot fognak kapni. Azt hittem, nem jól értettem a francia fogalmazást, s többször is elmagyaráztattam magamnak a mondatot, mielőtt megkérdeztem volna: miért csak most, vagy miért éppen most, több mint húsz év múlva? Ezt ő sem érti. Csak mosolyog.
