Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye (III. folytatás)

„Ez az iflúság már itt nőtt föl az új állam ege alatt, nem volt magyar állam-élménye, de annál erősebben érezte-lsmerte meg a magyarságot — államnál belsőbb összetételében: társadalmában, gazdasági és szellemi erejében. A szlovenszkóiságot úgy kezdte hirdetni és értelmezni, mint az erdélyiek az ő történelmi forrásokból táplálkozó erdélyiségüket. S ehhez Győry Dezső Kisebbségi Géniusza adta meg a képletet. Győry ösztönösen odaállott az új nemzedék mellé, s amit ezzel az odaállással csinált, immár történelmi esemény és történelmi érdem... Ifjúsági vezér lett akaratlan... Érzelmi szervezést végez, s közben költő is... Versei megvarázsolják a fiatalokat...“

Keserves negyedszázad meghurcoltatásaiért és gyötrelmeiért kárpótoló elégtétel az is, hogy a későbbi sarlósok ifjabb generációja — pl. az akkor még középiskolás Ilku Pál és Dobossy László is — jóleső emlékezéssel méltatják ezt a korszakomat és kassai „kiállásomat“, amely egy kevesebb küldetéstudattal bíró vagy rossz idegzetű fiatalembernél akár tragédiával is végződhetett volna.

Ilku Pál, a harmincas évek elején az országos csehszlovákiai magyar ifjúsági regénypályázat nyertese, Zengő Dunatáj című antológiám elé 1957-ben írt szép tanulmányában teszi mérlegre önvallomásom hatását:

„Mikor a szlovenszkói haladó fiatalok, a költő Kisebbségi Géniusz című hitvallása idején, lobogónak emelték költészetét, már tudták róla az irodalomhoz értő bennfentesek, hogy Győry olyan költőnek indul, aki... a tehetség jogán az elnyomottak érdekében emelt szavait, sokszor pedig vezényszavait egész népének szánja... Akkor, 1925- ben, Északon, Pozsony és Kassa között bátor kiállás volt ezt mondani:

...Ez a költészet népért való emberséget, szociális felelősségérzetet tudatosított, embersorsokat irányított történelmünknek egy igen bonyolult, veszélyekkel és szakadékokkal teleszórt korszakában, és ezzel a haladás élvonalába segítette-sodorta a sokat emlegetett első világháború utáni nemzedéket.

...Szinte programszerűen hirdetett küldetéstudatot a lassan magára eszmélő szlovenszkói fiatalság egy jelentős részének, később pedig — az akkor nagyon elnyomott magyar életen belül — a kisebbségi magyarságnak is, még később ts, a fasizmus jelentkezése idején a magyar népnek Európa népei között..."

Talán a régősvándorlás, falujárások és a Sarló-mozgalom megteremtőjének és szervezőjének, Balogh Edgárnak 1965-ös emlékezése a legilletékesebb visszhang, önéletrajzában — melyben jóllehet itt-ott mintha kiszűrné ifjonti érzelmeit a célirány és a szándék dogma-laboratóriumokban rendszeresített porcelánszűrője — ő is szó szerint idézi a Kisebbségi Géniuszt, és melegen vall húszas éveink közepéről és találkozásunkról:

„...mozgalmunk robbanó lírája nem lehetett meg költő nélkül. Hangunkat azonban (nem Ölvedi) más találta el: Győry Dezső.

Előttünk járt. A húszas évek elején Simándy Pállal, a sajátos magyar filozófiát forraló író-pappal és Darkó Istvánnal, embersorsok reális novellistájával, megkísérelték már mindazt, ami a fiatalság tömeges föllépésével évek múltán mozgásba jött, s... a költő a mi zsenge tapogatózásainkat is meglátta, és kiáltotta a törvényszerűséget... Nem szépíró-költöről van szó, hanem próféta-típusú poétáról... Ady után és József Attila előtt: ebben a zavaros ellentmondásokba sűrűsödött, komor időszakban villant fel viharfénye.

...Tény, hogy mi még a falusi mesedélutánok első izgalmával bontakoztunk, mikor Győry PRÉDIKÁLOK versében már az új nemzedék politikai önállóságát kérte számon...

A bomló középosztály fiaként ő állította fel számunkra minden romlás ellentétét, a szegénységből való felemelkedés, a néppel való azonosulás, az új, küldetett magyarság messianizmusát. Verseinek minden ízében, izgalmában és izgágaságában ez a gondolat robogott fel. Vonzott minket, s mi delejjel telítődve követtük...

Kapóra jött Győry sűrített önvallomása, a Kisebbségi Géniusz... Leszegeztük (egy sajtóvitában}, hogy: ...A kisebbségi géniuszban mi is hiszünk. Ez a reális szimbólum jelölte különben mindazt, ami társadalmilag dúsította egu népéhez forduló értelmiség fantáziáját".

A suta körülmények közt elmondott önvallomásomnak egészben idézése után Edgár még megjegyzi:

„Ez lett a belőlünk való, szívbéli eskünk... Végleges hadüzenet volt ez az (irredenta) kalandorpolitikának..., amely a szemünk láttára kiélezte a Duna völgye nemzett ellen-