Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye (III. folytatás)

László — mellett Lányi Menyhért, Sebesi Ernő, Vozári Dezső, Fábry Zoltán, Farkas István, Szombathy Viktor, Egri Viktor, Ember Tamás, Jarnó József és mások. A Becsben élő ifjú József Attilától is közöltem három ízben verset.

A pesti írókat — interjú Szabó Dezsőtől, Babits-vers, Schöpflin Aladár — cikkek, írások Márai Sándortól, Karinthy Frigyestől, Falu Tamástól, Somlyó Zoltántól, Bodor Aladártól stb. — Dzurányi szervezte be.

A Magyar Vasárnap jó elgondolás volt. Ma is büszke vagyok erre az ifjonti kedvű, lelkes, naiv hitű, szép célú és nagyszándékú irodalompolitlkai kísérletre. Fábry Zoltán is észrevette, írásokkal támogatta és méltányolta. (Mikor öt hónap múltán kicsavarták a kezemből, Fábry így emlékezett meg róla a Reggel ben, a folyóirat hiányát emlegetve: „...A jszlovenszkói értékirodalmat... 1922-ben, 23-ban és 24-ben 1925 első feléig a Kassai Napló jelentette. 1925-ben ezt a szerepet a Prágai Magyar Hírlap próbálta átvenni. De a PMH kötöttebb mentalitásánál fogva sohasem lehet az, ami a Kassai Napló volt. Egy rövid, biztató intervallum (Győry Dezső) után a PMH — a Márai-féle fügefalevél dacára újra a „konstruktív" magyar nemzett irodalom: az irodalmi konzer- vatizmus mentsvára lett...")

Az a bizonyos intervallum csupán egyetlen őszi-tavaszi szezon volt: folyóiratfélénél még az egyesztendős „gyerekkort“ sem élhette meg: bölcsőjében fojtotta meg a nemzeti dilettantizmus és a nemzeti retrográdizmus közös markolása. De harmadnapos korában — mikor már megjelentettem Darkó, Egri, Fábry írói portréját, Fábry megírta az én írói „arcképemet“, és a fiatal József Attila verseit kezdtem közölni — még nem gondoltam ennek az irodalompolitikai csecsemőgyilkosságnak még csak a lehetőségére sem! Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a kisebbségi sorsban magyar vezetők magyar fórumot megtorpedózhassanak. (Elfeledkeztem Losoncról!) A kitűnő politikai érzékű Dzurányi Laci sem gondolhatott a lehetőségre, különben fékezett volna, és nem adott volna szabad kezet.

József Attilára Jarnó József hívta föl a figyelmemet 1925 őszén.

Jarnó József a fehér terror idején diákfejjel részt vett Pesten valami plakát-ragasztási históriában. Letartóztatása után megszökött a börtön elől, és kassal rokonaihoz emigrált. Nekem kollégám és lakótársam volt Kassán a iVapZő-korszakban. Ezen az őszön Bécsben töltötte szabadságát nagybátyjánál, a híres színigazgatónál. Ott ismerkedett össze József Attilával.

Egyszer levelet írt, és néhány verset küldött az előttem ismeretlen nevű 20 éves József Attilától.

„Ez a tehetséges fiatal poéta — írta — most szolga a bécsi Collegium Hungaricum- ban. Söprögetésért, takarításért kap ellátást. Hozzál tőle verset és küld/ neki pénzt!"

Fogalmam sem lehetett akkor, ki lesz belőle. De a sok elszabadult szabadvers- és plakátvers-korszak után a Jarnó küldte néhány költemény új hangot és új formát hozott. (Benne láttam Igazolódni Komlós Aladárnak azt a néhány éve tréfásan mondott, nem is komolyan vett meghökkentő jóslatát, hogy Kassák bécsi képversei és a plakátversek után rövidesen megérjük, hogy a magyar irodalom visszatér a petőfies, rímes, népi formákhoz. Ez annyira hihetetlen Jóslatnak tűnt a húszas évek elején, hogy inkább csak afféle bizarr odavetésnek véltem. S íme, mellbe-verő: új hang a negyedik rend ifjú poétájától rímes, népi formában! Komlós tekintélye új oldalról kezdett növekedni bennem.)

József Attilának Ntncsen apám sem anyám című versét október 18-án közöltem le. Másik versét, a Megfáradt ember címűt, már a Magyar Vasárnapban publikáltam december 6-án. (A Pirosszemű majd áprilisban jött.) Természetesen kiutaltattam neki Jarnó József címén a versekért fizethető legmagasabb honoráriumot. Levélben gratuláltam verseihez és újabbakat kértem tőle. Attila nem is felejtette el. Egyik Bécsben kelt levelében emlékezett meg az esetről:

„F. L-től eddig egy garast sem kaptam. Ellenben levelet kaptam egy bolond prágai szerkesztőtől, amelyben tegez és újabb kéziratot kér. Azt hiszem, úgy gondolja, hogy én egy nyugalomba vonúlt alezredes vagyok és nem egy huszonegy éves (április 11) xtaknyos kölyöktr, jelenleg mindenesetre náthás."

A Magyar Vasárnap megteremtése és szerkesztése letagadhatatlanul irodalompolitika volt. (Hajaj! Mennyit és hányszor szidtuk és átkoztuk az „irodalom-politikát“: mindig, ha nem mi csináltuk, hanem ellenünkben csinálták!)