Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Monoszlóy Dezső: Versek
Monoszlóy Dezső ecce homo Húsz ujján húsz kagyló héja mocsárszagú zsírba mártva szeme helyén kagylók teste sugara sós csipa-pára orra füle szája gödre sötétségek csatornája ebihalak béka farka köldökébe karikázva mindenütt még hús a csontján velőt szipog csigolyája patkányszőr a hóna alatt ebporontyszőr haja szála lába között denevér ver bőrszárnyakkal szőrös hassal beleiben dög-ürülék telve nyállal és malaszttal feje fölött undort győző keselyűhad éhes csőre készítik a nyeldeklőjük vérre húsra és velőre ha lecsapnak minden szörnyet leszopnak a tiszta vázról napfény nevet kristályfog nő a megszépült koponyákból vigasztaló Vigasztald magad a sejtek fáradó emlékezetével ük csigák első levélmászó útját felejtő irgalmával kikopott rugójú órák infarktusával amelyeknek kerék-szívében megpattant a perc senki se tudja mikor színük tartalmuk felidézhetetlen Vigasztald magad halálba biztató igéivel az elmúlásnak hisz addig is ujjonghatsz seregnyi párává vált bajon néha szivárványt tükröznek feletted ilyenkor előjel nélküli régi szavakon tűnődsz már semmit se tudsz róluk talán csak azt hogy nincsenek szállástalan szándék Meg akart bocsátani de rájött hogy lehetetlen mert nincs megbocsátás Harag szeretet közönyösség kormányozza a pillanatot a megbocsátás fikciója közöttük lebeg de fészket nem rak a vállukon mert a válluk is harag szeretet közönyösség tetőtől talpig ők a tartalom
