Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Monoszlóy Dezső: Versek
Monoszlóy Dezső némi anakronizmus Otven évig élt valamivel tovább a teste Az emléke még tovább A csontváza túlélte azt is De annak aki később kiásta nem jutott eszébe mindez s arra se gondolt hogy némi anakronizmussal most a saját koponyájáról kaparja le az agyagot A repkény befutotta a házat Felmászott a falakra is amelyekre előbb ráfröccsent a vér A falat később bemeszelték S most messziről úgy látszott mintha együtt nőtt volna a repkény a fal a mész és a vér modern metamorphoses Aurea prima sata est aetas quae vindice nulln (Ovidius) Első volt az aranykor lihegő majomként mászott fára az ember csattogó sárkányfogak elől barlangok fénytelen éjjelében didergett a jégkorszak kezdetén törvény nem volt egyedül az önkény állatok ereje kőbuzogányok koponyát reccsentő sujtása döntött a szántatlan földön örült ha éhet csillapít a vackor Aztán jött az ezüstkor mely aranynak nevezte az előbbit mert nemcsak az iszonyú természet s állatok dühe fenyegette de önmaga ellen is már fonta az ostort igába vonta baromi társát míg őt is fel nem váltotta a rézkor és a rézkort a vaskor páncélba öltözött zsoldosok döntötték le a hegyeket s kifosztották a barlangok fészkét Végül jött az üvegkor kémcsőbe dugott vacogó csupasz fiai gyanakodva figyeltek egymás didergő szellemére míg össze nem tört valamennyi kémcső felrobbantak a lombikok kocsonyás levük végigcsorgott a kiégett sziklán s a hegy alatt már ott csattogott az aranykor tátogó sárkányfejével zsákmányra lesve történelem
