Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Török Elemér: Három vers
a rándulásban, mely alighanem mosoly akart lenni, több volt a fájdalom, mint a köny- nyed gondtalanság. De kétségkívül mosoly akart lenni, Marcinkó kínok között is megmosolyogta a két asszony aggályait, bizonyára alaptalannak vagy kicsinyesnek tartotta őket, talán a lelke legbelsőjében hangtalanul fel is nevetett, de egészen nem nevette ki a kislelkűségüket, mert tudta, hogy ők nem ismerhetik a dolgok valódi komolyságát, melyet neki alkalma nyílt áttekinteni. így a kérésükre alig látható bólintással válaszolt. Beleegyezik. Aláírja, hogy törvényes viszonyt kíván teremteni kettőjük között. S akkor a terebélyes Berta kissé feltámasztotta őt a karjával, és Zelenákné elébe tartotta a fehér ívpapírt, melyre Marcinkó nagyon nehezen és fuldokolva aláírta a nevét, s így igazolta, hogy a mai naptól fogva együtt akar élni ezzel a kövér asszonnyal, aki itt áll az ágya felett. Kimerítette a rövid szertartás, mindjárt hátra is hanyatlott a vánkosra, és akadozva lélegzett, de a mosoly rándulása nem tűnt el arcáról. Zelenákné összehajtotta a papírt. Berta a beteg homlokát simogatta, mely egyszerre izzadni kezdett, nyilván az erőfeszítéstől, de arca a simogatásra egészen kisimult, és vonásaira békés kifejezés költözött. A mosolya is életszerűbb lett, megfogta még asszonya kezét, magához húzta, és egész halk hangon, összefüggéstelenül, nehezen érthető szavakat suttogott a fülébe. Szavaiból hiányzott a logikai rend, amely mondattá ötvözi őket, de az volt az értelmük, hogy valami ponyvával takarják be az utcán parkoló öreg Tatra kocsit, mert jön a tél, a kocsit belepné a hó, s az emberek azt hinnék, hogy a gazdája nem törődik vele. Elbúcsúztak, és szótlanul mentek le a lépcsőn. Mindketten megnyugodtak, hogy Marcinkó aláírta a papírlapot. Arról beszéltek aztán, hogy milyen rendes, becsületes ember szegény. így már nem tudhatták, hogy még az első emeletre sem értek, amikor a beteg mindkét kezével a levegőbe kapott, mintha meg akarna fogózni valamiben, nehogy a mélybe zuhanjon, s alig hallhatón felkiáltott: óóó... S hogy a homloka egy hosszú másodpercre nagyon ráncos lett, aztán fokozatosan kisimult, csak a két szeme közt maradt egy mély vonás. S így azt sem sejthették még akkor, hogy alig értek kf az utcára, és Marcinkó már halott volt. Török Elemér mezei út csend Fűzöld ruhában ballag a mezei út búza- s árpa-tábla teli tarisznyája egy-egy jegenyefa büszke csodálója minél távolabb lép annál hatalmasabb gyermekkor idézése Gyertek ide és üljetek mellém kikkel egykor gombát szedtem a komor tölgyek alatt és idézzük fel a szép gyermekkort hűtlen lett hozzánk mint asszony az oltár előtt tett hűség-igéretéhez Elém lép megnyúlt árnyakkal a hűvösödő alkonyat mint asztalon a friss kenyér sárgáll a hold a hegy fején cinkosan hallgatnak a fák akár a tenger mélye micsoda csend tömörült körülöttem össze csak a tücsök kontárkodik születő versembe
